Infostart.hu
eur:
362.16
usd:
315.79
bux:
152996.63
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Elhunyt Lengyel Balázs

Elhunyt Lengyel Balázs József Attila- és Széchenyi-díjas író, kritikus, szerkesztő, fordító - tudatta a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia (SZIMA). A SZIMA alapító tagját 89 éves korában érte a halál.

Lengyel Balázs 1918. augusztus 21-én született Budapesten, egyetemi tanulmányait a Pázmány Péter Tudományegyetem jogi karán végezte.

1937-ben joghallgatóként belépett az Egyetemi Körbe, az ebből alakult Márciusi Front munkájában is részt vett, kiáltványának felelős szerkesztője volt.

1946-tól két évig a modern magyar irodalom egyik legfontosabb műhelyeként számon tartott Újhold című folyóirat alapító szerkesztője volt, 1947-ben ösztöndíjjal Rómába és Párizsba utazhatott.

Első kötete A mai magyar líra címmel 1948-ban jelent meg. Ebben az évben őt is és az Újholdat is sok támadás érte a hivatalos irodalompolitika részéről.

1950-től önálló kötetei nem jelenhettek meg, csak ifjúsági könyveket írt. 1957 elején letartóztatták, de semmilyen politikai tevékenységet nem tudtak rábizonyítani.

A hatvanas évektől, a politikai nyomás csökkenésével, újból állást kaphatott, először a Corvina, később pedig a Móra Kiadóban, ahol majdnem két évtizeden át dolgozott felelős szerkesztőként. Megjelenhettek kritikái is, bár második tanulmánykötetére egészen 1972-ig kellett várni.

1986 és 1991 között az Újhold Évkönyvek társszerkesztője, 1976-tól 1990-ig a Diákkönyvtár sorozatszerkesztője. 1989 és 1993 között az Írószövetség elnökségi tagja.

Munkáját számos kitüntetéssel, többek között 1981-ben József Attila-díjjal, 1995-ben Széchenyi-díjjal ismerték el, 2003-ban megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje kitüntetés polgári tagozatát.

Lengyel Balázs A szebeni fiúk című, az 1848-as forradalom idején játszódó regényéből a Magyar Televízió mozi- és tévéfilmváltozatot is készít.

A mozifilm 2008 márciusára készül el, a tévéfilmet várhatóan jövő ősszel mutatják be.

Címlapról ajánljuk
Prőhle Gergely a CDU gyengüléséről: egyre erősödnek a szélsőségek, meglátjuk, ki üti át az üvegplafont

Prőhle Gergely a CDU gyengüléséről: egyre erősödnek a szélsőségek, meglátjuk, ki üti át az üvegplafont

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója az InfoRádióban a hétvégi németországi választások kapcsán elmondta: nemcsak a kancellár személyéről van szó, hanem arról is, hogy „ki tudja lenyeletni a választókkal a keserű pirulát”.
inforadio
ARÉNA
2026.09.21. hétfő, 18:00
Seremet Sándor
a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója
Olyan keményen megsorozták Oroszországot, mint még soha, bejött a papírforma Putyinnak a választáson - Háborús híreink hétfőn

Olyan keményen megsorozták Oroszországot, mint még soha, bejött a papírforma Putyinnak a választáson - Háborús híreink hétfőn

A tegnapi ukrán csapássorozat, amely során 1951 drónt és 8 rakétát vetettek be Oroszország ellen, a legnagyobb volt a háború kezdete óta - írja az MTI az orosz védelmi minisztérium és a TASZSZ alapján. Vasárnap zárult az orosz parlamenti választás, a szavazatok 95 százalékos feldolgozottságánál a kormányzó Egységes Oroszország 57,8 százalékot szerzett, míg a kommunisták 14, a liberális demokraták 9, az Új Emberek pedig 8 százalékon áll. Dmitrij Medvegyev, az Egységes Oroszország elnöke kijelentette, hogy a kormánypárt méltó módon szerepelt. Az előzetes adatok szerint a részvételi arány 56,6 százalék volt. Volodimir Zelenszkij ukrán és Donald Trump amerikai elnök New Yorkban tervez találkozni - jelentette be Zelenszkij tegnap, miután telefonon egyeztettek. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×