2024. május 15. 15:37 Próbaidő alatt is tovább árult a terézvárosi díler – videó Nem hatotta meg a VI. kerületi árusítót, hogy korábban elítélték tevékenységéért, zavartalanul folytatta, amit félbehagyott.
2024. május 13. 13:56 Késelésbe torkollott a két társaság verekedése az Örs vezér terén A kialakult összetűzésben hatan verekedtek össze, míg végül az egyik résztvevő kést rántott és megsebesítette ellenfelét. A megkéselt férfit és két társát a mentő vitte el, a másik hármat pedig rövid időn belül azonosították és elfogták a rendőrök.
2024. május 10. 17:31 Jelentős lezárások lesznek Budapesten egész hétvégén - térképek Szombaton és vasárnap is tömeges sportrendezvény lesz a fővárosban, amelyek felbolygatják a közlekedést: érkezik a Tour de Hongrie és az Európa-napi futóverseny.
2024. május 10. 06:11 Nem a budapestiek tartják a legtöbb autót, de még csak nem is Pest vármegyeiek A számokat látva egyértelműen kiderül, hogy mennyivel járulnak hozzá a napi ingázók a főváros forgalomterheléséhez.
2024. május 7. 16:48 Árpád hídi gázolás: a Mercedes sofőrje után az egyik BMW-s következik Habár a halálos kimenetelű ütközést a Mercedes okozta, a rendfenntartók most a nyomában száguldó, majd a roncsnak ütköző BMW sofőrjét is elővették.
2024. május 7. 12:17 Egyre többen vannak, akik a lakcímüktől eltérő helyen szavaznának Két feltételnek is meg kell felelnie azoknak, akik nem ott szeretnék leadni a voksukat, ahová a lakcímkártyájuk szól.
2024. április 26. 12:03 Szombattól ismét üzemel a Zugligeti Libegő, ám van egy kis bökkenő Április 27-én 10 órától ismét élvezheti a nagyközönség a budapesti panorámát, a rendkívüli karbantartást követően a BKV szakemberei mindent leteszteltek és biztonságosnak találtak.
2024. április 24. 04:00 Lecsaptak a rendőrök Budapestre – nem volt menekvés Három budapesti kerületre koncentráltak a rendőrök és a társhatóságok: a több mint hatszáz igazoltatás, négyszáz gépkocsi és és két szórakozóhely átnézése közben közel harminc embert előállítottak, és még szökevényeket is sikerült fogniuk.
2024. április 23. 12:58 Megvan a Fidesz–KDNP fővárosi listája, több meglepő névvel Szentkirályi Alexandra főpolgármester-jelölt vezeti a listát, Budapest főispánja, Sára Botond a második, Böröcz László, az I. kerület polgármesterjelöltje a harmadik.
2024. április 17. 16:03 Vitázni készül Karácsony Gergely és Vitézy Dávid A főpolgármester-jelölt nem szeretné, ha a főváros politikai csatatérré változna, ezért szeretne szakpolitikai vitát Karácsony Gergellyel.
2024. április 16. 15:14 Bejelentkezett Karácsony Gergely hatodik kihívója Kajtor Gábor, a Szabad Ország Mozgalom (SZOM) jelöltje 18 évig volt a Készenléti Rendőrség kötelékében, jelenleg testépítő.
2024. április 16. 05:15 Trükkösen próbálták kitakarni a forgalomellenőrző kamerákat, de valamivel nem számoltak Az angol fővárosban egy ideje igen szigorú forgalomcsillapítási intézkedések vannak érvényben, ami sokaknak nagyon nem tetszik.
2024. április 12. 05:13 Videón nézve is vérfagyasztó, amit ez a villamosvezető művelt Habár a lámpa szerint indulhatott volna a forgalom, kész csoda, hogy senki sem indult el nagyobb lendülettel - annak biztos katasztrófa lett volna a vége.
2024. április 11. 05:45 Ilyen sofőrt se minden nap fognak a rendőrök A rendőrség szerint láthatóan nincs az a sürgős ügy, ami miatt indokolt lehet 50 km/h helyett közel 140 km/h-val száguldani.
2024. április 10. 17:48 Részben ledőlt a Hello Wood óbudai installációja, egy embert kórházba szállítottak Egyelőre nem ismert, miért dőlt el a színes installáció, vizsgálat indult az ok kiderítésére.
2024. április 10. 04:50 Súlyos büntetést kaphat, aki nem figyel az újfajta budapesti parkolási szabályokra Budapest egyes városrészein már a helyek közel egyharmadára különleges szabályok vonatkoznak, öt számjegyű is lehet a büntetés a szabálytalankodóknak.
2024. április 9. 08:50 Választások - új iránymutatások vonatkoznak a fővárosi listaállításra A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) hétfői ülésén a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnökének kezdeményezésére tartalmilag módosította négy korábbi iránymutatását, emellett a Fővárosi Választási Iroda (FVI) vezetőjének kezdeményezésére kiadta a fővárosi lista állítására jogosító jelöltállításokkal kapcsolatos új iránymutatását is - közölte az NVI a honlapján.
2024. április 9. 05:45 Bekeményített a Lidl, súlyos díjat fizet, aki lassan vásárol A kiskereskedelmi lánc jelentősen emelt néhány üzleténél a parkolási díjon.
2024. március 28. 10:35 Varga Mihály elárulta, mennyivel tartozik az államnak a főváros A pénzügyminiszter szerinte a főpolgármester kilenc hónapja nem fizet adót.
2024. március 27. 18:39 Még neve sincs, de már települnek az emberek Egyiptom új, épülő fővárosába A Kairótól mintegy 50 kilométerre elhelyezkedő, 2016-tól kezdődően több szakaszban épülő új adminisztratív fővárosba már beköltözött 1500 család.