Infostart.hu
eur:
353.85
usd:
310.75
bux:
139790.13
2026. június 29. hétfő Péter, Pál

Leszakadt erkély okozott balesetet Budapesten

Leszakadt egy erkély a főváros III. kerületében szombaton, egy fiatalembert a mentők szállítottak el a helyszínről. A balesetről a sérült apja számolt be az MTI-nek.

A férfi elmondta, a San Marco utcai kétemeletes épület felső szintjéről zuhant le az erkély a rajta álló 19 éves gimnazista fiával együtt. Közölte, a fiának feltehetően a lába sérült meg, a mentők egy úgynevezett gerincágyon szállították kórházba.

Az apa arról is beszámolt, hogy a rossz állapotú erkélyt már jó ideje nem használták, és azt le is zárták, a fia valamiért mégis kilépett az erkélyre. Elmondta, hogy az 1930-as évek elején épült ház állapotát már korábban is vizsgálták, és már készültek a felújításra.

A helyszínt jelenleg a katasztrófavédelem biztosítja, egyebek mellett azt vizsgálják, hogy az épület többi erkélye életveszélyes-e.

Címlapról ajánljuk
Robotokkal, világrekorder hidakkal, kvantumműholdakkal mutat utat Kína

Robotokkal, világrekorder hidakkal, kvantumműholdakkal mutat utat Kína

Kínát sokáig a világ gyáraként emlegettük, ám mára az ország sokkal több lett. A világ leghosszabb hídja, a legnagyobb nagysebességű vasúthálózata, a napelemgyártás origója, melyben ma már több mint kétmillió ipari robot dolgozik és van kvantumműholdja is jól mutatja, hogy Kína ma már nemcsak termel, hanem irányt is mutat.

Csoda, ha nem tűnik el a Velencei-tó a nyár végére, döbbenetes fotók érkeztek

Történelmi mélypontra süllyedt a Velencei-tó vízállása: az agárdi mérőállomáson mindössze 47 centiméteres vízszintet rögzítettek, ami jelentősen elmarad az ideálisnak tekintett 130 centimétertől.
inforadio
ARÉNA
2026.06.29. hétfő, 18:00
Kovács Károly
a Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×