Infostart.hu
eur:
363.69
usd:
323.52
bux:
146866.25
2026. november 4. szerda Károly

Két nap alatt hozták össze az esküvőt Sarkozyék

Carla Bruni-Sarkozy egy francia televíziós műsorban elárulta: mindössze két nappal a nagy esemény előtt döntötte el elnök párjával, hogy összeházasodnak. Az egyórás tévéinterjúból az is kiderült, hogy énekesnő barátnője tanította meg Brunit, hogyan pukedlizzen az angol királynőnek.

Az idei év egyik legnagyobb szenzációjának számított, hogy Nicolas Sarkozy mindössze néhány hónapos románc után februárban, az Elysée-palotában feleségül vette modell-énekes barátnőjét. Carla Bruni egy csütörtök esti tévés interjújában elárulta: a februári esküvő előtt mindössze két nappal határozták el, hogy igent mondanak egymásnak.

A pár tavaly novemberben egy vacsorán találkozott, majd nyolcvan nap múlva össze is házasodott - nem kis megrökönyödést keltve a francia közvéleményben, hiszen Sarkozy tavaly ősszel viharos körülmények között vált el előző feleségétől.

A francia first lady elmondta: olyan gyorsan határozták el az esküvőt, hogy alig volt ideje kiválasztani a ruháját a nagy eseményre, de végül Jean Paul Gaultier párizsi márkaboltjában bukkant rá egy krémszínű, térdig érő ruhára.

A tévés műsorba meghívták azokat a barátokat is, akik végigkísérték Bruni modell és énekesnői karrierjét - a vendégek között jeles divattervezők is ültek. Az egyórás műsorban a francia first lady elárulta azt is, nagyon ideges volt, amikor férjével Londonba utazott és találkozott a királyi családdal. Külön instrukciókat kapott diplomatáktól, mit viseljen és miket mondjon, legnagyobb segítője mégis Marianne Faithfull volt, akitől megtanulta, hogyan kell pukedlizni a királynőnek.

"Marienne brit állampolgár, és találkozott már a királynővel. Legalább ötvenféle pukedlit mutatott. Volt egy olyan is, ahol gyakorlatilag a földre kell vetnie magát az embernek - nagyon vicces volt" - idézte fel az etikettórák emlékeit Bruni, aki azt is bevallotta, hogy Sarkozyvel folytatott románca elején vissza kellett vennie játékos személyiségéből, mert sok negatív kritikát kapott.

"Volt egy rövid időszak, amikor próbáltam komoly lenni, így elnyerhettem az emberek bizalmát; nem kellett aggódniuk és azt mondaniuk: te jó ég, hova fajul a világ!" - vallotta be Bruni, akiről Christian Lacroix divattervező a műsor vendégeként elmondta: ez a tévés interjú volt az első, amely felvillantott valamennyit Bruni valódi személyiségéből.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, most úgy néz ki, a demokraták a szenátusi többséget is megszerezték. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×