2007. február 4. 14:58 Már 17 embert állítottak elő a Kossuth téren Összesen tizenhét embert állítottak elő a rendőrök a Kossuth téren összegyűlt tüntetők közül - mondta a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője.
2007. február 4. 13:55 Fodor Gábor: a kordont le kell bontani! Fodor Gábor indokolatlannak tartja a Kossuth téri kordon fenntartását, ezért arra kéri a rendvédelmi minisztert, hogy kezdeményezze az elbontását. Az SZDSZ ügyvivője az Indexnek nyilatkozva elmondta: a jelenlegi helyzetben a kormányoldal felelőssége nagyobb.
2007. február 4. 12:28 Fidesz: milliárdos kiadást okoz a Kossuth-téri kordon A Fidesz elfogadhatatlannak tartja, hogy az MSZP szombaton elutasította azt a kérésüket, hogy tegyenek meg mindent a Kossuth téri kordonok eltávolítása érdekében. Balsai István ellenzéki képviselő szerint a kordon fenntartása milliárdos kiadást okoz.
2007. február 4. 10:19 Csak a szabadságok negyedét lehetne átvinni a következő évre Elkészítette a szabadságok kiadására vonatkozó új szabályozás tervezetét a Szociális és Munkaügyi Minisztérium, eszerint csak a szabadságok egynegyedét lehetne a következő évre átvinni. Az Alkotmánybíróság március 31-ig adott lehetőséget arra, hogy az Országgyűlés módosítsa a jelenlegi rendelkezéseket.
2007. február 4. 07:00 Lánczi: a kordonbontást erkölcsi szempontból kell vizsgálni A Budapesti Corvinus Egyetem Politikatudományi Intézetének igazgatója szerint a fideszes képviselők kordonbontását nem jogi, hanem erkölcsi szempontból kell vizsgálni. A filozófus az InfoRádióban úgy fogalmazott: a Fidesz tette szimbolikus értékű, és szó sincs arról, hogy szembemenne a békés politizálással.
2007. február 3. 18:39 Tömegoszlatás ötödjére Ötödször kezdett a rendőrség tömegoszlatásba szombaton délután nem sokkal hat óra előtt a budapesti Kossuth Lajos téren. Az előző tömegoszlatás után mintegy száz ember gyűlt össze a Vértanúk terén, majd nem sokkal fél hat után a Kossuth téri kordonokhoz mentek kormányellenes jelszavakat skandálva.
2007. február 3. 17:14 Megdobálták és leköpködték az MSZP pécsi irodáját Kormányellenes tüntetők egy csoportja tojással dobálta meg és leköpködte az MSZP irodaépületét Pécsett.
2007. február 3. 16:48 Mesterházy: az új orbáni többség egy kisebbség Orbán Viktor az aktuális politikai kérdésekről próbálta elterelni a figyelmet a Kossuth téri kordonbontási akcióval - vélekedett az MSZP frakcióvezető-helyettese az InfoRádióban.
2007. február 3. 16:37 Új pártot alapítanak a parlamenti kisgazdák A Kisgazda Polgári Egyesület március közepén párttá alakul. Az egyesület elnöke szerint az egyesületi keretek már nem elegendők a célok megvalósításához.
2007. február 3. 16:16 Gyurcsány modern hazafiságot javasol Modern hazafiságot, Magyarország megújítását javasolta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a Magyarország holnap címmel Budapesten rendezett kerekasztal-konferencián.
2007. február 3. 16:12 Tiltakozás Mátrafüreden Mátrafüreden félpályás útlezárással tiltakozott a helyi iskola bezárása ellen a szülői munkaközösség és az Összefogás Mátrafüredért Egyesület.
2007. február 3. 15:09 Háztetőket rongált a viharos szél Országszerte 80 esetben riasztották a tűzoltókat a viharos szél miatt - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.
2007. február 3. 14:57 Hiller: az MSZP nem lesz a Fidesz bűntársa Az MSZP elnöke és parlamenti frakcióvezetője elképesztőnek tartja, hogy Szájer József fideszes EP-képviselő a Kossuth téri kordon ügyében felkérte őket: szorítsák rá a kormányt, hogy hagyjon fel alkotmánysértő tevékenységével.
2007. február 3. 13:21 Szájer: példát mutattunk Szájer József nyílt levélben kérte az MSZP elnökét és a párt frakcióvezetőjét: minden törvényes eszközzel "szorítsa rá a kormányt, hogy hagyjon fel alkotmánysértő tevékenységével".
2007. február 3. 12:54 Kiszorították a tüntetőket a Kossuth térről A rendőrök szombat délben második alkalommal is kiszorították a kormányellenes tüntetőket a budapesti Kossuth Lajos térről.
2007. február 3. 12:51 Martonyi: gyengül a jogállam Magyarországon az elmúlt években rossz irányba fordultak a dolgok - jelentette ki a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke a Felelős kormány? című konferencián.
2007. február 3. 11:00 Száz egyetemistából három akár rongálna is Egyre radikálisabbak a magyar fiatalok - írta a Népszabadság. Az egyetemisták több mint hét százaléka részt venne nem engedélyezett politikai tüntetésen, sztrájkban, 3,3 százaléka pedig nem rettenne vissza attól sem, hogy megrongáljon valamilyen köz- vagy magántulajdont - derül ki a Felsőoktatási Kutató Intézet felméréséből.
2007. február 3. 10:47 "Döntsön a miniszter, minket leköpnének a közértben" Az Államreform Bizottság Egészségügyi Szakmai Munkacsoportjának vezetője szerint az egészségügyi miniszter döntésével véget ér az ágyszámelosztási vita, mert a Regionális Egészségügyi Tanácsok csak politikai okokból küldték vissza Molnár Lajos javaslatát.
2007. február 3. 09:41 Visszaállították a Kossuth téri belső kordont Visszaállította a rendőrség a Kossuth Lajos téri kordon belső rácsszerkezetét, amelyet a Fidesz országgyűlési és európai parlamenti képviselői előző nap bontottak el - jelentette a helyszínről a Magyar Távirati Iroda tudósítója.
2007. február 3. 07:53 Egyre többen akarnak Magyarországon letelepedni Az egyszerűbb jogszabályok és a csökkenő ügyintézési idő is hozzájárulhatott ahhoz, hogy tavaly közel 14 ezren folyamodtak állampolgárságért, négyezerrel többen, mint 2005-ben - mondta az InfoRádiónak a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal főigazgatója.
A DK és a Kutyapárt egyetlen hely miatt esik el hatalmas összegektől – így alakul idén a kampányfinanszírozás
Orbán Viktor az EU-csúcson: Magyarországnak megvannak a saját eszközei, de nekünk európai megoldásokra is szükségünk van
Orbán Viktor nem engedett, két ország sem írta alá az Ukrajnával kapcsolatos zárónyilatkozatot az EU-csúcson