2006. december 22. 14:51 Fidesz: a kormány megfélemlíti az embereket A Fidesz nem tartja elfogadhatónak, hogy a kormány 3 milliárd forintért a rendőrség számára tömegoszlatáshoz használatos eszközöket szerezzen be.
2006. december 22. 14:47 Durvul a szemétbiznisz: rátámadtak a kiskunhalasi tévésekre A közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény elkövetésének alapos gyanúja miatt indult eljárást egy férfi ellen, aki csütörtökön egy pirtói tanya mellett betörte a helyszínen dolgozó kiskunhalasi tévések autójának ablaküvegét - közölte a rendőrség.
2006. december 22. 14:33 Veszélyezteti az olimpiai részvételt a költségvetés? Az olimpiai felkészülés helyzetéről és a szükséges forrásokról tárgyal január 5-én a Magyar Olimpiai Bizottság vezetése, a legeredményesebb olimpiai sportágak szövetségeinek vezetői, valamint a Nemzeti Sportszövetség elnöke.
2006. december 22. 14:25 A Pálmafruits 90 raktárában találták a romlott húst A budapesti székhelyű Pálmafruits 90 Kft. bérli azt a törökbálinti raktárat, amelyben a hatósági ellenőrök csütörtökön több száz tonna lejárt szavatosságú, romlott és átcímkézett terméket találtak.
2006. december 22. 13:31 A BKV új vezérigazgatója "tudja, amit tudhat" Antal Attila, a BKV új vezérigazgatója biztos abban, hogy olyan munkakört talál elődjének a cégen belül, ami mind a BKV, mind Aba Botond számára megfelelő lesz. Az új vezető az InfoRádióban arról is beszélt, hogy mi lesz az első dolga, amint elfoglalja a vezérigazgatói széket.
2006. december 22. 13:14 Hogyan trükköznek az autógyártók és a szervizek? Akár háromszáz százalékos eltérés is lehet a szervizek bruttó óradíjai között, attól függően, hogy szakszervizbe, vagy magánszervizbe visz valaki az autóját. Az InfoRádió utánajárt az óradíjaknak.
2006. december 22. 11:09 Hidegek a melegedő-kövek Hidegek a melegedő-kövek a Móricz Zsigmond körtéren. Ennek oka a metróépítés. A köveket, amelybe meleg vizet vezettek, 2004-ben állították föl a téren, amikor a 4-es metró beruházás keretében átépítették azt.
2006. december 22. 11:03 Veszélyes hulladékot találtak a fővárosban Nagy mennyiségű környezetre veszélyes hulladékot találtak Budapest III. kerületében - közölte a rendőrség, amely ismeretlen tettes ellen indított nyomozást.
2006. december 22. 11:00 Hidegek a radiátorok kétezer tatabányai lakásban Tatabányán több mint kétezer lakásban nincs fűtés és meleg víz péntek reggel 7 óra óta. A Komtávhő üzemvezetője elmondta: az érintett területen csőtörés miatt állt le a szolgáltatás.
2006. december 22. 10:03 Cáfol a Főügyészség: nem Gergényi, hanem ismeretlen tettes ellen nyomoznak A Fővárosi Főügyészség szóvivője cáfolta azt a sajtóinformációt, mely szerint nyomozás indult Gergényi Péter ellen. Morvai Attila közölte: ismeretlen tettes ellen, nem pedig a budapesti rendőrfőkapitány ellen nyomoznak.
2006. december 22. 09:34 Négyen megsérültek a Nyugati pályaudvaron Budapesten négyen könnyebben megsérültek, amikor péntek reggel túlfutott a Vácról érkező elővárosi vonat a Nyugati pályaudvaron - mondta a MÁV szóvivője.
2006. december 22. 08:38 Az emberek megint elfordulnak a politikától A választópolgárok téli álmot alszanak, ugyanis a Szonda Ipsos felmérése szerint jelentős mértékben csökkent a lakosság politika iránti érdeklődése. A választók a pártoktól is elfordultak, az MSZP támogatóinak 3, a Fidesz 4 százalékát veszítette el.
2006. december 22. 07:24 Jön a molekuláris kondom! A Utah-i Egyetem biomérnökei "molekuláris kondom" fejlesztésén munkálkodnak. A kutatók az anyagot a nőknek szánják. A polimer alapú gél a magasabb hőmérsékleten a hüvelyi szövetekkel érintkezve szilárdulna meg, vékony védőréteget alkotva. A kondom állítólag védelmet nyújtana a HIV-fertőzés ellen is.
2006. december 22. 06:59 Nyomozás indult Gergényi Péter budapesti rendőrfőkapitány ellen Sajtóértesülések szerint állampolgári feljelentés alapján nyomozás indult Gergényi Péter budapesti rendőrfőkapitány ügyében az október 23-án történt rendőri intézkedésekkel összefüggésben. A hírTv információi szerint a Budapesti Nyomozó Ügyészség korábbi határozatát megváltoztatva döntött így.
2006. december 22. 06:56 "A kormány ígérete olyan, mintha egy vámpír megígérné, hogy nem iszik több vért" Alapvetően pozitív jelenségként értékelte a forint erősödését a Magyar Nemzeti Bank igazgatója. Hamecz István az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta: a piaci bizalom folyamatosan nő Magyarország iránt, ami kedvez a külföldi befektetéseknek.
2006. december 22. 05:48 Mit várhat a jövő évtől? Nem érdemes jövőre fémekkel foglalkozó céget indítani, az ingatlanpiac viszont szárnyalni fog a Feng Shui szerint.
2006. december 22. 05:25 Lejárt szavatosságú kerékpárt is találtak Törökbálinton Újabb 100 tonna átcímkézett, lejárt szavatosságú terméket, főleg élelmiszereket találtak egy törökbálinti raktárban a hatósági állatorvosok. Az illegálisan működő raktárban kozmetikumokat, fagyálló folyadékot és kerékpárokat is találtak.
2006. december 22. 04:59 Török Gábor: "a népszavazásba beleremeghet a kormánykoalíció" Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor pozíciója mindaddig megkérdőjelezhetetlen a saját pártjukban, amíg lövészárok-politikát folytatnak - mondta Török Gábor politológus, a Vision Consulting igazgatója az InfoRádió Aréna című műsorában.
2006. december 21. 20:47 Orbán: a magyarok felelőssége, hogy elmennek-e a népszavazásra A magyar állampolgárok felelőssége, hogy elmennek-e a Fidesz kezdeményezte népszavazásra - mondta Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a Polgári Magyarországért Alapítvány díjátadóján, ahol többek között a Terror Háza Múzeum főigazgatója kapott elismerést.
2006. december 21. 17:45 Újabb 100 tonna hamis terméket találtak Törökbálinton Újabb 100 tonna átcímkézett, lejárt szavatosságú élelmiszert találtak egy törökbálinti raktárban a hatósági állatorvosok. A termékek nagy része rövid lejáratú húskészítmény, például virsli és szalámi, de van köztük édesség, tésztaféle és konzerv is.