Jó nagyon sok embernek is, meg kevésnek is énekelni, mesét mondani. A sok ember, főleg, ha sűrűn van, egymáshoz közel, a mosolygást nevetéssé tudja fokozni, a nevetést meg kacagássá. Ezért nagyon jó, ha sok ember előtt van a mesemondó, az énekes. Az Angyalfütty különleges vállalkozás, mert négy műfajt - mesét, éneket, hangszeres zenét és táncot - próbáltam egymás mellé rakni, úgy, hogy egyenértékű üzeneteket adjon közre. Ha meg kellene mutatni, hogyan érez, gondolkodik a magyar ember a szíve legmélyén, ebben a négy műfajban próbálnám megmutatni.

Hogyan épülnek egymásra a népi kultúra különböző rétegei?

Amelyik gondolat elbúvik a mesében, kibukkan a dalban. Ahol a dalnak nincs értelme, vagy a tempó már fokozhatatlan, átveszi a hangszer. Ahol a hangszer már lebetegíti a hallgatót, ott a tánc jön. A csöndesen üldögélő ember, a magának dalolgató, a hangszer mellett közösen mulató, és a táncoló ember - ez négy különböző lelkiállapot. Az elsőben nagy erény a csönd, az utolsóban nagy erény a lárma, a jókedv, a dobogás, a csujogatás. Az egyiknél nem baj, ha az ember egy kicsit az eszénél van, az utolsónál meg már érdemes elhajítani.

Milyen hagyományokat hordoz magában a népmese, amelyek megkülönböztetik a ma születő meséktől?

Nagyon magvas kérdést tett fel, biztos akad, aki a választ könnyebben megadja. Jobban kéne a meseirodalmat ismernem. Azt tudom, hogy nálunk Lázár Ervin éppolyan népszerű a családban, mint a népmesék. Csak mivel én a népmesékbe zuhantam bele, azzal foglalkozom, nagyon régóta az boldogít, meg a népdalok, hát azt mondom. De ha színész volnék, egész biztos Lázár Ervint hordanám, amíg a nyelvem bírja. Hogy különbséget tenni köztük? Hát az van bőven. Olyan hangokat üt meg a drága jó Lázár Ervin - nyugodjon csendesen -, olyan alakokat talál, akik a mai ember különféle tulajdonságait hordozzák. Persze egyetemesek is, azokban pedig érintkezik a népmesékkel. Nem könnyű az időtlenség és az aktualitás között akkor meghúzni a határt, ha mind a kettő magas színvonalú. Nem is nagyon mernék rá válaszolni, azt mindenesetre tudom, hogy ezek valószínűleg egyenértékű alkotások.

Születnek ma még új népmesék?

Az utóbbi időben az ötvenes évek legendáival foglalkozom, a kollektivizálás a legkedvesebb témám. Legalább ezeréves, Ludas Matyis-szerű alakok bukkannak fel itt. Eurázsia népmeséiben a gazdag, gonosz, mindenkit elnyomó ember általános figura, mellette pedig megjelenik az a szegény, leleményes fickó, aki nem fél bosszút állni, furfangos, túljár a másik eszén. Ilyenek ütötték fel a fejüket az ötvenes években, az akkori történetek pedig mostanra folklorizálódtak: sok ember meséli sok változatban azt, hogy volt bátor valaki a nehéz időkben, és hogyan babrált ki a hatalommal. Ezek a hősök szinte félistenek lettek, lehetetlen történetek is rájuk ragadtak. Itt jön el az én időm. Ebbe az én legendáriumomba szép csendesen belopózdkodik ez az időszak, amíg egy egész estét össze nem állítok belőle.