INFORÁDIÓ 
2021. január 17. vasárnap
Antal, Antónia

indonézia

2019.01.06. 19:46

Erős földrengés Indonéziában

Erős, hetes fokozatú földrengés volt vasárnap este Indonéziában, Ternate szigetétől 173 kilométerre észak-észak-nyugatra - jelentette az amerikai földtani intézet.
2018.12.24. 17:40

Vulkáni lejtőomlás okozta a cunamit

Egy tűzhányó esetében történhetnek olyan események, amik teljesen megváltoztathatják a korábban megszokott vulkáni működését – írta az indonéziai szerencsétlenségről szóló elemzésében Dr. Harangi Szabolcs egyetemi tanár, az ELTE Kőzettan-Geokémiai tanszékvezetője, az MTA-ELTE Vulkanológiai Kutatócsoport vezetője.
2018.12.24. 10:01

Nem adták ki a cunamiriadót a tragédia előtt

Kétszáznyolcvanegyre emelkedett hétfőn az indonéziai szökőár halálos áldozatainak száma, a sérültek száma meghaladja az ezret, és legalább ötvenhét embert tartanak nyilván eltűntként - közölte Sutopo Purwo Nugroho, a szigetország katasztrófavédelmének szóvivője.
2018.11.01. 08:29

Felhozták az indonéz gép egyik feketedobozát

Búvárok megtalálták a Jávai-tengerben és felszínre hozták a Lion Air indonéz légitársaság minap lezuhant repülőgépének egyik feketedobozát - közölte az egyik búvár a helyi médiával.
2018.10.11. 06:36

Általános pánik Indonéziában – újabb földrengés

Újabb nagy erejű földrengés rázta meg Indonéziát csütörtökön, a 6-os erősségű földmozgás Jáva és Bali szigeteit sújtotta - jelentette az amerikai földtani intézet (USGS). Jáván három ember vesztette életét, több épület pedig megrongálódott.
2018.10.09. 07:50

Újabb földrengés Celebeszen

Újabb földrengés rázta meg az indonéziai Celebesz szigetet (Sulawesi) kedden, a földmozgás 5,1-es erősségű volt, Palu várostól mintegy 13 kilométerre keletre, 10 kilométeres mélységben keletkezett - közölte az amerikai földtani intézet (USGS).
2018.10.03. 12:08

Elképesztő a pusztítás Indonéziában

A legfrissebb összesítések szerint már több mint 1400 halottja van a Celebeszt megrázó földrengésnek és az azt követő szökőárnak.
2018.10.01. 06:05

Ezrek halálát okozhatta a cunami-előrejelző rendszer hibája

Tömegsírokba temetik a halottakat az indonéz Sulawesi sziget két, cunami-sújtotta városában. A szökőár áldozatainak száma az éjjel 1000 körül járt, de a hatóságok szerint több ezer ember veszhetett oda, muitán a cunami-előrejelző rendszer csődöt mondott.
2018.09.30. 10:37

Orbán Viktor részvétnyilvánítása az indonéz elnöknek

Részvétét nyilvánította Orbán Viktor az indonéz államfőnek, Joko Widodónak a Celebesz szigetet ért földrengés és az azt követő szökőár miatt. A miniszterelnök levelét Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője juttatta el vasárnap az MTI-nek.
×

Iratkozzon fel hírlevelünkre

és nem marad le az Infostart legfontosabb híreiről.
FELIRATKOZOM
×
INFOSTART
 
INFORÁDIÓ
PARTNEREINK
Sixt    iCom
infostart
AZ INFORÁDIÓ HÍRPORTÁLJA 
 
 

A médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Magyar Mecenatúra Program keretében támogatja.

NMHH
Az Év Honlapja 2018