Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert

Mellbevágó: a küzdelem története

Nagy érdeklődés kíséri Szalai Anett Mellbevágó című, személyes hangvételű dokumentumfilmjét, amelyet az 39. Magyar Filmszemlén mutattak be. A filmben a rendezőnő saját, mellrákkal folytatott küzdelmét örökíti meg.

Hogyan született a film ötlete?

Az csak azután jött, hogy forgatni kezdtem. Eleinte kazettákra rögzítettem a velem történt eseményeket, amelyek fontosak voltak, nyomasztóak, vagy boldogságot okoztak, és elmondtam, hogy érzem magam. A műtét után nem sokkal, az első kemoterápia idején jöttem rá, hogy ez másoknak is jó lehet valamire.

Milyen személyes tanulsággal szolgált az ön számára a mellrák leküzdése?

Sokat változtam, nyitottabb vagyok, és, ahogy egy kolléganőm mondta, olyan dolgokat teszek inkább, amik szerintem fontosak, amik boldoggá tesznek. Próbálom a feleslegeseket kiszűrni, hogy később azokból ne legyen bajom. A betegségeket ugyanis, szerintem, elsősorban lelki problémák okozzák.

Mennyire fontos a hozzáállás a betegség leküzdésében?

Ez a legfontosabb. Az első két hónapban én is rettegtem, ám, ha az ember megússza az első ijedséget, legyőzi a saját félelmeit, automatikusan jön az a reflex, hogy igenis, élni akar, és meggyógyulni. A család és a barátok is nagyon fontosak: ha szeretnek, akkor sokkal könnyebb meggyógyulni, mint úgy, ha az ember egyedül csinálja végig.

Hogy tapasztalta, még mindig tabutémának számít a mellrák?

Jobb a helyzet, mint volt: vannak ezzel foglalkozó szervezetek, és az emberek - az egészségesek is - igyekeznek minél több dolgot megtudni a betegségről. Sokan nincsenek tisztában a lehetőségekkel, olyan dolgokkal, amelyek egy beteg számára evidensek.

Hanganyag: Oláh András

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kiderült, hogy mi a legnagyobb gond a buszsávokkal

Kiderült, hogy mi a legnagyobb gond a buszsávokkal

Egy friss tanulmány szerint a főváros jelentősebb buszfolyosóinak célzott fejlesztése évente akár 20–30 millió euró társadalmi hasznot is hozhat. A kutatás szerint ehhez még költséges nagyberuházásokra sincs feltétlenül szükség.

Jön egy választás, amelyen a Fidesz legyőzheti a Tiszát

Október 4-én időközi önkormányzati képviselő-választást tartanak Nagykáta 5. számú egyéni választókerületében. Bár a szavazás eredménye a testületi többség erőviszonyait nem befolyásolja, az összecsapás túlmutat a városhatáron: a kormánypárti jelölttel szemben a helyi Tisza Sziget támogatását élvező civil induló áll rajthoz.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×