Ez a hangzás tényleg fantasztikusan sokat emel a dalokon.

És a színház is.

Valóban ez a csodálatos kis palota bizonyos értelemben az otthonom. A minap amikor beléptem a próbaterembe és megláttam ezt a 10-12 kedves, helyes fiatalembert, lányokat, fiúkat, akik ott húzzák nekünk az Ármány és szerelemben, akkor egyszer csak valami otthonosságérzésem lett, és azt gondoltam, hogy ez nagyon sokat fog segíteni a lemezbemutató koncerteken is.

Az előző lemeze 1994-ben jelent meg. Az elmúlt tizenhat évben nem voltak megfelelő dalok, vagy nem volt elegendő ideje, lehetősége egy lemez elkészítésére?

Én egy boldog színész vagyok, aki hálát ad a sorsnak, hogy minden este színpadon állhat a csodálatosabbnál csodálatosabb szerepekben három vagy négy különböző színházban. Tehát nekem énekes lemezekre sem önkifejezésileg, sem anyagilag, sem semmilyen módon nincs szükségem.

Ugyanakkor nem tagadhatom: számomra egy adomány, egy külön ajándék a sorstól ennek az albumnak a megszületése. Van egy fantasztikus nő, akit úgy hívnak, hogy Geszti Margit, aki a Sony Kiadónak volt az egyik vezetője, nos tulajdonképpen az ő lankadatlan hitének köszönhető, hogy ez a lemez létrejött. Évek óta sarkall, ösztönöz, biztat, hogy csináljuk meg ezt a lemezt. Nem pont ezt, de készítsek már valamilyen lemezt, mert neki az a meggyőződése és a rendíthetetlen hite, hogy nekem helyem van, mint férfiénekesnek a hazai zenei életben.

Érezhető ebből a lemezéből, hogy itt nem arról van szó, hogy egy színész énekel, hanem másról, többről is. 

Jaj, de jó, hogy ezt mondja! Nekem pont ez a legnagyobb kételyem ezzel az egész lemezzel. Geszti Margit mindig azt mondta, hogy nekem mint éneklő embernek, tehát nem egy színésznek, aki egyébként énekelget mindenféléket kell megjelennem. És szerinte ezekre a fajta dalokra és erre a fajta előadóra, amilyen én vagyok szükség van. És akkor megpróbálom mindig lebeszélni magam vagy őt magamról, de...

... ő hajthatatlan.

Igen. És a hitével, feltétlen bizalmával nagyon sokszor segített a kételyeim eloszlatásában, a lemez megszületésében

A lemez gerincét francia dalok, sanzonok adják, Charles Aznavour, Jacques Brel, Gilbert Becaud, Edit Piaf dalai. Volt valami különös válogatási elv?

Mindig ez a legnehezebb dolog: összeszedni azokat a dalokat, amelyeket az ember el akarna énekelni. Szerettem volna sokkal több kortárs dalt előadni... Azt gondolom, hogy egy ilyen helyzetben lévő előadónak, mint amilyen én vagyok, sokkal inkább lenne kötelessége kortárs dolgokat csinálni. Ez az, amit én igazán hiányolok magamból vagy amiben talán nem voltam elég harcias. Új műveket kéne létrehozni, tehát íratni kellene dalokat, szerzőket kellene keresni. Persze itt van, Dés Laci, aki írt egy nagyon szép dalt a lemezre, de akkor is erős a kétely bennem, hogy vajon megfelelően válogattam össze az album dalait.

A következő lemezre is jut feladat...

Ha még valaha lemezt fogok csinálni, akkor olyan szerzőket keresek, akik szívesen írnának nekem dalokat. Szóval nem mindig csak mások dalait akarom énekelni, ami persze szintén egyfajta születés, hiszen egy csomó olyan dalt énekelek, ami most hangzik el először magyarul. Nagyon sok dalnak Zöldi Gergely írta a magyar szövegét, illetve van, amit én magam követtem el.

Ezek a francia dalok, sanzonok valamilyen módon a szívügyei?

Igazából nem tudom az okát. Sőt, azt sem gondolom, hogy túl sok köze lenne a családomnak, a neveltetésemnek, vagy a szerencsémnek ezekhez. Az igaz, hogy beszélek néhány nyelvet, többek közt franciául, de nem ez volt a döntő. Inkább valamilyen ösztönös dolog. Megmagyarázhatatlan, mint ahogy az is, ki miért szereti pont azt a zenét... Én valamiért ezeket kedvelem, de inkább azt mondanám: azokat az előadókat szeretem nagyon, akik ezeket a dalokat éneklik. Persze nem gondolom ostobán és nagyképűen, hogy valami olyasmit tudnék, amit ők. Csak megértem azt, hogy ők miért pont ezeket a dalokat éneklik. Vagyis abban, hogy egy dallal mennyi mindent lehet csinálni, szerintem azonosak vagyunk ezekkel a hatalmas francia szerzőkkel.

Nem lehet, hogy azért állnak közel Önhöz a francia sanzonnak a legnagyobbjai, mert ők is rengeteget szerepeltek például filmekben?

Igen, talán ez is lehet. A legtöbbjük valóban nemcsak zenei előadó volt, hanem megállta a helyét a színpadon.

Sokak számára a sanzonnak van egy kicsit pejoratív íze is.

A francia szó csak annyit jelent, hogy dal. Persze, ennél kicsit több, és azt hiszem ez hozott el engem is hozzájuk. Ezek a sanzonok ugyanis történetek. Van értelme őket elénekelni, mert elkezdek valamit elmesélni az elején, és annak eljutok a végére. Nem hat refrént énekelek egymás után, hanem történik valami ezekben a dalokban. Nyilván valami ösztön, hogy olyan dalokat keresek, amelyekben többet tudok adni, mint azt, hogy az ilyen-olyan hangomon elénekeljem ötször ugyanazt három sort egymás után.

A dalok - egy kivétellel - magyar szöveggel hangzanak el.

Az Et maintenant című dalt nem fordítottuk le. Én próbálkoztam, sőt találtam is egy régebbi fordítást, végül maradt a francia szöveg. Remélem, hogy ezért senki nem haragszik meg.

A magyar szöveges dalok között Önnek van egy saját fordítása, vagy inkább nevezzük szövegváltozatnak. Edit Piaf Carmen című száma egy mai valóságshow-ba helyezett Carmen.

Igen. Az eredeti története a dalnak egy filmforgatáson játszódik, ahol a Carmen című operából készítenek egy moziváltozatot, és ott a forgatáson megismétlődik vagy ugyanaz, ami az eredeti történetben. Ott a főszereplő, a Carment éneklő nőbe beleszeret egy statiszta, és aztán a végén megöli ez a fiú az énekesnőt. Én megpróbáltam mindenfélét, hogy visszaadjam a történetet, de nem találtam azt a közeget, ahol, életre hitelesen életre kelhet ez a szituáció. Szóval nem jutott semmiféle azonosság az eszembe, és akkor azt gondoltam, hogy mi lenne, hogyha egy roma lányról és egy magyar fiúról szólna ez a dal. És akkor született meg a valóságshow ötlete, ahol összezárnak két fiatalembert, egy roma lányt és egy magyar fiút, és lehet szavazni, hogy ki győz a végén.

Azért ebből a szövegváltozatból egyértelműen kiderül, hogy nincs túl jó véleménye a mai celebvilágról.

Nincs, nincs. Nagyon nehéz erről beszélni, mert ha elkezdek ezen méltatlankodni, akkor mindjárt megkapom, hogy savanyú a szőlő, meg a Kulka János többet szeretne benne lenni a tévében.

Pedig nem erről van szó. Én sokáig végtelenül fölháborítónak és tragikusnak tartottam ezt a világot... Egészen addig, amíg meg nem értettem, hogy ez egy üzletág. A kereskedelmi televíziók, és az ahhoz kapcsolódó többi felület, tehát a bulvárlapok, és a rádiók bizonyos részei. Ez egy üzletág, amit lehet szeretni vagy nem szeretni...

... de a színészek szempontjából nem feltétlenül a minőség felé vezet.

Ez az igazi tragédia. Nekünk nincs helyünk ebben a világban. Ezt egyszer és mindenkorra tudomásul kell venni.

Arra gondol, hogy egy színész manapság akkor lehet széles körben ismert, ha mondjuk egy televíziós műsorban műsorvezetést vállal vagy legalább egy főzőműsorban részt vesz?

A legnehezebb dolog elfogadni, vagy tudomásul venni, hogy ez így van. Szörnyű, de mindenképp különös érzés negyvenen túl azon gondolkodni, hogy mit kéne csinálni ahhoz, hogy benne lehess a tévében. Persze nem győzőm hangsúlyozni, hogy a saját személyes sorsomat illetően ezzel semmiféle problémám nincs. Inkább nagyon komoly ízlésbeli gondjaim vannak ezzel. A magyar társadalomra nézve tartom rendkívül károsnak ezt a fajta bulváripart, mert szerintem valami különös fogékonyság van a magyar emberekben erre. Túl könnyű fölébreszteni bennünk a kárörömet, az irigységet, a kukkolósdit. Nem hiszem, hogy létezik még ország, ahol mondjuk halott gyerekeket láthatunk egy újság címlapján.

A színészek, a kollégái számára nagy a kísértés, hogy elcsábuljanak a bulvár irányába?

De hová? Hát nem is hívják őket! Mi nem kellünk oda, nekünk nincs semmiféle hírértékünk. Hol van az a közeg, akit érdekelne vagy foglalkoztatna például az, amiről most mi beszélgetünk?

Remélem, hogy a hallgatókat érdekli.

Persze, hál' Istennek. És nagyon jó, hogy van még ilyen hely. Amiről most beszélhetünk az inkább arról szól, hogy én a hazai bulvárpiacon annyit érek, amennyi a múltam. Tehát én vagyok a Mágenheim Ádám, és valószínűleg nekem sem sikerül majd másképp meghalnom, mint a Zenthe Ferinek. Egy címlapot kapott, hogy "Elment Taki bácsi". Én mindig azt gondoltam, hogy egy olyan fantasztikus színésznek, mint Zenthe alanyi jogon járna, hogy "A ZENTHE". Szóval úgy érzem, hogy mi már nem vagyunk elég érdekesek.

A teljes adást ide kattintva hallgathatja meg.