Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd
Nyitókép: Facebook/Márki-Zay Péter

Elemzők az előválasztásról: Márki-Zay Péternek gúzsba kötve kell táncolnia

Kénytelen lesz az ellenzéki pártokkal együttműködni az egyébként ellenzékváltásról beszélő Márki-Zay Péter, és nemcsak a kemény üzenetet megfogalmazó Gyurcsány Ferenc, hanem az ellenzéki oldal többi szereplője is jelezni fogja neki, hogy rájuk is szüksége van – derült az InfoRádió Aréna című műsorában, ahol Mráz Ágoston Sámuel és Závecz Tibor elemezte az ellenzéki előválasztás történéseit.

662 ezer szavazatból 371 560-at szerezve ‒ ez a voksok 56,7 százaléka ‒ nyerte meg az ellenzéki előválasztás második fordulóját Márki-Zay Péter Dobrev Klára előtt úgy, hogy a második fordulóba harmadikként került be, majd Karácsony Gergely a javára visszalépett.

Az előválasztási részvételről Závecz Tibor úgy vélekedett, hogy az ellenzék jelenlegi összesített szavazótáborának az a 850 ezer ember, aki valamelyik fordulóban részt vett az előválasztáson, nagyjából szűk harmadát jelenti. "Ennyi embert sikerült mozgósítani, de ezenkívül az ellenzéknek még csaknem kétmilliót kell e mellé odatenni ahhoz, hogy versenyben maradjon a Fidesszel a 2022-es választáson. Ha ebből a megközelítésből nézem, akkor nyilvánvaló, hogy nem olyan nagyon sok" – mondta a Závecz Research vezetője.

Ha viszont onnan nézi, hogy az előválasztás egy új politikai konstrukció a magyar politikai életben, akkor a 850 ezer ember mozgósítása szerinte szép politikai teljesítmény az ellenzék részéről, különösen azért, mert a korábban a politika iránt nem nagyon érdeklődő fiatalok is megjelentek. Hogy tartósan ott maradnak-e, azt nem tudja, de mivel elmentek az ellenzéki előválasztásra, ezért feltehetően ellenzéki orientációjuk van. "Eddig nem voltak igazán aktívak, és ez a 220 ezer ember, aki a második fordulóban jelent meg, nem tűnik olyan soknak, de a fiatalok politikába való bevonása egy embert próbáló feladat, például a Fidesznek úgy igazán nem is nagyon sikerült ezt megoldania" – mondta Závecz Tibor.

Mráz Ágoston Sámuel szerint annak a várakozásnak, amelyet az ellenzék támasztott a részvétellel kapcsolatban, megfelel ez a szám, tehát ebből a szempontból kudarcnak semmiképpen sem tekinthető. A közvélemény-kutató szakma a baloldalnak az elkötelezett szavazóit másfél millióra becsüli, és ha mindent összeadunk, akkor is nagyjából a felénél van az előválasztási részvétel.

"A választást nem ők fogják eldönteni, mert ők egészen biztosan elmennek és leszavaznak az ellenzékre. A nagy kérdés a választáson még mindig az, hogy a sem a jobboldalhoz, sem a baloldalhoz szorosan nem kötődő szavazóréteg elmegy-e, és ha elmegy, akkor milyen véleményt fog formálni. Ebből a szempontból nem lehettünk és nem is lettünk okosabbak az előválasztáson" – mondta a Nézőpont Intézet vezetője.

Az együttműködés nehézségei

Arról, hogy mi eredményezhette a második fordulóban Márki-Zay Péter győzelemét, Mráz Ágoston Sámuel úgy nyilatkozott, adatok hiányában pontos információjuk nincs, de azt feltételezi, hogy nagy szerepet játszott ebben a Gyurcsány Ferenc elleni tiltakozás.

"Szerintem Márki-Zay Péter egyértelműen annak köszönhette a sikerét, hogy elhitték róla, Gyurcsány Ferenc ellen van és ő egy Gyurcsány-mentes ellenzéket tudna felépíteni. Ez számára jelenleg a legnagyobb stratégiai probléma is, mert ha ő ezzel lett sikeres, ha ezért támogatták, akkor mindaz, ami előttünk áll, hogy Márki-Zay Péter összefog Gyurcsány Ferenccel, közös listán szerepel Gyurcsány Ferenccel, közös színpadon fog bemutatkozni október 23-án, lehet, hogy egymásra még szép szavakat is kénytelenek lesznek mondani, mindez

az ő Gyurcsány-ellenes imázsát egészen biztosan gyengíteni és árnyékolni fogja"

– fogalmazott az elemző.

Závecz Tibor egyetértett azzal, hogy Márki-Zay Péternek "gúzsba kötve kell táncolnia". Szerinte rengeteg olyan peremfeltétel van, aminek most meg kell felelnie. Gyurcsány Ferenc személyén túl még azoknak a pártoknak a törekvéseinek is, amelyek mellé álltak vagy éppen hallgattak. "Márki-Zay Péter nem politizálhat ezen pártok nélkül, ezen pártok fölött, merthogy ott vannak a 106 egyéni választókerületi jelöltek is" – vélekedett, és úgy látja, amikor Márki-Zay Péter ellenzékváltásról beszél, inkább ellenzékbővítésről van szó. Szerinte a második fordulóra olyan szavazókat tudott bevonzani, akik nem valószínű, hogy a pártokhoz nagyon szorosan tapadnának, mert akkor ott lettek volna már az első fordulóban is.

Mráz Ágoston Sámuel szerint viszont szó sincs ellenzékbővítésről. "Bőven az ellenzéki törzsszavazói táboron belüli mozgásokról van szó, ami azzal magyarázható, hogy a második fordulóban nem szimpátiaszavazás volt, hanem az ellenzéki törzsszavazók számára tétje volt, akár taktikai szempontból, ki győzi le Orbán Viktort, akár hogy ki az, aki Gyurcsány Ferenctől a legtávolabb van" – mondta az elemző.

Gyurcsány Ferenc üzenete

Gyurcsány Ferenc személyes üzenetet küldött a pártjának egy hétfői videóba, amelyben azt mondta, hogy valójában parlamenti helyekért küzdenek, és ha többség van a parlamentben, akkor választhatnak kormányfőt. Először a parlament, először a többség, aztán majd kormányfő, ez a sorrend – üzente a DK elnöke.

Závecz Tibor szerint az ellenzéki pártoktól nagyon sok fura megnyilvánulás volt már a két forduló között is, és ezek abból az érdekből fakadnak, hogy minél jobb eredményt szeretnének elérni, és mivel nem külön indulnak, értelemszerűen a párt politikusainak a parlamentben való jelenlétét próbálják meg erősíteni.

"Gyurcsány Ferenc azt üzente meg, hogy vele és a DK-val számolni kell. Azt is megüzente, hogy az a vereség, amit Dobrev Klára elszenvedett, nem olyan nagy mértékű. Tehát megpróbálta magát erősen pozicionálni. Márki-Zay Péter nyert, aztán Gyurcsány Ferenc mondott valami mást, amit nyilván figyelembe kell vennie mindenkinek. Nem lepődnék meg, ha a többi párttól is érkeznének a következő napokban olyan üzenetek, amelyek

azt jeleznék Márki-Zay Péternek, hogy hohó, itt vagyunk és ránk is szükség van,

és ezt jó, ha figyelembe veszi" – mondta az elemző.

Mráz Ágoston Sámuel szerint Gyurcsány Ferenc lényegében azt mondta, hogy az előválasztás miniszterelnök-jelölésének nincsen kötelező ereje a következő parlamentre. "Ez a finom üzengetésnél egy kicsit egyértelműbb az előválasztás másnapján" – mondta a Nézőpont Intézet vezetője, és szerinte az is fontos üzenet, hogy ha még egyszer baloldali kormánya lesz ennek az országnak, a baloldali parlamenti többség bármikor le is cserélheti a miniszterelnököt.

"Egyrészt nem tartja a maga számára kötelezőnek az előválasztás eredményét, másrészt, ha mégis Márki-Zay Péter lenne a miniszterelnök, le is cserélhetnék. Nem hiszem, hogy a jogállamiság iránt érzett hatalmas elköteleződés vezette Gyurcsány Ferencet, hogy ismertesse a parlamentáris demokrácia szabályait, hanem

kőkemény üzenetet küldött Márki-Zay Péter gyengítésére,

és Dobrev Klára 286 ezer szavazatával azt üzente, hogy az ő feleségét viszont bármikor politikai legitim módon miniszterelnökké választhatja az új parlament, azaz nem végeredmény született az előválasztáson" – vélekedett Mráz Ágoston Sámuel.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Tisza-kormány: beidézték Rogán Antalt, 400 millió euró jön Magyarországra

Tisza-kormány: beidézték Rogán Antalt, 400 millió euró jön Magyarországra

Már 2012-ben tudtak a bicskei gyermekotthonban történt szexuális bántalmazásokról és azok eltussolásáról, az erről készült ombudsmani jelentést pedig Balog Zoltán akkori miniszter és Polt Péter legfőbb ügyész is megkapta – derült ki a kegyelmi botrányt vizsgáló parlamenti bizottság pénteki ülésén. Budapestre látogatott az Európai Beruházási Bank elnöke, Nadia Calviño, akinek részvételével négy, összesen közel 400 millió euró értékű finanszírozási megállapodást kötöttek magyarországi beruházásokra. Eközben december 17-re beidézték Rogán Antal volt minisztert a végrehajtási visszaéléseket vizsgáló parlamenti bizottság elé. Polyák Gábor, az NMHH elnöke pedig bejelentette, hogy a hatóság a teljes magyar médiapiac átvilágításába kezd, többek között a KESMA, a 4iG és az Indamedia felvásárlásának vizsgálatával. Belpolitikai hírfolyamunk pénteken.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×