INFORÁDIÓ
2021. június 19. szombat
Gyárfás

környezetvédelem

2019.03.28. 22:42

Áder János: mindenki tegye a dolgát a környezet védelméért

A politikusoknak, a tudomány képviselőinek és a hétköznapi emberek is megvan a felelőssége a környezet megóvásában - mondta újságíróknak Áder János államfő csütörtökön New Yorkban, miután az ENSZ-közgyűlés éghajlatváltozással foglalkozó tanácskozása keretében tárgyalt az ENSZ főtitkárával.
2019.03.02. 08:10

Komoly egészségkárosító tényezőtől szabadulhat meg az ország

Jelentős problémának számít Magyarországon is a háztartási szilárd hulladék fűtéssel való elégetése. Ezt egyelőre vizsgálja egy magyar vezetésű konzorcium. A cél az, hogy uniós pénzt tudjanak fordítani az érintett háztartások fűtésének korszerűsítésére.
2019.02.28. 11:40

Keresztes Lóránt: elfogadhatatlan, hogy vannak másodrangú uniós állampolgárok

A jövő zöld vagy semmilyen – az LMP társelnöke így fogalmazta meg pártja EP-kampányának fő üzenetét. Keresztes Lóránt az InfoRádió Aréna című műsorában arról is beszélt, hogy igazságosabb Európáért és európai bérekért is küzdene az LMP az Európai Parlamentben, amely önálló listával indul az EP-választáson.
2019.02.07. 06:12

Negyven évig vizsgálták a Duna szennyezettségét - itt az eredmény

Egy korszakos adatsor elemzésével térképezte fel egy új magyar kutatás, hogyan változik az algamennyiség és -összetétel a Dunában. Az eredmények szerint napjainkban kevesebb az alga, mint negyven éve, amikor jelentősebb volt az ipari és mezőgazdasági szennyezés.
2019.01.31. 17:12

Újabb tízezres tüntetés Brüsszelben

Immár negyedik egymást követő csütörtök délelőtt vonultak utcára fiatalok tízezrei Belgiumban, hogy határozottabb fellépést követeljenek a klímaváltozás ellen.
2019.01.16. 18:02

Az elektromos autós forradalomhoz előbb egy másfajta fejlesztés szükséges

A várakozások szerint az elektromos autók és a zöldnek tekintett energiaforrások térhódításának eredményeként 2050-re egész Európa „bezöldül” és kizárólag megújuló energiát használ majd. Nincs azonban annyi lítium a Földön, amennyiből ennyi akkumulátort le lehetne gyártani. Hogyan tovább?
2019.01.06. 12:26

Nagy fába vágta a fejszéjét az osztrák főváros

Jelentős kezdeményezés indult a kávékultúrájáról is ismert városban. A sajátos kezdeményezést a bécsi városháza is támogatja. Nálunk részben a fesztiválokról lehet ismerős a rendszer.
2019.01.01. 21:32

Súlyos helyzetekkel szembesült 2018-ban a Föld lakossága

Rekord alacsony Duna-vízállás, be nem tiltott műanyagzacskók, tomboló tájfun és pusztító vulkánkitörés – 2018 legfontosabb környezetvédelmi és éghajlatváltozással foglalkozó híreiből válogattunk.
2018.11.22. 20:47

Több millió éve nem volt olyan helyzetben a Föld, mint most

Nem sok jele tapasztalható annak, hogy az üvegházhatású gázok koncentrációjának gyors emelkedése csökkenőbe fordulna, sőt. Valamiért a régen betiltott korábban hűtőközegként használt fluor-triklórmetán sem tűnik el.
2018.11.22. 09:47

Idén is megrendezik a Black Friday "ellennapját"

A Black Friday költési dömpingjére válaszul a környezetvédő szervezetek világszerte "Ne vásárolj semmit!" napot tartanak a Fekete Pénteken, amellyel a túlfogyasztás környezeti és társadalmi problémáira hívják fel a figyelmet. Magyarországon a Tudatos Vásárlók Egyesülete szervezi a napot.
×

Iratkozzon fel hírlevelünkre

és nem marad le az Infostart legfontosabb híreiről.
FELIRATKOZOM
×
INFOSTART
 
INFORÁDIÓ
PARTNEREINK
Sixt    iCom
infostart
AZ INFORÁDIÓ HÍRPORTÁLJA 
 
 

Médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.

NMHH
Az Év Honlapja 2018