INFORÁDIÓ
2021. június 24. csütörtök
Iván

london

2016.05.08. 06:30

Sadiq Khan: London új polgármesterének sztorija

A munkáspárti Sadiq Khant megválasztották, ő London új polgármestere. De ki is az az ember, aki felelős lesz a brit fővárosért a következő négy évben? A BBC megválaszolja a kérdést.
2016.05.05. 08:25

Hargitay: Egy megfázás ilyenkor már végzetes lehet

Tiszteletben tartja és megérti a magyar úszó válogatott kapitánya, hogy Gyurta Dániel az olimpiára való felkészülés miatt kihagyja a londoni Európa-bajnokságot. Hargitay András az InfoRádiónak adott interjúban jelezte, hogy érmeket vár Hosszú Katinkától és Cseh Lászlótól, és szerinte szép eredménnyel zár majd az összesen 31 versenyzővel induló magyar csapat.
2016.05.05. 06:43

Ma választanak új polgármestert Londonban

Helyhatósági és regionális parlamenti választásokat tartanak csütörtökön az Egyesült Királyságban, Londonban pedig új polgármestert is választanak
2016.05.03. 15:59

Egymást érik a botrányok Londonban

A tömegközlekedés ára, a lakbérek és a lakásépítés áll a csütörtöki londoni polgármester választás kampányának középpontjában - közvetlenül az antiszemita kijelentések és az egyik jelölt szélsőségesekkel fenntartott állítólagos kapcsolata keltette botrány után.
2016.04.25. 19:42

Politikai súlya lett Obama londoni látogatásának

A leköszönő amerikai elnök, Barack Obama három napot töltött Angliában. A királyi udvarban szívesen látták, mert kijelentései fontos támogatást jelentettek az Európai Uniós bent maradásról vagy kilépésről szóló brit népszavazás unió-párti táborának, amelyet Cameron miniszterelnök vezet.
2016.04.22. 06:30

Obama búcsúlátogatást tesz Londonban

Kétnapos hivatalos látogatást kezd pénteken Londonban Barack Obama amerikai elnök. Az EU-tagság nem gyengíti, hanem erősíti Nagy-Britannia befolyását a világban - foglalt állást a The Daily Telegraph című konzervatív brit napilapban közzétett cikkében.
2016.04.21. 05:05

Shakespeare-kuriózumot árvereznek el Londonban

William Shakespeare összegyűjtött drámáinak első négy kiadása, köztük a nevezetes Első fólió egy-egy példányát árverezi el májusban Londonban a Christie's aukciós ház, amely az árverést a bárd halálának négyszázadik évfordulójához időzítette.
2016.04.17. 08:08

Elhunyt a londoni metró "hangja"

Elhunyt a londoni metró "hangja", Phil Sayer, akit minden közlekedő ismerhetett, mivel ő figyelmeztetett a biztonsági előírásokra.
×

Iratkozzon fel hírlevelünkre

és nem marad le az Infostart legfontosabb híreiről.
FELIRATKOZOM
×
INFOSTART
 
INFORÁDIÓ
PARTNEREINK
Sixt    iCom
infostart
AZ INFORÁDIÓ HÍRPORTÁLJA 
 
 

Médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.

NMHH
Az Év Honlapja 2018