INFORÁDIÓ
2021. április 21. szerda
Konrád

balatonboglár

2020.11.07. 07:44

Megvan az év kilátója – fotók

Idén első alkalommal hirdette meg az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ az “Év kilátója” pályázatát, amelyben a nagyközönség bevonásával keresték meg Magyarország kedvenc kilátóját.
2020.10.30. 19:21

Halálos baleset a Balatonnál

Halálos vonatgázolás történt Balatonbogláron péntek este, a helyszínelés idején Balatonlelle felső és Balatonboglár között pótlóbuszok szállítják az utasokat, a Budapest-Székesfehérvár vonalon 20-40 percet késnek a vonatok.
2020.07.24. 05:40

Európában egyedülálló tervek a Balatonnál

Elkészült négy, a balatonboglári Várdombot érintő turisztikai fejlesztés, több nagyberuházás pedig még folyamatban van, közel 800 millió forintnyi támogatással fejlődik az idén a város - mondta Mészáros Miklós polgármester.
2019.06.29. 19:03

Több mint kilencezren úszták át a Balatont

Idén 37. alkalommal rendezték meg a Lidl Balaton-átúszást, amelyen ezúttal 9724-en vettek részt. Mindez azt jelenti, hogy az esemény történetében az úszók összesen immár több mint egymillió kilométert tettek meg.
2018.09.15. 15:58

Meghalt egy nő a balatonboglári kalandparkban

Meghalt egy nő, aki rosszul lett és eszméletét vesztette a balatonboglári kalandpark egyik kötélpályáján - tájékoztatta a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője szombat délután az MTI-t.
2017.08.09. 16:44

Terrorfenyegetés a Balatonnál - megszólalt a polgármester

A rendőrség kizárja a gépjárműveket Balatonboglár teljes parti központjából a Boglári Szüreti Fesztivál idején. Terrorvédelmi okokra hivatkozva a huszonhat hektáros területen lévő húsz utcába csak az engedéllyel rendelkező lakók, ingatlan használók hajthatnak be, de ők is csak az ingatlanjukon tárolhatják a kocsijaikat.
2017.08.09. 09:47

Terrorveszély a Balatonnál

A rendőrség kizárja a gépjárműveket Balatonboglár teljes parti központjából a Boglári Szüreti Fesztivál idején. Terrorvédelmi okokra hivatkozva a huszonhat hektáros területen lévő húsz utcába csak az engedéllyel rendelkező lakók, ingatlan használók hajthatnak be, de ők is csak az ingatlanjukon tárolhatják a kocsijaikat – idézi a közleményt a balatontipp.hu.
2017.07.07. 12:47

Eldőlt a Balaton-átúszás sorsa

Vasárnap megrendezik a 35. Balaton-átúszást - a főszervező Budapest Sportiroda (BSI) tájékoztatása szerint.
2017.06.18. 17:10

Súlyos baleset miatt lezárás a Balatonnál

Két gépkocsi ütközött össze a 7-es főúton Balatonbogláron, a balesetben többen megsérültek. A főút érintett szakaszát a helyszínelés idejére lezárták vasárnap délután - közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.
×

Iratkozzon fel hírlevelünkre

és nem marad le az Infostart legfontosabb híreiről.
FELIRATKOZOM
×
INFOSTART
 
INFORÁDIÓ
PARTNEREINK
Sixt    iCom
infostart
AZ INFORÁDIÓ HÍRPORTÁLJA 
 
 

Médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.

NMHH
Az Év Honlapja 2018