2023. december 31. 15:23 Nem fogja kitalálni, mi drágult a legjobban és a legkevésbé az elmúlt harminc évben A legnagyobb áremelkedés a szolgáltatásoknál tapasztalható, míg a legkisebb a ruházati termékek kategóriájánál.
2023. december 31. 14:00 Tőzsdei szakértő: a közepes cégek voltak a jó sztorik 2023-ban Jó évet zár idén a Budapesti Értéktőzsde, a befektetők 2023-ban újra visszatértek a részvényekhez, ami meglátszott az árakon – mondta az InfoRádióban Korányi G. Tamás tőzsdei szakértő.
2023. december 31. 12:15 Kihirdették, mennyiért veszik át a napelemesektől az áramot, van benne egy komoly csavar 4,39 Ft és 5,25 Ft között veszik meg január 1-től a szolgáltatok a napelemesek által termelt áramot. Az utolsó pillanatban hirdették ki az árakat.
2023. december 30. 16:42 A GVH szerint az online árfigyelő élénkítette a piaci versenyt Azt is közölték, hogy a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) által az idén kiszabott bírságok összege meghaladja a 2,2 milliárd forintot.
2023. december 30. 09:01 Újabb kínai-magyar kapcsolat, leszállt a hatalmas repülő Ferihegyen Csangsa és Budapest között hetente két alkalommal közlekedő áruszállító járatot indított a kínai SF Airlines.
2023. december 30. 08:00 Újabb korlátozás készül az autók fogyasztására Az amerikai környezetvédelmi hivatal egyebek között azt javasolja, hogy 2032-re 100 kilométerre nagyjából 4 literes átlagfogyasztást írjanak elő az autógyártó cégeknek. A szabályterv szigorú, de még mindig enyhébb, mint az Európai Unió nulla emissziós tervezete - mondta el az InfoRádiónak Szécsényi Gábor, Az Autó című szaklap főszerkesztője.
2023. december 29. 18:24 Hatalmas ügyletekről döntött az Indotek Kiszáll szerbiai irodaportfóliójából az Indotek Group befektetéskezelő cégcsoport, amely közleményében azt is bejelentette, hogy prémium belvárosi ingatlant vásárol.
2023. december 29. 13:01 Még nagyobb kedvezmény a falusi csokban Kihirdették a falusi csokról szóló rendeletet, egyértelműsítették a 2024-re vonatkozó szabályokat.
2023. december 29. 11:34 Nagy Márton ismertette a jövő év legfontosabb teendőit – videó Az idei év gazdaságilag nehéz volt, de jövőre már a növekedés helyreállítása az első - erről beszélt Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter a kormány Facebook-oldalán pénteken közzétett videóban.
2023. december 29. 11:20 Komoly támogatásra számíthatnak a magyar élelmiszeripari vállalkozások A magyar vállalkozások megerősítése érdekében a kormány az Élelmiszeripari Beszállító-fejlesztési Program (ÉLIP) keretösszegét közel hatszorosára emeli – közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM).
2023. december 29. 10:02 Rendkívüli évet zár a hazai természetvédelem Magyarországon az elmúlt 13 évben eddig soha nem látott volumenben valósultak meg természetvédelmi beruházások, hiszen a 10 hazai nemzeti park több mint 1240 munkatársával 90 milliárd forint összértékben hajtott végre fejlesztéseket, amellyel több mint 300 ezer hektáron javult a természeti környezet állapota – jelentette ki Nagy István agrárminiszter a tárca közleménye szerint.
2023. december 29. 09:35 Marad a „tűzszünet” a vámháborúban Joe Biden amerikai elnök jóváhagyta annak a kvótarendszernek a kétéves meghosszabbítását, ami lehetővé teszi az uniós országok számára, hogy bizonyos mennyiségű acélt és alumíniumot vámmentesen exportálhassanak az Egyesült Államokba – áll a Fehér Ház közleményében.
2023. december 29. 08:21 Elmarad a január 1-i brutális benzináremelés Két részletben érvényesítjük a kötelező jövedékiadó-emelést: az első emelésre január elsején, a másodikra pedig nagyjából január 15-én lehet számítani, először 20, majd 21 forinttal – jelentette be Orosz András, a Mol magyarországi kiskereskedelmi igazgatója.
2023. december 29. 06:00 Hatossal fog kezdődni az üzemanyagár, csak néhány kivétel lesz 2024 januárjától ismét meg kell szokni a 600 forint körüli üzemanyagárakat - mondta az InfoRádióban Bujdos Eszter, a holtankoljak.hu ügyvezetője. A drágulás oka alapvetően az, hogy egy EU-s szabály miatt januárban jövedékiadó-emelés lesz a hazai benzinre és a gázolajra. Előbbinél valamivel több mint 152, utóbbinál pedig csaknem 143 forint lesz literenként az adó mértéke.
2023. december 28. 21:57 Törheti a fejét a szegedi BYD autógyár, valahogy munkaerőt kell találnia Nagyítóval kell majd keresni a munkaerőt a Szegeden épülő BYD autógyárba, ugyanis Csongrád-Csanád vármegyében nemigen maradtak hadra fogható munkavállalók.
2023. december 28. 21:31 Már megint gyengélkedik a forint Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2023. december 28. 20:52 Turizmus: sokkal jobb lesz ez a szilveszter, mint a tavalyi Az év utolsó hétvégéjére már eddig 11 százalékkal több előfoglalás érkezett, mint tavaly ugyanebben az időszakban - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) csütörtökön.
2023. december 28. 17:04 Érzékeny pontján kapott ütést az orosz olajkereskedelem India, az orosz kőolaj egyik legnagyobb vásárlója is kénytelen lesz beszüntetni a vásárlásait, mert egy változtatás miatt nem tud fizetni a szállításokért.
2023. december 28. 15:16 Akár már februárban indulhat az elektromos autós pályázat A csütörtökön beérkezett uniós eurómilliárdokból írják ki.
2023. december 28. 12:50 Folytatódhat minden idők egyik legsikeresebb kormányzati hitelprogramja A magyar vállalkozások megerősítése és teljesítményük növelése érdekében a kormány arról döntött, hogy további 200 milliárd forintos keret biztosításával 2024. július 1-jéig tovább folytatja a Baross Gábor Újraiparosítási Hitelprogramot.
Három halott egy házban: a mentősök is elbódultak az anyagtól – rejtélyes tragédia az Egyesült Államokban