Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd
Nyitókép: YouTube/Jelen hetilap

Karácsony Gergely: a főpolgármesterséggel fenyegetőzött a DK

Karácsony Gergely gyereke röplabdaedzésére gondolt a miniszterelnök-jelölti tévévitán - ekkor döbbent rá, hogy ő ezt az egészet nem akarja.

Az előválasztás utolsó hetében Karácsony Gergely egy háttérbeszélgetésen azt mondta, hogy hosszú a listája azoknak a politikusoknak, akik megpróbálták megzsarolni, Gyurcsány Ferenc is próbálta SMS-ekben, ezeket a főpolgármester archiválta. Később arról beszélt, hogy nem büntetőjogi értelemben vett zsarolásról szólnak ezek az üzenetek, és nem is akarja őket nyilvánosságra hozni.

A Jelen való szerdán megjelent műsorában a főpolgármester kifejtette: ezek a mondatok nem arról szóltak, hogy másnap adott esetben mit nem szavaznak meg a Fővárosi Közgyűlésben, ezek erősebbek voltak. Kifejtette: az ellenzéki pártok között van egy erős rivalizálás és egymásra utaltság, és ebben a DK vérmérséklete más, mint a többi párté, de ő maga ezt beárazta. "Ezekből a fenyegetésekből, amiket az ember mindig megkap, még soha nem lett semmi. Éppen ezért nem foglalkozom velük" - fogalmazott. Arra a kérdésre, hogy kapott-e olyan fenyegetést, hogy nem lesz főpolgármester, azt mondta: "igen, például". De ezek az üzenetek "inkább nevetségesek, mint komolyak", és nem helyes hasonlókat írni - tette hozzá.

Az előválasztási megméretésnek úgy fogott neki, hogy tudta, végig tudja csinálni, de voltak olyan pillanatok, amikor nem tudott 100 százalékig benne lenni. Az egyik ilyen egy tévévita közben történt.

"A miniszterelnök-jelölti tévévitákat untam. Ott voltam, tudtam, hogy ezt nagyjából egymillió ember nézi most, és két kérdés között az jutott eszembe, hogy a gyerekem megy-e röplabdaedzésre" - mondta el Karácsony Gergely a Jelennek adott interjújában. Arról is beszélt, hogy az előválasztási munkája, eredménye hozzájárult ahhoz, hogy a közös politikájuknak a következő parlamentben nagyon erős képviselete lehet, és ezért az egész megérte, és továbbra is a sikerért fog küzdeni.

Az első forduló utáni visszalépésében az önazonossága megőrzése is indok volt - jegyezte meg.

Pályafutását 2024 után is Budapest vezetőjeként szeretné folytatni, bár nem zárja ki, hogy egyszer még lesz miniszterelnök-jelölt is. Maradna a Párbeszéd társelnöke is.

A teljes, közel egy órás Jelen való adás alább hallgatható meg, ebben beszél a visszalépéséről, a pártok és Márki-Zay Péter jövőbeli együttműködéséről is.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Tisza-kormány: beidézték Rogán Antalt, 400 millió euró jön Magyarországra

Tisza-kormány: beidézték Rogán Antalt, 400 millió euró jön Magyarországra

Már 2012-ben tudtak a bicskei gyermekotthonban történt szexuális bántalmazásokról és azok eltussolásáról, az erről készült ombudsmani jelentést pedig Balog Zoltán akkori miniszter és Polt Péter legfőbb ügyész is megkapta – derült ki a kegyelmi botrányt vizsgáló parlamenti bizottság pénteki ülésén. Budapestre látogatott az Európai Beruházási Bank elnöke, Nadia Calviño, akinek részvételével négy, összesen közel 400 millió euró értékű finanszírozási megállapodást kötöttek magyarországi beruházásokra. Eközben december 17-re beidézték Rogán Antal volt minisztert a végrehajtási visszaéléseket vizsgáló parlamenti bizottság elé. Polyák Gábor, az NMHH elnöke pedig bejelentette, hogy a hatóság a teljes magyar médiapiac átvilágításába kezd, többek között a KESMA, a 4iG és az Indamedia felvásárlásának vizsgálatával. Belpolitikai hírfolyamunk pénteken.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×