Vasárnapi győzelme után Emmanuel Macron nem ülhet sokáig a babérjain, és rövid időn belül bizonyítania kell, hogy választási ígéretéhez híven képes lendületet adni Franciaországnak.

Rendkívül ambiciózus reformprogramjához ugyanakkor az EU-tól is kedvezményekre számít, és a munkaerőpiac, és azon belül is a kiküldött munkavállalók helyzetének „rendezése” lehet a belépőjegy. Többek között ez hangzott el azon az Európai Politikai Központ (EPC) által rendezett panelbeszélgetésen, amelynek résztvevői Macron győzelmének okait és sikerének esélyeit boncolgatták.

Paul Taylor, a Politico Europe szerkesztője, a Reuters korábbi párizsi tudósítója arra hívta fel a figyelmet, hogy Macronra nagyon rövid mézeshetek várnak - írja a BruxInfo.

Mindenekelőtt a június 11. és 18-án esedékes parlamenti választásokra kell koncentrálnia, ahol a francia tradíciók szellemében jó esélye van egy ütőképes kormánytöbbség megalakítására, de még az sem kizárt, hogy kisebbségben, esetleg a jobbközéppel társbérletben kell majd kormányoznia.

Taylor úgy látja, hogy Macronnak már a nyáron be kell indítania a rakétákat, hogy megmutassa, képes mozgásba hozni azt a Franciaországot, amely a reformok terén Európa egyik sereghajtójának számít. Terveinek megvalósítása során azonban erős ellenállásba ütközhet egy rendkívül pesszimista és a gazdasági és munkaerőpiaci reformokkal szemben kifejezetten ellenséges francia társadalom részéről. A neves politikai kommentátor De Toqueville egyik híres mondását idézte, miszerint „a franciák jobbak a forradalomban, mint a reformokban”. Taylor úgy látja, hogy a Kennedy-Obama effektus (a fiatal, dinamikus és reménybeli vezető) mentheti meg Macront attól, hogy úgy járjon, ahogy elődei, akiknek rendre beletörött a bicskájuk a reformokba.

Az új francia államfő számára Taylor szerint a költségvetési felelősségen és a francia versenyképesség javításán vezet az út, ami ahhoz is szükséges, hogy megszerezze a németek bizalmát az EU, és mindenekelőtt az eurózóna reformjához. Amandine Crespy, a Brüsszeli Szabadegyetem politológiai tanszékének professzora ugyanakkor arra mutatott rá, hogy nem világos, Macron hogyan képzeli el egy önálló eurózóna-büdzsé vagy az euróövezeto pénzügyminiszteri poszt létrehozását.

Főleg az nem látható, milyen intézményi reformokat szeretne. Ráadásul a politológus szerint Párizsban meglehetősen leegyszerűsített kép él még mindig a bővítés utáni EU-ról, mintha még mindig elég lenne hat ország ambíciója. „Nem hiszem, hogy sokat fog tudni felmutatni ezen a területen” - vélekedett Crespy.

Paul Taylor emlékeztetett rá, hogy minden várakozás szerint a szeptemberi német választások után, sőt már azelőtt is, megindul a közös gondolkodás egy nagy német-francia alku tető alá hozásáról. A kommentátor azonban úgy látja, hogy például az eurózóna szükséges további mélyítését illetően mély ellentétek feszülnek a felek között.

Fontosnak nevezte ugyanakkor azt, hogy a Brexitet követően Franciaország marad az egyetlen "mini szuperhatalom" az EU-ban a német befolyás ellensúlyozására. Taylor óva intett attól, hogy bárki is elhiggye, hogy Macron győzelme után Franciaország veszi majd kezébe az európai föderalizmus zászlaját. „A mély francia állam továbbra is a kormányközi együttműködés modelljére esküszik. Ilyen értelemben nem lesz változás” - mondta.

A Politico Europe vezető publicistája nem hiszi, hogy az új államfő a többéves keretköltségvetés hamarosan kezdődő vitája során elődeinek megközelítésével szakítva kész lesz elfogadni a közös agrárpolitikai kiadások jelentősebb lefaragását. „Nem számítok semmilyen nagyobb változásra. A közös agrárpolitika annyira a franciák génjeibe ivódott” - értett egyet vele a Brüsszeli Szabadegyetem politológusa. Crespy ugyanakkor nem zárta ki azt, hogy Párizs az uniós büdzsé növelése mellett száll majd síkra.

Paul Taylor a BruxInfo kérdésére válaszolva úgy vélte, hogy Emmanuel Macron elődjénél Francois Hollande-nál sokkal kevésbé fog visszariadni a nyílt konfrontációtól Magyarországgal vagy Lengyelországgal.