INFORÁDIÓ 
2020. február 17. hétfő
Donát

hús

2020.01.15. 07:37

Tévhitet oszlattak el a húsok kötelező zászlózásáról

Egy uniós rendelkezés magyarországi bevezetéséről van szó - mondta az InfoRádióban a Magyar Húsiparosok Szövetségének elnöke. Az előrecsomagolt húsok esetében eddig is feltüntették a származási helyet, mostantól azonban sok helyen a pultban kapható sertéshúsok esetében is kötelezővé tették ezt - tájékoztatott Éder Tamás.
2019.08.06. 13:35

Kevesebb a disznó, több a tyúk

"Népszámlálást" tartott a Központi Statisztikai Hivatal, az élelmezés szempontjából legfontosabb állatokkal kapcsolatos számok már meg is vannak.
2019.05.16. 18:35

Hónapokat kell majd várni, ha Kínából rendelünk - hetilapszemle

2021-től a legolcsóbb a telefontokot is vám-, illetve áfaeljárás alá kell vetni, ezért hónapokat csúszhatnak a netes rendelések – írj a Figyelő. A HVG-ben arról lehet olvasni, hogy a tőzsdei bevezetések egyik legnagyobb idei sikerét a műhúst gyártó Beyond Meat aratta.
2019.04.25. 11:47

Hat éve nem történt ilyen az árakkal

A januári 8,3 százalék után februárban 7,7 százalékkal volt magasabb a mezőgazdasági termékek felvásárlási ára, mint egy évvel azelőtt, így az első két hónap átlagában 8,0 százalékkal emelkedett az agrártermékek termelői ára. Hat éve, 2013 elején volt legutóbb ennél nagyobb az áremelkedés üteme - közölte a KSH.
2019.04.06. 12:00

Óriási fellendülést hoz a húsvét az élelmiszeriparban

A húsvéti időszakban legalább 4-5 ezer tonna sonka fogy el Magyarországon – mondta az InfoRádiónak Éder Tamás, a Hússzövetség elnöke. Pákozd Gergely, a Tojásszövetség alelnöke szerint a karácsonyi és a húsvéti időszakban fogy a legtöbb tojás. A Bonafarm-csoport vezérigazgatója, Pókos Gergely pedig kiemelte: többszörösére ugorhat a húsipari cégek forgalma a húsvét előtti napokban.
2019.03.07. 21:49

Az uniót is elérte a cseh-lengyel húsbotrány

Miroslav Toman cseh földművelésügyi miniszter felszólította az Európai Bizottságot, hogy az Európai Unió összes tagállama ideiglenesen kötelezően ellenőrizze a lengyel marhahúst, ahogy azt a csehek teszik. Szlovák kollégája, Gabriela Matečná viszont azt mondta, hogy Szlovákia egyoldalúan nem tilthatja be a lengyel marhahús behozatalát.
2019.02.05. 07:35

Aggasztóak a baromfipiac kilátásai

Nem jók a csirkehúspiac idei kilátásai, mert világszinten és az EU-ban is túltermelés van, ami nyomott árakat eredményez - mondta a Világgazdaságnak Csorbai Attila, a Baromfi Termék Tanács (BIT) elnök-igazgatója.
2018.12.08. 20:15

Megdrágul egy kedvelt húsfajta

A bárányhús iránti kereslet jelentősen megnő az év végi ünnepekkor, de a húsárunak Magyarországon csak a felvásárlási ára nő, a boltba betérve a vásárló nem tapasztal drágulást - mondta el az InfoRádió kérdésére a Magyar Juh- és Kecsketenyésztők Szövetségének ügyvezető igazgatója. Hajduk Péter kifejtette: ilyenkor akár 20-30 százalékkal is nőhet a bárányhúsforgalom.
2018.12.06. 07:04

Drágulhat a bárányhús karácsonyig lapértesülés szerint

Az év második felében emelkedett a bárányhús ára, ezt a folyamatot pedig tovább erősíti a közeledő ünnepkör, amikor külföldön és itthon egyaránt megnő a kereslet a bárányhús iránt, így karácsonyig további drágulás várható - írta a Magyar Idők csütörtökön.
2018.10.14. 11:22

Nagy átalakítást sürgetnek a klímaváltozás elleni harcban

A növényi eredetű ételekben gazdag, de húsban szegény flexitáriánus étrendre való áttérés, az élelmiszerhulladék felére csökkentése, valamint a mezőgazdasági termelés fejlesztése a három kulcslépés, hogy az emberiség fenntartható jövőt építsen ki magának 2050-re.
2018.08.19. 07:02

Még mindig nem eszünk elég halat

Ha kis mértékben is, de növekedett a halfogyasztás Magyarországon. A szakemberek szerint évi 15 kilogrammnyi halhús fogyasztása a felére csökkenti a keringési betegségek kockázatát.
2018.05.18. 12:21

Új hírek a sertéspestis terjedéséről

Békés megyéből kerül ki az ország sertésállományának körülbelül 10 százaléka, ezért kiemelten fontos, hogy a helyi gazdák tartsák be az afrikai sertéspestis (ASP) elleni védőintézkedéseket - hangzott el a gazdafórum előtt tartott pénteki, békéscsabai sajtótájékoztatón.
2018.05.07. 18:16

A magyar gazdaságot lehúzza a sertéspestis

Az április 21-ei eset után további öt vaddisznó teteméből mutatták ki az afrikai sertéspestist. Több távol-keleti ország teljes embargót rendelt el a magyar sertéshúsra, köztük az egyik legnagyobb felvásárló Japán is. Az emberre nem veszélyes, de a magyar gazdaságnak tetemes károkat okozó járvány egyelőre még nem nyomja le az élő sertés árát és a boltokban is csak néhány akciós termékkel lehet találkozni - mondta Éder Tamást, a Magyar Húsiparosok Szövetségének elnöke.
INFOSTART
 
INFORÁDIÓ
PARTNEREINK
Sixt    iCom
infostart
AZ INFORÁDIÓ HÍRPORTÁLJA 
 
 

A médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Magyar Mecenatúra Program keretében támogatja.

NMHH
Az Év Honlapja 2018