Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta
A 140-éves a Nyugati pályaudvar csarnoka 2017. november 2-án.
Nyitókép: MTI Fotó: Máthé Zoltán

Hónapokra elfelejthetjük a Nyugati utascsarnokát, gigászi munkálatok kezdődnek

Pénteken megkezdődik a Nyugati pályaudvar tetőszerkezetének felújítása. A munkálatok december elejéig tartanak, ez idő alatt a vasúttársaság lezárja az utascsarnokot – mondta a MÁV-Csoport elnök-vezérigazgatója az InfoRádiónak. A Budapesti Fejlesztési Központ vezérigazgatója szerint a beruházás illeszkedik a jövőbeni tervekhez.

A Nyugati pályaudvar Magyarország legforgalmasabb pályaudvara, ahol évi mintegy 18 millió utas, valamint naponta körülbelül 480 vonat fordul meg. A Gustave Eiffel irodája által tervezett létesítmény, amely sokaknak Budapest egyik szimbóluma, több mint 140 éves, azonban négy évtizede nem nyúltak hozzá érdemben – fogalmazott Homolya Róbert, aki szerint az épület állapota magáért beszél, esős időben az utascsarnok teljesen beázik.

Az elnök-vezérigazgató szerint az első és legfontosabb, hogy ezt orvosolják, normális utazási körülményeket teremtve az utasoknak. Kizárólag ezután kerülhetnek sorra az épület további pontjai, hogy végül „méltó és modern” környezetet tudjon a vasúttársaság biztosítani.

Homolya Róbert szerint a pandémiás időszak jó alkalmat kínál a Nyugati felújítására, miután a pályaudvar utasforgalma nagy mértékben csökkent, mintegy 80 százalékkal kevesebb az utas a MÁV-járatain.

A munkálatok során

több mint 8 ezer négyzetméternyi tetőszerkezet műemléki rekonstrukciója, valamint több mint 2 ezer négyzetméternyi üveg függönyfal cseréje valósul meg,

ami a vágánycsarnok elején és végén található.

A május 8-tól várhatóan december 7-ig tartó felújítás során a vonatok nem futnak be a csarnokba – tette hozzá az elnök-vezérigazgató. A menetrendben azonban nem változtatnak, a jelenleg is érvényben lévő marad a hatályos. Az elővárosi járatokat ki tudják szolgálni a Nyugati pályaudvarról a továbbiakban is, ugyanakkor

bizonyos InterCity-járatok, így a nyíregyházi, a szegedi, a debreceni és a záhonyi Zuglóból indul és oda érkezik,

azt az állomást tavaly újították fel. A társaság korábban jelezte, a pontos menetrendekről a www.mav.hu/nyugati lehet tájékozódni.

A beruházás körülbelül 9 milliárd forintba kerül, és a MÁV a saját 2020-as és 2021-es üzleti tervének a terhére tervezte meg, tehát saját beruházásként fognak bele a Nyugati pályaudvar tetőcseréjébe – tette hozzá a MÁV-Csoport elnök-vezérigazgatója.

A tető rekonstrukciója még csak a kezdet

A Nyugati pályaudvar Magyarország és Budapest egyik legfontosabb műemléképülete, és egyben az ország egyik legfontosabb közlekedési csomópontja is. Sajnálatos módon azonban az utazócsarnok rendkívül rossz állapotban van és évek óta beázik, helyzet mára már tarthatatlanná vált – fogalmazott az InfoRádiónak Viézy Dávid.

Mint azt a Budapesti Fejlesztési Központ vezérigazgatója elárulta, Homolya Róberttel, a MÁV elnök-vezérigazgatójával, Fürjes Balázs Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár irányításával, hónapok óta azon dolgoztak, hogy a rekonstrukció elindulhasson. Az utascsarnok egy műemlékileg korhű, azonban teljesen új tetőszerkezetet kap, illetve az üvegfalakat is újra cserélik, lehetővé téve azt is, hogy elbontásra kerüljenek azok az állványzatok, amik ma elcsúfítják az épületet.

Vitézy Dávid arra is kitért, hogy a felújítás mellett a Budapesti Fejlesztési Központ több hosszú távú terven is dolgozik, amely a pályaudvar jövőjére szól, hiszen

nemcsak a csarnoképület tetejét, hanem a teljes pályaudvari környezetet, az épületegyüttest, az oda vezető vágányokat, továbbá a biztonsági berendezéseket is fel kellene újítani.

A ma idevezető vasúti vonalakon a Nyugati pályaudvar jelenti ugyanis azt a fő kapacitási korlátot, amely miatt az esztergomi, a váci vagy a ceglédi vonalon nem tudnak sűrűbben járni a vonatok. Vagyis, a Nyugati kapacitásának és megbízhatóságának fejlesztését, csökkentve a késéseket, kiemelt kérdésnek tekintik és dolgoznak ezen a még nagyobb volumenű programon – tette hozzá.

A Budapesti Fejlesztési Központ azon is gondolkodik, hogyan lehetne növelni a Nyugati pályaudvarra beérkező vonatok számát, sűrűbbé tenni az elővárosi vasúti közlekedést. Ennek érdekében egy alagút kialakításának a lehetőségét is vizsgálják.

Viszlát, felüljáró?

A pályaudvar környezetének rendbetételét is fontosnak nevezte Vitézy Dávid, emlékeztetve, hogy a Nyugati előtt található tér meglehetősen lerobbant állapotú. Régóta szó van arról is, a Közfejlesztések Tanácsa még Tarlós István korábbi főpolgármester idején, de Karácsony Gergely megválasztása után is foglalkozott a Nyugati téri felüljáró elbontásának tervével, a villamosvonal esetleges visszaépítésével, hiszen a felüljáró elcsúfítja ezt a területet, és csak „ráönti” az autókat a belvárosra, miközben erre már nincs kapacitása a Bajcsy Zsilinszky útnak. Vitézy Dávid reményét fejezte ki, hogy ez a munka is hamarosan el tud majd kezdődni a főváros és a kormány együttműködésében a jövőben.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A franciák nagy nehezen lebirkózták Paraguayt, és a legjobb 8 közé jutottak a labdarúgó-világbajnokságon

A franciák nagy nehezen lebirkózták Paraguayt, és a legjobb 8 közé jutottak a labdarúgó-világbajnokságon

A németeket tizenegyesekkel kiejtő Paraguay remekül védekezett a francia szupersztárok ellen is, akik csak Mbappé 70. percben lőtt büntetőjével tudták feltörni a védelmet, ezzel 1-0-ra győztek a labdarúgó-vb nyolcaddöntőjében. Mbappé ezzel utolérte Messit és hétgólos, a franciák a Kanadát 3-0-ra legyőző Marokkóval játszanak a négy közé jutásért.

Várhatóan még nyáron új államfőt választ az Országgyűlés: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit – videó

Magyar Péter miniszterelnök videón és 12 pontban tette közzé a módosítások részleteit. Kevesebb sarkalatos törvény lesz, az országgyűlési képviselők mandátumát három ciklusra (12 évre) korlátozzák. A mai képviselők mandátumát ez nem érinti, de a következő választásoktól alkalmazandó lesz. Mennek a vármegyék és a főispánok.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit

Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit

Szombaton sincs megállás a belpolitikában: az egyetemi kuratóriumi pályázatok kiírása mellett továbbra is az uniós források és a költségvetés helyzete áll a fókuszban. Emellett napvilágot látott a kormány átfogó energiatörvény-tervezete, amely a dinamikus tarifák bevezetésével és komoly bürokráciacsökkentéssel reformálná meg a hazai árampiacot. Ezzel párhuzamosan az energiahatékonysági szabályok is szigorodnak, így az állami szervek az uniós értékhatár felett már csak közel nulla energiaigényű épületeket vásárolhatnak vagy bérelhetnek. A nap egyik legfontosabb politikai fejleményeként Magyar Péter fog beszélni arról, hogy a kormány benyújtja az Alaptörvény 17. módosítását, amelynek részleteit délután 16 órakor ismerteti egy rendkívüli bejelentésben. Szombati híreink a kormányzati munkáról percről percre.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×