Húsz éve, 1989. május 8-án este íródott az a levél, amelyben felmenti az akkor már súlyos beteg Kádár Jánost pártelnöki tisztségéből és KB-tagságából az MSZMP Központi Bizottsága. A levél egyes részletei egy nappal később, a televízió esti Híradójában kerültek nyilvánosságra.

Hivatalosan tehát húsz éve ért véget a Kádár-korszak. Véres kezű gyilkos és diktátor, avagy a nép jóságos atyja, a viszonylagos jólét és biztonság megteremtője? Kádár János személyének megítélése húsz éve e között a két véglet között csapong. Az ellentmondásokat mutatja, hogy a pozitív és a negatív ítészek is időnként Ferenc Józsefhez hasonlítják Kádárt.

Számos olyan értékeléssel találkozni, hogy a Kádár-korszak megnyugtató (történelmi) értékelésének, lezárásának hiánya sok gondot okoz a ma társadalmában is. Sokszor elmondják, hogy húsz év mennyire kevés, még nem történelmi távlat az objektív ítélkezéshez, véleményalkotáshoz. Ez bizonyára igaz, de ha tény az is, hogy a Kádár Jánoshoz, az általa megtestesített korszakhoz való ellentmondásos, a feldolgozatlansággal jellemzett viszony sok mai baj okozója, akkor minden újabb esztendő további problémákat okozhat.

A diktatúra, a zsarnokság legnagyobb bűne, hogy eltérő módon és mértékben, de sokakat képes "beszippantani", eszközévé tenni. Utólag ezért is nehéz az egyes embereknek a visszaemlékezés, a múlttal való szembesülés. Mindezt sokan megfogalmazták, az egyik telitalálat Illyés Gyula híres verse, az Egy mondat a zsarnokságról.

Az 1950-ben írt vers először 1956. októberében jelent meg, majd 1988-ig újra szigorúan tiltották kinyomtatását. A szöveg jól mutatja, a diktatúra miként torzíthatja el azoknak is az életét, akik igyekeznek nem szerepet vállalni benne. A vers nem kizárólag az 1950-es évek, hanem a Kádár-korszak egyéni drámáit is jól példázza.

Sinkovits Imre tolmácsolásában mintegy hat percig tart az "Egy mondat", érdemes meghallgatni.