2020. február 3. 12:06 Új igazgató a Budapesti Fesztiválzenekar élén Januártól az eddig igazgatóhelyettesi pozíciót betöltő Erdődy Orsolya lett a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) menedzser-igazgatója.
2020. február 3. 07:55 Tarolt az 1917 a "brit Oscaron" Az első világháborús dráma vitte el a díjak legnagyobb részét.
2020. február 2. 11:30 Különleges élménnyel kecsegtet Banksy budapesti kiállítása A világhírű street art művésznek, Banksynek szombaton nyílik első budapesti kiállítása, ahol mintegy száz művét mutatják be. Az Art of Banksy nevezetű kiállítás március 8-ig látható a Kazinczy utcai Tesla Loftban a Godot Kortárs Művészeti Intézet szervezésében.
2020. február 1. 20:30 Fürj és vörösbor, pisztráng és pezsgő – Bocuse d'Or-döntő Budapesten Február 4-6-án rendezik Budapesten a Sirha nemzetközi élelmiszer-ipari és HoReCa szakkiállítást, amelyen több mint 300 kiállító mutatkozik be. Az esemény második napján tartják a Bocuse d`Or nemzetközi szakácsverseny magyar döntőjét, amelynek győztese a tallinni európai döntőben képviseli Magyarországot.
2020. február 1. 12:15 Elhunyt Tornai József Kossuth-díjas művész Elhunyt 92 éves korában Tornai József író, költő, a nemzet művésze, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja - közölte az MMA.
2020. február 1. 10:21 Meghalt Andorai Péter Életének 72. évében elhunyt Andorai Péter Kossuth-díjas színművész, a nemzet színésze - tudatta a család.
2020. január 31. 08:44 Újabb nagy elismerést kap Bodrogi Gyula Bodrogi Gyula kapja idén a Páger Antal-színészdíjat; a művész vasárnap veheti át a makói önkormányzat elismerését Maros-parti városban, a Hagymaházban.
2020. január 30. 16:52 Múzeumköltöztetés: megszólalt a Magyar Tudományos Akadémia is A Magyar Természettudományi Múzeumnak Budapesten kellene maradnia - ez áll tömören az intézmény elnökségének állásfoglalásában.
2020. január 30. 16:15 Szinte ráeresztik a medvéket a látogatókra a fővárosi állatkertben Vasárnap derül ki, hogy meglátja-e a medve az árnyékát, milyen hosszú lesz a tél. E népi jóslás köré farsangi mulatságot kerít a Fővárosi Állat- és Növénykert. Hanga Zoltán állatkerti szóvivő mondta el a részleteket az InfoRádiónak.
2020. január 29. 20:33 Megvannak a Magyar Mozgókép Szemle idei életműdíjasai Az ünnepélyes díjátadó a Magyar Filmdíj 2020 - Magyar Mozgókép Szemlén, február 28-án lesz a Pesti Vigadóban.
2020. január 27. 19:10 Emléket állítanak a 75 éve elhunyt magyar írónak 1945-ben verték halálra a Balfi munkatáborban Szerb Antalt, az Utas és holdvilág és A Pendragon legenda íróját. Halálára botlatókő elhelyezésével és beszélgetéssel emlékeztek.
2020. január 27. 18:01 Itt vannak 2019 legjobb magyar fotói Kihirdették a 38. Magyar Sajtófotó Pályázat díjazottait; a legjobb munkákból április 16-án nyílik kiállítás a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban.
2020. január 27. 16:53 Íróját a Harry Potter szerzőjéhez hasonlítva lelkesedik az Abigélért a New York Times Szabó Magda regényének angol nyelvű kiadása már régen esedékes volt - írják az ajánlásban.
2020. január 27. 12:01 Hosszított nyitva tartásban látogatható a Rubens-tárlat Több mint százezer látogatót vonzott a Szépművészeti Múzeum Rubens, van Dyck és a flamand festészet fénykora című kiállítása, amely a nagy érdeklődésre való tekintettel a hét minden napján, hétfőn is látogatható.
2020. január 27. 06:52 Még a Grammy-gála is Kobe Bryant haláláról szólt A tragikus helikopter-balesetben vasárnap elhunyt kosárlegenda 20 éven át volt "otthon" a díjkiosztó gála helyszínén, a Los Angeles-i csarnokban.
2020. január 26. 19:25 A Netflix karácsonyi animációs filmje nyerte a legtöbb Annie-díjat A Klaus - A karácsony titkos története című Netflix-produkció hét trófeát, köztük a legjobb animációs film és a legjobb rendező díját nyerte el az Annie-díjak szombati Los Angeles-i gáláján.
2020. január 26. 18:26 Újabb díjakat söpört be az 1917 Sam Mendes első világháborús drámája kapta a legjobb film díját az Amerikai Rendezők Céhének (DGA) szombaton megrendezett díjátadó ceremóniáján Los Angelesben.
2020. január 25. 07:40 Vasárnap beleshetünk a Gyermekvasút kulisszái mögé Nyílt napot tart vasárnap a Gyermekvasút a Széchenyi-hegyi végállomáson. 10 és 16 óra között a családokat színes programokkal várják a szervezők – mondta az InfoRádiónak Váczi Viktor, a MÁV Gyermekvasút szóvivője.
2020. január 24. 15:15 Demeter Szilárd: nem kell több pénz kultúrára - már szervezik az OSZK elköltöztetését A kultúrára szánt pénzek eddigi elosztásán változtatni kell, ha minőségi ugrást szeretnénk - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a miniszteri biztos, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója, aki arról is beszélt, hogy már előkészületi fázisban van az OSZK kiköltöztetése a Várból.
2020. január 24. 13:15 Múzeumi költözés: megszólalt az Emmi is Debrecenbe költözhet a Magyar Természettudományi Múzeum. Karácsony Gergely főpolgármester tárgyalásokat kezdeményez a kormány képviselőivel, hogy Budapesten maradhasson a rendkívül sérülékeny gyűjtemény, Debrecen ugyanakkor várja az intézményt.
19:47 Bogyay Katalin világszövetségi elnök: fontos, hogy államfői szinten megy az ENSZ-be Magyarország