eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar
Aerial view of Lake Velencei in Hungary
Nyitókép: anderm/Getty Images

Gyors és állandó beavatkozás kell a Velencei-tónál, baj van a Tisza-tónál is

A Velencei-tó vízgyűjtő területén is változtatni kellene. Súlyos szennyezés okoz gondot a Tisza-tónál – egyebek mellett ez derült ki a Magyar Tudományos Akadémia Nemzeti Víztudományi Program Irányító Testülete által szervezett Nagy tavak-konferencián.

A Velencei-tó megmentését célzó javaslatcsomagról beszélt Reich Gyula, a Mérnöki Kamara alelnöke, az Országos Vízügyi Főigazgatóság Tudományos Tanácsának titkára az eseményen. Mint fogalmazott, most az a feladat, hogy a Velencei-tó vizének folyamatos ellátását a tó vízgyűjtője biztosítsa, és a tó vízgyűjtő területén lehulló minden csepp csapadék minél hamarabb jusson be a tóba. Ehhez szerinte meg kell változtatni a tározók üzemrendjét.

"Az ökológiai vízigényeket az eddigieknél alaposabban kell az üzemeltetés során figyelembe venni, jobban kell hozzáigazítani a természetes vízjáráshoz, ami az üdülő közönség toleranciaszintjének a növelését fogja eredményezni" – mondta kamara alelnöke. Hozzátette, azonnali beavatkozásra van szükség, a két tározó rekonstrukcióját, kotrását és a szükséges műtárgy-rekonstrukciókat azonnal el kell végezni, mert a jelenlegi körülmények nem tarthatók fenn.

"Nem a baj esetén kell a vízpótlást megkezdeni, hanem a minél jobb üzemvíz tartása érdekében kell a vízpótlást megvalósítani. Ez egy olyan kockázatot is rejt magában, hogy nagyobb csapadék esetén a tó károsan magas vízszintre fog lendülni, aminek az ellensúlyozására a tóból kifolyó vizet tartó dinnyési zsilip kapacitását is meg kell majd növelni" – mondta. Emellett az azonnali intézkedések között említette a rákhegyi vízpótlást, de a legfontosabbnak a tó menti települések vízrendezését tartja.

Az Eger és a Laskó patak 2010 óta erősen szennyezetten folyik a Tisza-tóba – erről beszélt Teszárné Nagy Marianna címzetes egyetemi docens, a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság regionális laboratóriumának vezetője a konferencián. A két patak már egy évtizede az erősen szennyezett kategóriába tartozik, és azt mérik, hogy a tározót elhagyó Tiszában kisebb volt a fekális szennyezettség, de a 2019-2020-as években már ez is növekedett.

További rossz hír, hogy a Tisza-tóban 2013-ig csak a befolyóknak a közvetlen torkolatánál volt mérhető a nagyobb a szennyezés, de 2014-től kezdődően már minden mintavételi helyen nőtt a fekális szennyezést jelző paraméterek mennyisége.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

A magyarok főképpen a külföldön elérhető magasabb fizetés, az itthoni bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb jövő, valamint a "klíma" miatt vándorolnak ki valamelyik nyugat-európai országba – ez derült ki az Egyensúly Intézet felméréséből, amelyből javaslatcsomag is készült az intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége összefogásából. Az InfoRádió Kozák Ákost és Gazsi Attilát kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
Hat héten át zajlik a világ leghosszabb választása: most dőlhet el másfél milliárd ember jövője

Hat héten át zajlik a világ leghosszabb választása: most dőlhet el másfél milliárd ember jövője

Indiában pénteken kezdődött meg a világ legnagyobb általános választása, amelyen közel 1 milliárd választásra jogosult adhatja le a szavazatát. A rendkívüli méretek miatt ezt a szokásosnál sokkal hosszabb időkeretben bonyolítják le, összesen hat héten keresztül zajlik a voksolás, eredményekre csak júniusban lehet majd számítani. A döntés nem könnyű, ugyanis számos olyan tényező van, amely befolyásolhatja a választók döntését. Elemzésünkben összeszedjük, hogy mi motiválhatja most az indiai szavazókat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×