2020. május 11. 11:59 Nagy beszerzést indított a MÁV A MÁV-Start ötven darab hibrid villamos motorvonat beszerzésére indított közbeszerzési eljárást, a tervek szerint a vásárlást hitelből finanszírozzák.
2020. május 9. 10:19 Sárga monstrumokat vásárol a MÁV Eredményes közbeszerzési eljárást követően kötött szerződést a MÁV FKG vasútépítő karbantartó nagygépek gyártására vonatkozóan.
2020. május 8. 12:30 Este tíz órától zárva a Nyugati pályaudvar csarnoka A kezdődő felújítással kapcsolatban fontos hírt közölt a MÁV a váci és az esztergomi vonalon ingázóknak.
2020. május 7. 06:00 Hónapokra elfelejthetjük a Nyugati utascsarnokát, gigászi munkálatok kezdődnek Pénteken megkezdődik a Nyugati pályaudvar tetőszerkezetének felújítása. A munkálatok december elejéig tartanak, ez idő alatt a vasúttársaság lezárja az utascsarnokot – mondta a MÁV-Csoport elnök-vezérigazgatója az InfoRádiónak. A Budapesti Fejlesztési Központ vezérigazgatója szerint a beruházás illeszkedik a jövőbeni tervekhez.
2020. május 5. 18:29 Egyszerűsödik a tömegközlekedés Budapest és Gödöllő között Szerdától egy bérlettel lehet utazni a MÁV és a HÉV vonatain ezen a szakaszon.
2020. május 5. 14:45 Elkezdődik a Nyugati pályaudvar felújítása - itt vannak a részletek A munkálatok hét hónapig tartanak, az utascsarnok ez idő alatt zárva lesz. Több vonat máshonnan indul és érkezik majd.
2020. május 2. 11:28 Koronavírus-szabályok: változtatott a MÁV is A kijárási korlátozások enyhítésével párhuzamosan a MÁV változtat az utazási szabályokon és a menetrenden is.
2020. április 16. 20:30 Tragikus vonatgázolás Budapesten Halálra gázolt egy embert a vonat Budapest XXIII. kerületében csütörtök este.
2020. április 9. 15:25 Az első szellemvonatos heteket még kibírja a MÁV - de meddig? Mintegy 80 százalékkal esett vissza az utasszám a MÁV belföldi járatain a tavalyi év ezen időszakához képest - mondta a csoport vezérigazgatója az InfoRádiónak.
2020. március 22. 15:36 Megjöttek a fotók a Püspökladánynál kisiklott vonatról A baleset vasárnap délelőtt, 9:50-kor történt
2020. március 22. 11:45 Vonatbaleset Püspökladánynál Kisiklott egy tehervonat mozdonya és öt kocsija Püspökladánynál
2020. március 21. 13:25 Mától szabadon választhatók az ülőhelyek a helyjegyes vonatokon A helyjegyes vonatokon az utasok választhatnak ülőhelyet a szabadon maradt ülések közül, így maguk alakíthatják az egymástól való távolságot.
2020. március 19. 09:25 Újabb változás a szegedi vasútvonalon Visszaáll az ütemes menetrend a Budapest-Szeged vasútvonalon április elején - közölte a MÁV-Start Zrt.
2020. március 18. 08:42 Gyakorlatilag leállt a nemzetközi vasúti személyszállítás Csak néhány határállomás kivétel, a nemzetközi járatokat az itthoni szakaszokon pótolja a MÁV, vagyis a határállomások és a belföldi végállomások között közlekednek a vonatok.
2020. március 5. 18:41 Megvan a bérmegállapodás a MÁV-nál A vasúttársaság és az érdekképviseletek az egy évre kötött megállapodásban rögzítették, hogy a munkáltató 2020-ban átlagosan 10 százalékos keresetnövelést hajt végre.
2020. február 28. 15:13 Sztrájkra készülnek a vasutas-szakszervezetek Sztrájkra készülnek a vasutas-szakszervezetek; a legnagyobbak kollektív munkaügyi vitát kezdeményeznek közösen - tájékoztatta a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete Szolidaritás pénteken az MTI-t. A nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter a munkabeszüntetést indokolatlannak nevezte.
2020. február 19. 11:35 Nagytakarítás jön a MÁV-nál Három évre csaknem 20 milliárd forintért nyerte el egy cég a vasúti épületek takarításának jogát.
2020. február 14. 21:15 Idén nagyot újít a jegyrendszernél a MÁV Újabb funkció válik elérhetővé a MÁV mobilalkalmazásban, a MÁV-Start vonalaira érvényes bérleteket már az iOS operációs rendszert használók is megvásárolhatják - tájékoztatta az InfoRádiót Kerékgyártó József, a MÁV-Start Zrt. vezérigazgatója. Idén már nemzetközi menetjegyváltásra is lehetőség lesz elektronikus úton.
2020. február 13. 14:50 Már az utasok is élvezhetik a magyar csodavonatot – galéria Forgalomba állt a MÁV első IC+ vasúti kocsija Magyarországon – tájékoztatta az InfoRádiót a MÁV-Start vezérigazgatója. Az utasok a Déli pályaudvarról Zalaegerszegre közlekedő Göcsej InterCity járaton utaztak először az új járművön.
2020. február 12. 07:02 Az utasok igényei új megállót szülnek Újpalotán Újpalotán vasúti megállóhelyet létesít a MÁV, 350 méterre a 7-es buszcsalád Molnár Viktor utcai megállóhelyétől. A tervek szerint az idén tavasztól a Piliscsaba és Angyalföld között félóránként közlekedő vonatok munkanapokon a körvasúton tovább közlekednek Rákosig – közölte a vasúttársaság kedden.
Csontvázak a szekrényben: a pozsonyi „M0”-t is úgy építhették, hogy a Benes-dekrétumra hivatkozva vett el a szlovák állam földet magyaroktól
Kapitány István kiállt a Tisza Párt terveivel: nem lesz több presztízsberuházás, amíg nem működnek a közszolgáltatások
19:00 Hosszú a bűnlajstroma annak a két tinédzsernek, akik egy ötéves kisfiúval együtt loptak el egy autót