Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 16. vasárnap Ábrahám
Boris Johnson brit külügyminiszter sajtótájékoztatón beszél, amelyet Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel megbeszélésük után tartottak a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2018. március 2-án.
Nyitókép: Balogh Zoltán

Hitlerhez hasonlította Putyint a brit külügyminiszter

Boris Johnson brit külügyminiszter korábban is felhívta már magára a figyelmet néhány meglepő kijelentésével. A londoni parlament alsóházában nem kevesebbet állított, mint hogy egyetért azzal, hogy Vlagyimir Putyin éppen úgy a maga politikai céljaira akarja felhasználni a nyári labdarúgó-világbajnokságot, mint 1936-ban Adolf Hitler a berlini olimpiát.

Lépjünk most nagyvonalúan túl azon, hogy ha igazán stílusos akart volna lenni, akár az 1934-es olaszországi világbajnokságot és Benito Mussolinit is emlegethette volna, de talán úgy vélte, a Putyin-Hitler párhuzam nagyobbat szól.

Amúgy az eredeti ötlet Ian Austintól, egy munkáspárti képviselőtől származik, aki először emlegette mostanság e témában az 1936-os berlini játékokat. A honatya egyébként azt is indítványozta, hogy az angol válogatott – a négy brit válogatott közül az egyedüli, amelyik kiharcolta a részvétel jogát – bojkottálja a tornát.

Johnson szerint „az összehasonlítás az 1936-tal kétségtelenül valós”, igaz, azt is hozzátette, hogy nem akar újabb hidegháborút.

Alekszandr Jakovenko, a londoni orosz nagykövet erősen bírálta Johnson szavait, s hozzátette, senkinek nincs joga bántani az orosz embereket, akik legyőzték a nácizmust, s akik közül 25 millióan elestek a nácik elleni küzdelemben.

Címlapról ajánljuk
Elkészült a katasztrófavédelem videója a busztragédiáról
szívszorító

Elkészült a katasztrófavédelem videója a busztragédiáról

A vasárnap hajnali, 12 halálos áldozatot követelő buszbaleset helyszínén a hivatásos tűzoltók, a mentőszolgálat és civil szakemberek összehangolt munkájára volt szükség a roncsok alatt rekedt utasok kiszabadításához – derül ki a katasztrófavédelem által közzétett összefoglalóból.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Épül a fenékküszöb Paksnál, indul a Tisza-kormány lakásépítési programja

Épül a fenékküszöb Paksnál, indul a Tisza-kormány lakásépítési programja

Elkezdődött a fenékküszöb építése és a betonelemek beemelése a Dunába Paksnál, a vízszint megemelésére gyors megoldást nyújtó bárkák elsüllyesztése pedig tegnap megkezdődött. Vitézy Dávid bejelentette, hogy elindítja a Tisza-kormány a Wekerle Lakásépítése programot amellyel megfizethető bérlakásokat és kollégiumi férőhelyeket létesítenének. Kármán András pénzügyminiszter arról számolt be, hogy az állam mintegy 100 milliárd forintot takarít meg az M6-os autópálya Érd és Dunaújváros közötti szakaszának üzemeltetésén, miután a kabinet felülvizsgálta a korábbi kormány által előkészített, rendkívül előnytelen koncessziós szerződést. Cikkünk folyamatosan frissül a Tisza-kormány döntéseivel vasárnap.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. augusztus 16. 13:46
×
×