Infostart.hu
eur:
361.62
usd:
311.16
bux:
147747.91
2026. szeptember 4. péntek Rozália
Gózon Francisco operatőr Deák Kristóf Foglyok című tévéfilmjének forgatásán Budapesten, a Hello Baby Bárban 2018. szeptember 12-én. A filmet 2019-ben mutatják be a Duna televízióban.
Nyitókép: MTI Fotó: Balogh Zoltán

Koronavírus – a Filmintézet keményen dolgozik a veszteségek mérséklésén

Leállt a mintegy 20 ezer magyar szakembert foglalkoztató hazai filmgyártás is a koronavírus jelentette veszélyhelyzet miatt. A Nemzeti Filmintézet most a rendkívüli jogrend feloldása utáni időkre készül, hogy minél hamarabb, minél több hazai produkció startolni tudjon, munkát adva mihamarább az ágazat szereplőinek.

A koronavírus miatt a hazai filmgyártásnak is komoly nehézségekkel kell szembenéznie, melyek a magyar filmipar minden szereplőjét érintik.

Több nemzetközi produkció elhalasztott, illetve lemondott magyarországi forgatásokat,

ez kihatással van a műtermi és a közterületi forgatásokra is. Az eddig teljes kapacitással működő filmgyártó vállalatok folyamatos munkát biztosítottak a magyar szakembereknek és a szolgáltatóknak, a koronavírus miatt ezen a területen is jelentős lesz a visszaesés – fogalmazott Káel Csaba.

A Nemzeti Filmintézet (NFI) a magyar mozgóképszakma teljes egészéért felelős intézményeként több döntést is hozott annak érdekében, hogy a kialakult és a közeljövőben várható nehézségek miatt a hazai filmipart a lehető legkisebb veszteség érje és folyamatos munkát biztosítson a filmiparban dolgozóknak – erősítette meg az InfoRádiónak a magyar mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos.

Káel Csaba kiemelte, nagyon nehéz forgatni, miután egy-egy stáb nagyobb, mint a törvény által engedélyezett tömeg. Ezért próbálják gyorsított eljárások keretében a különböző produkciókat úgy felkészíteni, hogy ha elmúlik a vírusveszély, akkor a gyártók minél hamarabb belevághassanak a filmkészítésbe. Ebben az időszakban előkészíthetik a forgatásokat, így munkát biztosíthatnak számos szakembernek is. Az NFI is előrébb hoz jó néhány későbbre betervezett döntést forgatókönyvgyártás elfogadásával kapcsolatban, hiszen, jegyezte meg a kormánybiztos,

a vírushelyzet elmúltával nem egyből fognak visszatalálni a nemzetközi produkciók.

A Nemzeti Filmintézet, Káel Csaba kezdeményezésére, a fenntartó minisztériummal is tárgyalásba kezdett, hogy további olyan megoldások szülessenek, melyek segítik a szektort, hogy azt a lehető legkisebb veszteség érje a közeljövőben.

A szakember arról is beszélt, hogy az NFI nemrégiben írt ki jó pár pályázatot a televíziós, vagy letölthető tartalmak piaca számára, ami önmagában is okozott volna egy kis tömörülést a produkciók esetében, most azonban ezeket jobban el lehet osztani és a határidők átütemezése is tervben van.

Sok, a filmgyártásban dolgozó szakemberek, akik a forgatási napok után kapják a fizetésüket, tehát

nincs alapbérük, most teljesen jövedelem nélkül maradtak,

miután egy tipikusan projektalapú szakmáról van szó, hívta föl a figyelmet az InfoRádiónak a kormánybiztos. Vagyis produkciókra szerződnek az emberek, illetve a filmgyártásban cégek. „Nekik kell segítenünk, ezért kezdeményeztünk tárgyalásokat a minisztériummal” – tette hozzá Káel Csaba.

Az Orbán Viktor kormányfő által szerdán bejelentett intézkedések között szerepel az is, hogy a filmiparban is mentesülnek a munkáltatók a munkabér utáni közterhek megfizetése alól, míg a munkavállaló munkabérét terhelő járulékok közül kizárólag a természetbeni egészségbiztosítási járulékfizetési kötelezettség áll fenn.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kötelező tagság visszaállítása – Az orvoskamara elégtételt érez és beteggaranciákról is beszél az új helyzetben

Kötelező tagság visszaállítása – Az orvoskamara elégtételt érez és beteggaranciákról is beszél az új helyzetben

Újra kötelező lesz a kamarai tagság az orvosoknak – jelentette be csütörtökön Köböl Anita kormányszóvivő. Azóta a részletszabályok hivatalosan is napvilágot láttak. „Ez a döntés igazságtétel az egész orvosi társadalomnak” – így reagált a bejelentésre az InfoRádióban Kincses Gyula, a Magyar Orvosi Kamara Szakmai Hivatalának vezetője.

Szakértő az EU-költségvetésről: Magyarországnak nem érdeke az uniós politikákra jutó összegek csökkentése

Az úgynevezett „takarékos” EU-tagországok szerint észszerűtlenül magasak az uniós költségvetési tervezet fő számai. A nettó befizetőnek számító Németország, Ausztria, Dánia, Finnország, Hollandia és Svédország közös tanácskozást tartott, ami után közölték: az Európai Bizottságnak a csaknem kétezer milliárd eurós tervezett költségvetést több százmilliárddal csökkentenie kell.
inforadio
ARÉNA
2026.09.07. hétfő, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×