eur:
389.1
usd:
361.78
bux:
68882.55
2024. május 7. kedd Gizella

Az Európai Unió kapta az idei Nobel-békedíjat

Az Európai Unió a Nobel-békedíj idei kitüntetettje - jelentették be Oslóban pénteken.

Az Európai Unió kapja az idei Nobel-békedíjat - közölte a bejelentés előtt az NRK norvég közrádió.

Thorbjorn Jagland, a bizottság elnöke azzal indokolta a döntést, hogy az Európai Unió hat évtizeden keresztül meghatározó szerepet játszott Európa békés fejlődésében. Emellett 1989 után hozzájárult a kelet-európai államok stabilizálásához.

A díjjal mintegy 250 millió forintnak megfelelő összeg jár.

A béke kontinense

"Az Európai Unió stabilizációs szerepe hozzájárult ahhoz, hogy az egykor háborúk szabdalta kontinens a béke kontinensévé alakuljon át" - mondta Jagland beszédében.

Az Európai Unió a II. világháború romjain épült fel, azzal a meggyőződéssel, hogy az egyre szorosabbra fűződő gazdasági kötelékek garantálják, hogy az évszázados ellenségek soha többé ne forduljanak egymás ellen.

Az integráció elképzelése 1950. május 9-én öltött konkrét formát, amikor Robert Schuman francia külügyminiszter azt javasolta, hogy hazája és Németország rendelje szén- és acéltermelését egy közös főhatóság, az Európai Szén- és Acélközösség alá, amelyhez más európai országok is csatlakozhatnak.

Példátlan kihívások

Az egykori gazdasági közösséget megalapító hat országból mára Európát egyesítő unió vált, amely egészen a közelmúltig töretlenül fejlődött a nemzetek feletti integráció felé. A 2007 óta tartó pénzügyi és gazdasági válság azonban példátlan kihívásokkal szembesítette az Európai Uniót.

A Nobel-békedíj az egyetlen, amelyet nem a díjak svéd alapítója, Alfred Nobel hazájában, hanem Norvégiában, Oslóban ítélnek oda és adnak át. Ennek magyarázata, hogy Nobel halálakor a két ország még egy államot alkotott, s Nobel úgy rendelkezett, hogy a békedíjat norvég bizottság ítélje oda, a hagyomány Norvégia 1905-ös függetlenné válása után is fennmaradt. A díjat adományozó bizottság a norvég parlament, a storting által kinevezett öt tagból áll, döntését kizárólagos felelősséggel hozza meg, de kikérheti szakértők véleményét. A kitüntetést "a békekonferenciák előmozdítói, a leszerelési tárgyalások főbb szereplői és a népek közötti testvériség élharcosai", valamint - az alapító szándékait figyelembe véve - az emberi jogokért küzdők kaphatják meg.

A díjat 1901 óta most 93. alkalommal osztották ki, 99 alkalommal személyeknek és 24 alkalommal szervezeteknek ítélték oda. A kitüntetettek száma 124, mivel azonban a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságát háromszor, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosának Hivatalát pedig kétszer is díjazták, összesen 101 személy és 21 szervezet a Nobel-békedíj kitüntetettje. 63 alkalommal volt egy díjazott, 28 alkalommal ketten, két esetben hárman kapták megosztva a Nobel-békedíjat, a díjazott személyek között 15 nő van.

A díjazottak átlagéletkora 62 év; legfiatalabban, 32 évesen tavaly a 32 éves Tavakkul Karman jemeni újságírónő, legidősebben, 87 évesen a Pugwash-mozgalmat elindító brit Joseph Rotblat részesült az elismerésben 1995-ben. A Nobel-békedíjat 1961-ben posztumusz ítélték oda Dag Hammarskjöld volt ENSZ-főtitkárnak (1974 óta csak élő személyt lehet jelölni).

Visszautasításra is csak egy példa van: 1973-ban a vietnámi Le Duc Tho és az amerikai Henry Kissinger megosztva kapta meg a kitüntetést a vietnámi békeszerződés megkötéséért, ám a vietnámi politikus nem vette azt át. A díj odaítélésekor három kitüntetett volt letartóztatásban: 1935-ben a német Carl von Ossietzky, 1991-ben a burmai Aung San Suu Kyi és 2010-ben a kínai Liu Hsziao-po (Liu Xiaobo).

Az elmúlt tíz év Nobel-békedíjasai:

2002. - Jimmy Carter volt amerikai elnök a nemzetközi konfliktusok békés megoldását célzó, a demokrácia és az emberi jogok előmozdítását, a gazdasági és társadalmi fejlődés elősegítését szolgáló több évtizedes erőfeszítéseiért.
2003. - Sirin Ebadi iráni jogásznő, emberi jogi aktivista a nők és a gyermekek jogaiért folytatott harcáért.
2004. - Wangari Maathai kenyai környezetvédő a tartós fejlődés, a demokrácia és a béke érdekében tett erőfeszítéseiért.
2005. - A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) és a szervezet főigazgatója, Mohamed el-Baradei az atomenergia katonai célú fölhasználásának megakadályozását célzó erőfeszítéseiért.
2006. - Muhammad Junusz bangladesi közgazdász és az általa alapított és vezetett mikrohitelező Grameen Bank, amely a szegénység elleni harc jegyében kisembereknek és elesetteknek is nyújt kölcsönöket.
2007. - Al Gore volt amerikai alelnök és az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testülete (IPCC) azokért az erőfeszítéseikért, amelyeket az emberiség okozta éghajlatváltozással kapcsolatos ismeretek terjesztésére, illetve a klímaváltozás elleni harchoz szükséges intézkedések alapjainak lefektetésére tettek.
2008. - Martti Ahtisaari volt finn államfő számos nemzetközi konfliktus megoldásáért több kontinensen és több mint három évtizeden át tett fontos erőfeszítéseiért.
2009. - Barack Obama amerikai elnök a nemzetközi diplomácia megerősítéséért és a népek közötti együttműködés elősegítéséért tett erőfeszítéseit.
2010. - Liu Hsziao-po (Liu Xiaobo) bebörtönzött kínai ellenzéki, másként gondolkodó az alapvető emberi jogok érvényesüléséért folytatott békés küzdelméért.
2011. - Johnson-Sirleaf libériai elnök asszony és honfitársa, a nőket a polgárháború ellen mozgósító Leymah Gbowee, tovább a jemeni nőjogi és demokráciaparti aktivista Tavakkul Karman, mert "erőszakmentes küzdelmet folytattak a nők jogaiért, a politikai részvételért és a békéért".

Címlapról ajánljuk

Salát Gergely: Hszi Csin-ping látogatása Magyarország Kína melletti markáns kiállását is jutalmazza

A kínaiak a fő világpolitikai stratégiája most a saját mozgástér bővítése, és a jövőben a többpólusú világrend kialakítása – mondta Salát Gergely, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt a kínai elnök látogatásának jelentőségéről, a pekingi diplomácia módszereiről, a küldöttség összetételéről és az orosz–kínai viszonyról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.08. szerda, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Megmaradt az ötnapos tőzsdei győzelmi sorozat a tengerentúlon

Megmaradt az ötnapos tőzsdei győzelmi sorozat a tengerentúlon

Gazdasági adatok tekintetében ma Németországból érkeztek fontos számok az ipar kilátásaival kapcsolatban, ezen kívül megjött az európai kiskereskedelmi adat is, illetve a hazai kiskereskedelmi számok is. Tegnap kimondottan jó hangulatban zajlott a kereskedés a tőzsdéken, nagyot tudott a hazai piacon ralizni az OTP. A magyar tőzsdén a Richter volt a legjobban teljesítő nagypapír, emellett pedig kitartott a tegnapi széleskörű optimizmus a piacokon, a vezető európai részvényindexek ezúttal is határozott pluszban álltak meg, míg Amerikában óvatos emelkedést láthattunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. május 7. 22:00
×
×
×
×