eur:
387.83
usd:
359.74
bux:
69182.5
2024. május 10. péntek Ármin, Pálma

Kitoloncolhatják Németországból a molesztálókat

Elképzelhető a Kölnben és más német városokban elkövetett szexuális bűncselekmények és rablások elkövetőinek kitoloncolása - közölte Heiko Maas igazságügyi miniszter csütörtökön a német Funke médiacsoportnak adott nyilatkozatában.

Szilveszter éjjel mintegy ezerfős csoport gyűlt össze a kölni főpályaudvar előtti téren, majd petárdázni kezdtek. Mikor a rendőrség közbelépett, kisebb csoportok alakultak, s ezt követően kezdtek nőket körbevenni, szexuálisan zaklatni és kirabolni. Más városokban is történtek hasonló támadások. Az elkövetők azonosítása ugyanakkor rendkívül nehéz. A tanúk többsége arab vagy észak-afrikai származású támadókról számolt be. Eddig több mint száz nő jelentkezett, és tett feljelentést a hatóságoknál. Kétharmaduk számolt be szexuális támadásról. Kettőt meg is erőszakoltak.

Maas elmondta: ha menedékkérők is voltak az elkövetők között, a törvény lehetővé teszi kitoloncolásukat, de azt is, hogy elítéljék, és legalább egyéves börtönbüntetést szabjanak ki rájuk, akár a menekültügyi eljárás ideje alatt is.

"Aki azt gondolja, hogy megszegheti a törvényt, azt meg kell büntetni. Függetlenül attól, hogy honnan származik" - idézi az igazságügyi minisztert a Deutsche Welle (DW) honlapja.

Thomas de Maiziere belügyminiszter is arról beszélt, hogy aki súlyos bűncselekményt követ el, annak számolnia kell azzal, hogy kitoloncolják. Utalt arra is, hogy törvénymódosítás is elképzelhető, hogy bűnözők ne kaphassanak menekültstátust - írja a DW.

"Ha kiderül, hogy az elkövetők menekültek, akkor eljátszották azt a jogot, hogy vendégek legyenek nálunk" - idézi a Bild német napilap Andreas Scheuert, a legkisebb kormánypárt, a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) főtitkárát.

Azt ugyanakkor minden német politikus hangsúlyozza, hogy egyelőre nincs bizonyíték arra, hogy valóban lettek volna menedékkérők vagy menekültek az elkövetők között.

Címlapról ajánljuk
A MOB elnöke fontos üzenetet mondott a Milák-ügyben

A MOB elnöke fontos üzenetet mondott a Milák-ügyben

Tartsuk tiszteletben és ne bántsuk az olimpiai bajnok úszó Milák Kristófot, ezt kéri a szurkolóktól Gyulay Zsolt, a MOB elnöke. Beszélt a hatszoros olimpiai aranyérmes kajakozó Kozák Danuta visszatéréséről és az esélyesség kezeléséről is.

Elemzők az Arénában: Magyar Péter pártja az ellenzék legnagyobbja lett

A Tisza Párt vezetője számára a szervezetalkotás lehet a legnagyobb kihívás 2026-ig, de ha megmarad a politikában, akár Orbán Viktor kihívója is lehet – értékelt Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet vezetője és Závecz Tibor, a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője az InfoRádió Aréna című műsorában. Beszéltek a műsorban Karácsony Gergely főpolgármester és kihívóinak júniusi esélyeiről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.10. péntek, 18:00
Such György a Magyar Jégkorong Szövetség elnöke
Erdély Csanád a magyar jégkorong-válogatott csapatkapitánya
Mercedes EQB 300: nem minden digitális, ami fénylik

Mercedes EQB 300: nem minden digitális, ami fénylik

A Mercedes EQB kívül-belül egyaránt méltó a márka hírnevéhez, a menetteljesítménye pedig lenyűgöző, ráadásul hazánk terméke, Kecskeméten gyártják. A reálisan 350-400 kilométer hatótáv nem mondható rossznak, ezért a hosszabb utak sem okoznak gondot, igaz a hajtásrendszer előnyei inkább városi használat során domborodnak ki. Az autó ugyanakkor korántsem hibátlan: míg a hagyományos mérnöki tudás közel 140 éve halmozódó tapasztalata a legapróbb részletekben is tetten érhető, addig a UI (felhasználói felület), és UX (felhasználói élmény) terén korántsem látszik a közel másfél évszázad. Az alapok kiválóak, a minőség magas, de néhány területen még előre (vagy inkább hátra) kellene lépni. A márka új értékesítési modellje pedig nem biztos, hogy minden vásárlónak elnyeri majd a tetszését. Teszt következik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×