2017. március 12. 14:45 Egyre gyengül az Iszlám Állam Az iraki erők Moszul nyugati városrészének nagyjából egyharmadát már visszafoglalták az Iszlám Államtól - közölte vasárnap az iraki terrorellenes erők (CTS) egyik parancsnoka.
2017. március 10. 19:16 Tengerészgyalogosok és Rangerek támogatják Rakka ostromát Megközelítették az Iszlám Állam fővárosának tartott Rakkát az Egyesült Államokkal szövetséges szíriai ellenzéki erők. Az offenzívát Washington immár egy tengerészgyalogsági egységgel is támogatja.
2017. március 9. 16:00 További ezer katonát vezényelnek az Egyesült Államok a Iszlám Állam ellen A Reuters értesülései szerint Washington azt fontolgatja, hogy további ezer katonát küld az Iszlám Állam elleni harcba.
2017. március 9. 07:09 A sivatagban bujkál az Iszlám Állam vezetője? Két amerikai televízió is arról számolt be szerdán este, hogy Abu Bakr al-Bagdadi, az Iszlám Állam nevű terrorszervezet vezetője hónapokkal ezelőtt elmenekült az ostromlott iraki Moszulból.
2017. március 3. 12:09 Lassan halad Moszul ostroma Ellentámadásba ment át az Iszlám Állam a moszuli csatában. Az iraki fegyveres erők szerint a dzsihadisták a menekülő civilek közé vegyültek és emberi pajzsként használják őket.
2017. február 27. 21:29 Ezzel az egekbe pörgeti Trump a katonai kiadásokat Az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet elleni harc fokozására vonatkozó tervet nyújtott át a Pentagon a Fehér Háznak, James Mattis védelmi miniszter pedig még hétfőn tájékoztatja a tervről a kormányzat magas rangú vezetőit - mondta az amerikai védelmi minisztérium szóvivője. Ezzel egy időben amerikai kormányzati források közölték, hogy Donald Trump elnök hétfőn a katonai kiadások "történelmi" mértékű növelését javasolta.
2017. február 24. 15:36 Stratégiai fontosságú a moszuli reptér visszafoglalása Jelentős hadisikert értek el a Moszult ostromló iraki kormánycsapatok és szövetséges milíciák: visszafoglalták az Iszlám Államtól az észak-iraki város repterét. Reményeik szerint ezzel megnyílik az út az erősen védett nyugati negyedek felé is.
2017. február 10. 15:08 Pokolgépes merényletet tervezett a 16 éves dán lány Robbantásos merényleteket tervezett egy 16 éves lány Dániában két iskola ellen. Azzal vádolják, hogy előkészületeket tett TATP robbanószert tartalmazó pokolgépek készítésére. Az egyik bombával egy koppenhágai zsidó iskolában tervezett kárt tenni.
2017. február 5. 13:45 Dzsihadistákkal végeztek Szíriában Az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet 33 dzsihadistájával végzett a török hadsereg az elmúlt 24 órában az észak-szíriai el-Báb város térségében - közölte a török hadsereg vasárnap.
2017. február 5. 11:50 Több száz terroristát kapcsoltak le Az Iszlám Állam nevű terrorszervezet mintegy négyszáz feltételezett terroristáját tartóztatták le vasárnap Törökország-szerte végrehajtott rajtaütésekben a török hatóságok - jelentette a Dogan és az Anadolu török hírügynökség.
2017. január 24. 11:33 Hatalmas veszélyre figyelmeztet az ENSZ Moszul nyugati felében, amelyet még az Iszlám Állam nevű terrorszervezet ellenőriz, 750 ezer civil van rendkívüli veszélyben - figyelmeztetett az ENSZ.
2017. január 16. 23:44 Elfogták a szilveszteri merénylőt A török rendőrség hétfő este elfogta a szilveszter éjszakai isztambuli merénylet elkövetőjét.
2017. január 9. 18:13 Gyerekek voltak az Iszlám Állam hóhérai Egy a világhálóra hétfőn felkerült videofelvételen fiatalkorúak - köztük egy kiskorú - végeztek ki állítólagos kurd kémeket a szíriai Deir ez-Zór tartományban az Iszlám Állam dzsihadista szervezet parancsára.
2017. január 6. 16:34 Visszatért a balkáni mészáros Az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet egyik vezetőjének, a "balkáni mészárosként" és "kacaniki hentesként" is ismert, koszovói származású Lavdrim Muhaxherinek a migránsokkal együtt sikerült Szíriából Európába jutnia, és jelenleg is Koszovóban tartózkodik - számolt be a hírről a térség sajtója a napokban.
2017. január 4. 13:12 Terrorcsoportot számoltak fel Tunéziában Felszámoltak Tunéziában egy 13 fős terrorcsoportot, amely "titkos találkozókat tartott egy mecsetben", és fiatalokat toborzott a dzsihád számára - közölte szerdán a tunéziai belügyminisztérium.
2017. január 3. 15:19 Kazah, üzbég vagy kirgiz lehet az isztambuli merénylő Egy közép-ázsiai állampolgárságú családapa rendezett vérengzést újévkor egy isztambuli szórakozóhelyen a török hatóságok szerint. Kedd reggel még nem hozták nyilvánosságra a feltételezett elkövető személyazonosságát. A 39 halottat követelő vérengzést az Iszlám Állam vállalta magára.
2017. január 2. 11:25 Az Iszlám Állam vállalta az isztambuli merényletet Az Iszlám Állam (IÁ) vállalta magára a 39 halálos áldozatot követelő szilveszteri isztambuli lövöldözés elkövetését - jelentette hétfőn a dzsihadista szervezet szócsöveként működő Aamák hírügynökség.
2016. december 31. 17:35 Szilveszteri merényletre készülő terroristákat fogtak el A török biztonsági szervek különleges akciója során őrizetbe vették az Iszlám Állam nevű terrorszervezet nyolc tagját Ankarában - jelentette szombaton az Anadolu török hírügynökség saját forrásaira hivatkozva.
2016. december 27. 18:26 Ennyi idő kellene az Iszlám Állam legyőzéséhez Három hónapra van szükség az Iszlám Állam nevű terrorszervezet megsemmisítéséhez Irakban - jelentette ki kedden Haider al-Abádi iraki miniszterelnök, miközben a Washington támogatta kormányerők próbálják kiűzni a dzsihadistákat moszuli fellegvárukból.
2016. december 27. 16:41 Kihagynák Amerikát a béketárgyalásokból Törökország nemzetközi légitámogatást kér az Iszlám Állam kezén lévő szíriai város ostromához. Ankara azzal vádolja a dzsihadistákat, hogy lemészároltak 30 menekülő polgári lakost.