Infostart.hu
eur:
364.92
usd:
326.99
bux:
142940.29
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán

Baloldali siker a csehországi regionális önkormányzati választáson

Minden jel szerint jelentős baloldali siker született a hét végi regionális önkormányzati és részleges szenátusi választáson Csehországban.

A szavazatok több mint felének összeszámlálása után úgy tűnik, hogy az ellenzéki Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) a 13 régió közül nyolcban megnyeri a választást, három régióban a szintén ellenzéki Cseh- és Morvaország Kommunista Pártja (KSCM), míg egy-egy régióban a kormányzó Polgári Demokratikus Párt (ODS), illetve egy független csoportosulás végezhet az első helyen.

Az összesített részleges országos eredmények szerint a szociáldemokraták megszerezték a voksok több mint 30 százalékát, a kommunisták 25 százalék, míg a polgári demokraták 20 százalék körül állnak.

Petr Necas kormányfő, az ODS elnöke szerint pártja arra "fizetett rá", hogy az utóbbi években ő viselte a kormányzati felelősség legfőbb súlyát. Ugyanakkor megjegyezte: Csehországban már hagyomány, hogy a kormánypártok elveszítik a ciklus közepén megtartott regionális önkormányzati választásokat.

A részleges szenátusi választáson leadott szavazatok mintegy 60 százalékának összeszámlálása után a legtöbb helyen a szociáldemokrata jelölt van az első helyen.

Figyelemre méltó meglepetés, hogy egy prágai választókörzetben a kommunista jelölt az első helyen jutott be a második fordulóba. A hagyományosan jobboldali bástyának számító Prágában az 1989-es rendszerváltás után ez az első jelentős kommunista siker. Az is nagy meglepetés, hogy várhatóan legalább tíz körzetben kommunista szenátorjelölt is továbbjut a második fordulóba. Erre sem volt még eddig példa.

A már hagyományosan kétnapos voksolás szombat délután kettőkor fejeződött be. A választás első hivatalos eredményei a késő esti órákban várhatóak.

Címlapról ajánljuk

Ukrajna: ezért örül a magyar kormány

Fontos előrelépés a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak ügyében, hogy az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt – jelentette ki a külügyminiszter a közösségi oldalán hétfőn. A fejleményekről Magyar Péter miniszterelnök is hírt adott.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Nagyot szárnyalt az OTP, feszült a helyzet a kötvénypiacokon

Tovább fokozódtak a kötvénypiaci aggodalmak, miután az Egyesült Államok mellett Franciaország államadósság-helyzete és költségvetési bizonytalansága is egyre nagyobb nyomás alá helyezi a piacokat. Hétfőn az ázsiai tőzsdéken vegyes mozgásokat láthattunk, míg Európában és az amerikai részvénypiacokon óvatos kereskedés zajlott a megugró olajárak és a héten induló gyorsjelentési szezon árnyékában. Míg az Egyesült Államokban a Columbus Day miatt a kötvénypiacok zárva tartottak, a tőzsdéken a befektetők a friss inflációs adatokra és a banki jelentésekre várva kivárásra rendezkedtek be. Idehaza a pénteki több mint 6 százalékos plusz után tovább folytatódott az OTP emelkedése. A befektetői aggodalmakat – úgy tűnik – egyelőre képes eloszlatni a bejelentett részvény-visszavásárlás.  Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×