Infostart.hu
eur:
364.32
usd:
316.17
bux:
150381.6
2026. augusztus 12. szerda Klára

Mennyi a jegybank vesztesége?

A Magyar Nemzeti Bank első félévi vesztesége 41,6 milliárd forint volt az egy évvel korábbi 27,1 milliárd forintos nyereséggel szemben - tette közzé a jegybank féléves beszámolójában honlapján.

Az eredmény változását a devizatartalék monetáris politika által meghatározott szintje és összetétele, a forintlikviditást lekötő instrumentumok alakulása, a forintkamatok és a nemzetközi devizakamatszint változása, valamint a forint árfolyamváltozása határozta meg.

A bank számviteli mérlegfőösszege 2013. június 30-án 10 895,7 milliárd forint volt, 2012 végéhez viszonyítva 213,8 milliárd forinttal, 2 százalékkal nőtt. Ez részben a forintárfolyam gyengülésével, részben a devizatartalék magasabb szintjével magyarázható.

2013 első félévének végén az MNB hivatalos devizatartalékainak nagysága 34,3 milliárd euró volt, ami mintegy 450 millió euró növekedést jelent a 2012. év végéhez képest. Az államadósság kezeléséhez kapcsolódó tételek — többek között IMF-törlesztések, három kötvénylejárat, valamint a februári dollárkötvény-kibocsátás — összesen mintegy 950 millió eurónyi csökkenést okoztak. Az MNB saját adósságszolgálatához kapcsolódó kifizetések közel 400 millió eurót tettek ki, míg a költségvetési szervek megbízásából nettó 75 millió euró folyt ki a devizatartalékból. A devizatartalékokat növelő legjelentősebb tétel 2013 első félévében az Európai Bizottságtól érkező mintegy 1,85 milliárd euró nettó transzfer. A tartalékon elért eredmény a tárgyidőszakban 10 millió euróval csökkentette az állományt.

A bank működési költségei az első félévében 6,044 milliárd forintot tettek ki, az ütemezett tervtől 1,3 százalékkal maradtak el, az egy évvel korábbi kiadásokat 9,9 százalékkal haladták meg.

Az előző év hasonló időszakához viszonyított költségnövekedés döntően a személyi jellegű ráfordításoknál jelentkezik. Az eltérésben jelentős szerepet játszik a 2013 első félévi időarányos jutalom előre hozott - a bónuszrendszer kivezetésével összefüggő - kifizetése is - írja az MNB. Hozzáteszik: emellett főként a 2012-es évhez képest, a munkavállalók létszámának emelkedésére és összetételének változására vezethető vissza a költségek emelkedése.

Emlékeztetnek rá, hogy a 2013. évi terv jóváhagyott (központi tartalék nélküli) összege 11,932 milliárd forint, amelynek éves teljesítését az MNB és a PSZÁF összevonásából adódó - jelenleg pontosan még nem számszerűsíthető - költségek is befolyásolják majd.

A beruházások idei jóváhagyott terve 1,156 milliárd forint, melynek túlnyomó része informatikai fejlesztésekhez kötődik, az első félévben a beruházásokra 217 milliót költött a jegybank.

Címlapról ajánljuk
Kós Hubert Európa-bajnok lett 200 méter háton az úszó-Eb-n

Kós Hubert Európa-bajnok lett 200 méter háton az úszó-Eb-n

Kós Hubert ezúttal is elmaradt a világcsúcstól, de fölényesen nyert, először lett Európa-bajnok ebben a számban a vizes Eb-n. Milák Kristóf országos csúccsal bronzérmes lett a „királyszámban”, 100 méteres gyorsúszásban, ő a valaha volt első magyar, aki 47 másodperc alatt (46.86) úszta le a 100 gyorsot. Jackl Vivien 4. lett a 400 méteres vegyesúszás döntőjében.

Rendkívüli intézkedést jelentett be Magyar Péter Paksról

Egy dunai fenékküszöb azonnali építését rendelte el a kormány hosszú távú megoldásként, és készenlétbe helyeztek két 80 méteres bárkát, amit ideiglenes intézkedésként elsüllyesztenek, ha kell, a Duna vízszintjének emelése érdekében – jelentette be a miniszterelnök.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
Fontos adatok érkeztek, megmozdultak a tőzsdék

Fontos adatok érkeztek, megmozdultak a tőzsdék

Vegyes a hangulat a világ tőzsdéin, Európában a délutáni amerikai inflációs adat előtt és után is maradt az iránykeresés, míg az USA-ban pozitív elmozdulások láthatók. A júliusi amerikai infláció a várakozásoknak megfelelően 3,4 százalékra lassult, a maginfláció pedig 2,5 százalékra mérséklődött, ami a múlt heti gyenge munkaerőpiaci adatokkal együtt kedvező a Fed szeptemberi kamatdöntésével kapcsolatos várakozások számára. A technológiai részvényeket közben a CoreWeave és a Super Micro erős gyorsjelentései húzzák, míg a közel-keleti feszültségek miatt a Brent ára továbbra is 90 dollár közelében jár.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×