2016. november 3. 21:05 Tízezer moszuli gyerek szorul sürgős segítségre Eddig mintegy 22 ezer ember menekült el a moszuli harcok elől - közölte Stephane Dujarric, az ENSZ főtitkárának szóvivője.
2016. november 1. 22:05 Svédország befogadó-készségét méltatta Ferenc pápa - a nap hírei Svédország menedékkérők iránti befogadó-készségét méltatta Malmőben Ferenc pápa. Megindították a régóta tervezett ostromot az Iszlám Állam kezén lévő Moszul ellen az iraki erők. A Portugál Nyelvű Országok Közösségének társmegfigyelő tagja lett Magyarország.
2016. november 1. 12:59 Elhalasztották a politikai tárgyalásokat Szíriában A terroristák aleppói fellépése miatt határozatlan ideig halasztódik a politikai rendezési folyamat kezdete Szíriában - jelentette ki Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter kedden Moszkvában.
2016. november 1. 11:52 "Bejutottak Moszulba az iraki erők" Az iraki erők kelet felől megindították kedden a régóta tervezett ostromot az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet kezén lévő északi Moszul ellen - jelentette az AP hírügynökség egyik tudósítója a közeli Bazvaja faluból. A különleges erők egyik parancsnoka szerint emberei már be is hatoltak a városba.
2016. október 31. 21:11 Németországban rendőrökre támadt egy muzulmán nő Németországban rendőrökre támadt az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet egy feltételezett követője, a támadót őrizetbe vették, a rendőrök nem sebesültek meg - jelentette hétfőn hírportálján az N24 hírtelevízió.
2016. október 24. 12:50 Elterelő hadművelettel fékezi az Iszlám Állam Moszul ostromát Kilométerekre vannak már csak az iraki csapatok és szövetségeseik Moszultól, de az Iszlám Állam elterelő hadműveletként megtámadott egy közeli várost. Közben az iraki kormányt zavarja, hogy Törökország is részt vesz a harci cselekményekben.
2016. október 23. 13:05 Újabb támadás Moszulért Újabb offenzívát indítottak az iraki erők vasárnap Moszul közelében az Iszlám Állam terrorszervezet kezén lévő város visszafoglalására indított átfogó hadművelet keretében.
2016. október 22. 19:37 Háborús bűnökkel vádolja Oroszország a nemzetközi koalíciót Az orosz hadsereg azzal vádolta meg szombaton az Iszlám Állam nevű terrorszervezet ellen amerikai vezetéssel harcoló nemzetközi koalíciót, hogy háborús bűnöket követett el Irakban.
2016. október 19. 07:22 Az Iszlám Állam vesztesen is veszélyes lenne Moszul visszahódításával az Iszlám Állam terrorszervezet Irakban katonailag súlyos vereséget szenvedne. Ez azonban nem jelentené a szervezet kimúlását, erőteljesebben összpontosíthatna a merényletekre - írta a dpa hírügynökség.
2016. október 17. 22:28 "Nagyon jól halad Moszul felszabadítása" Nagyon jól halad a hétfőre virradóra kezdődött nagyszabású hadművelet az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet kezén lévő utolsó iraki nagyváros, Moszul felszabadítására - közölte Talib Sagáti altábornagy, a közös katonai műveleti parancsnokság vezetője.
2016. október 17. 13:32 Nem vált be az Iszlám Állam proféciája Egy jelképes jelentőségű falvat vesztett el az Iszlám Állam, amikor a szíriai lázadók és az őket támogató török csapatok visszafoglalták Dabik települést. A dzsihadisták azt mondták: ez lesz a helyszíne a Nyugattal való végső összecsapásuknak.
2016. október 15. 19:42 A paradicsomba akartak jutni a dzsihadistákhoz csatlakozó amerikaiak Újabb két amerikai férfiról derült ki, hogy csatlakozni akart az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezethez Szíriában.
2016. október 15. 10:39 Heves tűzharcok voltak Líbiában Heves tűzharc folyt pénteken Líbiában Szirt városában az Iszlám Állam emberei és a kormány katonái között. Az összecsapásban 14 kormánykatona életét vesztette és sok megsebesült - közölte a kormányerők sajtóhivatala.
2016. október 14. 18:02 Irán nyerhet a szíriai háborúval A Szíria körüli orosz-amerikai szembenállás mellett kevés hangzik el arról, hogy a konfliktus a síita Irán és a szunnita arab országok közvetett háborúja is. De mik is Irán céljai? Egyes elemzők szerint az, hogy szabad kijutást kapjon a Földközi-tengerre.
2016. október 12. 10:49 Belgium az Iszlám Állam célpontja? Az Iszlám Állam nevű terrorszervezet már nem Szíriába utazásra toborozza a vele rokonszenvező fiatalokat, hanem arra ösztönzi őket, hogy Belgiumban kövessenek el merényleteket - idézi a Het Nieuwsblad című, flamand nyelvű belga napilap szerdai száma Eric Van Der Syptet, a belga államügyészség szóvivőjét.
2016. október 11. 08:27 Berlini reptéren akart robbantani az elfogott szír Valószínűleg Berlin egyik repülőtere ellen tervezett merényletet végrehajtani a Lipcsében hétfőn elfogott szíriai férfi, aki pokolgép készítésén dolgozott - közölte az este a német belföldi hírszerzés vezetője.
2016. szeptember 28. 12:48 Törökország 900 kilométeres falat épít Törökország betonfalat emel a Szíriával közös 911 kilométer hosszú határszakaszára - írta szerdán a Habertürk török hírportál.
2016. szeptember 28. 12:15 "Kis parancs a belgiumi testvéreknek" - üzent az Iszlám Állam Belga katonák meggyilkolására szólított fel az Iszlám Állam nevű terrorszervezet 300 Belgiumban élő követőjének küldött üzenetében - írta a La Libre Belgique című, francia nyelvű belga napilap internetes oldalán szerdán.
2016. szeptember 20. 06:32 Szijjártó Péter: az Iszlám Állam civilizációs fenyegetést jelent a keresztény közösségekre Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a New Yorkban zajló menekültügyi konferencián felhívta a figyelmet arra, hogy az Iszlám Állam nevű terrorszervezet civilizációs fenyegetést jelent a keresztény közösségekre.
2016. szeptember 14. 10:10 Ferenc pápa: Isten nevében ölni ördögi Ördögi dolog Isten nevében ölni - mondta Ferenc pápa a júliusban a franciaországi Rouenben terrortámadásban meggyilkolt Jacques Hamel atya emlékére a Vatikánban bemutatott misén.