Tizennyolc éves voltam, mikor Mahatma elhunyt és tizennégy éves koromig a nagyanyám és nagyapám nevelt az asramjában. Nagyon tisztán emlékszem rá, olyannyira, hogy nem is szívesen nézek róla szóló filmeket, mert nem akarom, hogy a színészek alakítása befolyásolja az emlékeimet. Nem akarok Ben Kingsley-ként (a Gandhi c. film címszereplője - a szerk.) emlékezni a nagyapámra. Nem ringatott a térdén, nem adott nekünk süteményt vagy cukorkákat, de a sok elfoglaltsága mellett is volt ideje odafigyelni rá, hogyan öltözködöm, hogyan eszem. Elvárta, hogy szépen beszéljünk és írjunk; az ő kézírása nagyon rossz volt, ezért azt mondogatta - bocsássatok meg a kézírásomért, és helyettem is írjatok szebben! Tudta, milyen könyveket olvasok, mivel foglalkozom és hogyan viselkedem. Szerintem nagy dolog, ha egy nagyapa ilyen dolgokat tud tanítani az unokájának. Állandóan el volt foglalva, szinte egész India hozzá járt megtárgyalni a különböző ügyeket, így alig volt ideje saját magára. Nem ismerek olyan embert aki ilyen tudatosan tudta beosztani az idejét. Tudta, hogy mivel az idő elszáll, ezért ez az egyik legdrágább kincsünk, így igyekezett a végletekig kihasználni minden percet. Emlékszem, Nehru miniszterelnök és helyettese nagyon komor ügyekben jártak hozzá, mégis, ezt következő pillanatban már tudott nevetni, mosolyogni. Örömet tudott szerezni és segíteni tudott mindenkinek, aki bajban volt. Azáltal, hogy elmondunk valamit, megkönnyebbülünk, és ő olyasvalaki volt, akinek ha elmondtak valamit, képes volt megoldást is nyújtani a problémára. Együttérzett mindenkivel és szeretett mindenkit, a legszegényebbeket is. Számára az emberi méltóság mindenek fellett állt.

A családja, a neveltetése vagy inkább saját élettapasztalatából származott lelki ereje?

Mindez a családi hátteréből is származott. Az apja ragaszkodott az őszinteséghez, a jólneveltséghez, a munkamorálhoz és a vallásossághoz. Szerinte ezek járultak hozzá a tiszességes életvitelhez és jellemhez. Mahatma ezzel a tudással ment Angliába. Megígérte édesanyjának, hogy nem fog alkoholt inni, csak vegetáriánus ételeket eszik, és nem megy el más nőkhöz, mert akkor már felesége és gyermeke volt. De átvészelte a megpróbáltatásokat, mert elkötelezett volt szülei felé, és ahhoz, amit hindi nyelven úgy mondunk: szanszkár, az a teljesség, amit a génjeinkben öröklünk és gyermekkorunk során tanulunk. Az élet alapvető értékeinek minden dogmáját tovább finomította, és arra koncentrált, hogyan lehet mindezt a gyakorlatban is hasznosítani. Nem volt főnökösködő, nem akart vezető lenni. A hasonló gondolkodású emberek eljöttek hozzá, vitatkoztak vele, és mivel közösek voltak a céljaik, utána már nem volt szükség rá, hogy találkozzanak. Az elvei 30-40 évvel a halála után is túlélték őt. Mostanra közülük már szinte mindenki meghalt, és néha nagyon magányosnak érzem magam, mert nem sokan maradtak abból a nemzedékből, akik értetenék, mi az az elkötelezettség, vagy mit jelent az önzetlen munka.

A Közép-Európai Egyetem által szervezett háromnapos konferencia Mahatma Gandhi gondolatainak aktualitását vizsgálja a globalizálódó világban. A múlt héten Mumbaiban történt terrorcselekmények tükrében, mennyire lehet eredményes a békés megoldás a terrorizmus elleni harcban?

Működhet. Azért nem működik, mert a társadalom még nem áll rá készen. Mahatma tanításai még egy szűk rétegben sem mélyültek el annyira, mint azt szerette volna. Sokunk némi ezüstért megvásárolható. Máskülönben a terroristáknak nem lenne hajlékuk, felszerelésük. Nem lehet valaki egyszerre önző és küzdhet közben az igazságtalanságok ellen. Az erőszakmentesség és az őszinteség nagyon erős személyiséget igényel, aki nem kenyerezhető le alamizsnával. Meg kell érteni, mi a legfontosabb. Az ország, a társadalom előbbre való, mint az egyén boldogulása. Manapság az egyén a legfontosabb, az ország és a társadalom pedig felakaszthatja magát; így az erőszakmentesség csak a könyvekben marad fenn. Ezt nem képes egy ember megvalósítani. Tehát kétélű dologról beszélünk, először a társadalm gondolkodásmódját kell megreformálni, s csak utána lesznek eredmények.

Mi volt a legfontosabb, amit nagyapjától tanult?

A munkaerkölcs. Hogy sose legyünk lusták, és bármilyen munkát is kapunk, azt legjobb képességünk szerint végezzük el. Lehet, hogy nem lesz tökéletes, de legalább nem csapjuk be sem önmagunkat, sem mást. A munka imádság, tartja az angol mondás, és ez a titok. Nincsen alantas munka, csak ne haraggal vagy irigységgel a szívünkben végezzünk azt. De a munkának is meg kell adni a méltóságát, és nem szabad mások kárára, másokat kihasználva munkát végezni.