Infostart.hu
eur:
364.84
usd:
316.24
bux:
149611.56
2026. augusztus 12. szerda Klára

Száznál is több kínai bányász menekült meg

Már száz fölött van azoknak a bányászoknak a száma, akiket több mint egy hét fogság után a vízzel elárasztott tárnából kihoztak a mentők az észak-kínai Sanhszi tartományban - közölte hétfőn Vang Csün, a tartomány kormányzója.

A legfrissebb jelentések szerint 114 túlélő van biztonságban, a mentők további 39 ember után kutatnak. A helyszíni jelentések szerint igen nehéz körülmények között küzdenek a lent maradtak megtalálásáért.

A kínai televízió képsorai mutatják, amint az elcsigázott embereket, szemüket letakarva, háton, hordágyakon hozzák vagy támogatják fel és szállítják kórházba.
A helyszíni riportok beszámolnak arról, hogy sokan a kiszáradás határán voltak, mivel nem mertek a szennyezett talajvízből inni. Van, aki elmondta, hogy két napja nem volt vizelete.

A megszólaltatott túlélők, hozzátartozóik, de még a mentők is "csodaként" emlegetik, hogy ennyi idő után ilyen nagy számban sikerült bányászokat felszínre hozni. A helyszínen 300 szakértő és egy speciális egészségügyi csoport is tartózkodik. Az utóbbi tagjai részt vettek a haiti mentésben is.

A sanhszi tartományi Vangcsialing szénbányájában, ahol március 28-án vasárnap érte vízbetörés a mélyben lévőket, immár nyolcadik napja dolgoznak éjjel-nappal a mentők, jelenleg háromezren. Beszámolók szerint tovább szivattyúzzák a vizet és igyekeznek minél nagyobb biztonságot teremteni, hogy ne következzen be újabb katasztrófa.

A lent rekedt emberek korábban egyebek között a fúrócsövek kocogtatásával jelezték, hogy életben vannak. Az első kimenekített kilencfős csoporthoz kiszűrődő, homályos lámpafények vezettek, őket még hétfőre virradóra a közeli kórházba szállították. Azonosításuk megtörtént, mindannyian meg tudták mondani a nevüket, és azt, hogy hová valók.

Hétfőn az észak-kínai bányabalesethez kapcsolódó fejleményekkel egy időben arról érkezett hír, hogy a közép-kínai Honan tartományban a múlt héten történt bányarobbanás áldozatainak száma 28-ra emelkedett, tizenhatukat még ötszáz mentő keresi. A robbanás idején kilencvenen dolgoztak a bányában, 23-an a föld alatt vesztették életüket, míg öten a felszínen. Húszan kimenekültek, 31 embert a mentők mentettek meg.

A Loujang városhoz tartozó bányát hivatalosan 2009-ben gázszivárgás miatt bezáratták, azt követően törvényellenesen működették. A mostani balesetet követően a megye első emberét és további három vezetőjét felmentették állásából.

Címlapról ajánljuk
Több napos fesztivállá változik augusztus huszadika, 18 helyett 4 milliárd forintból – kormányzati bejelentés

Több napos fesztivállá változik augusztus huszadika, 18 helyett 4 milliárd forintból – kormányzati bejelentés

Hat hét alatt összerakta a Centrum Production az augusztus 20-ai ünnepségsorozat művészeti koncepcióját, ahol mindenki ízlésének próbálnak megfelelni, augusztus 19-től egészen 23-ig. A drón-, fény- és tűzijátékshow-ban kicsúcsosodó események idén a budai rakpartról lesznek a legjobban láthatók, és az ünnepségsorozat az eddigi 18 helyett 4 milliárd forintból kijönnek. Lesz olcsó ásványvíz és sör is.

Volodimir Zelenszkij, és több másik államfő is gratulált Baka Andrásnak

Az ukrán elnök szerint Baka András megválasztása újabb fontos mérföldköve Magyarország megújulásának, egyúttal azt is kinyilvánította, hogy Ukrajna kész a kölcsönös tiszteleten és előnyökön alapuló együttműködésre, remélve, hogy a változások a jószomszédi kapcsolatokat is erősítik.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×