Gerald Ford már jóval a Fehér Házból történt távozása után, 2000-ben, a republikánusok országos konvencióján, Philadelphiában engedett szabad folyást a könnyeinek, amikor a mellette ülő feleségét, Betty Fordot méltatta az egyik felszólaló politikus. Betty Ford korábban alkoholizmussal küszködött, s ezért (az ő nevét viselő) rehabilitációs klinikát is létrehozott.

Richard Nixon szenátorként fakadt sírva, 1952-ben, amikor találkozott Dwight Eisenhower elnökjelölt-aspiránssal, aki segített neki egy választási kampánypénz körüli bonyodalom megoldásában. George Herbert Bush elnök 1999-ben, a déli baptisták országos konvencióján elmondott beszédében könnyes szemmel emlékezett az Öböl-háborúban Irak elleni légitámadásokat megelőző napok feszültségeire, majd 2009-ben könnyekkel a szemében mesélte el, hogy öt elnök is felhívta a feleségét telefonon, amikor megtudták, hogy szívműtétje volt.

Bill Clinton 1994 augusztusában hatódott meg könnyekig, amikor az egészségügyi reform tervezetének különbusszal érkező támogatóit fogadta. A támogatók egyike, John Cox ugyanis arról beszélt neki, hogy a feleségét egy héttel korábban veszítette el: a gyomorrákban elhunyt asszony nem tudott időben orvoshoz menni, mert új munkahelyén a férje nem kapott betegbiztosítást. Halálos ágyán Janette Cox megígértette a férjével, hogy tovább küzd majd a megfizethető, mindenki számára elérhető betegbiztosításért.

George W. Bush szemét pedig 2001-ben futották el a könnyek, amikor a Fehér Házban kitüntetést nyújtott át Jason Dunham tengerészgyalogosnak.