2024. július 17. 07:52 Többhetes "vakációra készül" a pesti alsó rakpart egy része Az autósok egészen augusztus közepéig búcsút inthetnek a rakpart egy részének, a gyalogosoké és a mikromobilitási eszközöké lesz a főszerep.
2024. július 17. 07:40 Három kemény oldalvágást kapott volt miniszterétől Angela Merkel a 70. születésnapjára Három nagy hibát is elkövetett Jens Spahn szerint a Németországot 16 éven át vezető kancellár, akit a születésnapján egyébként még politikai versenytársai is méltattak.
2024. július 17. 07:27 BL-selejtező: walesi ellenfél vár a Ferencvárosra A The New Saints lesz a Ferencváros labdarúgócsapatának ellenfele a Bajnokok Ligája selejtezőjének második fordulójában.
2024. július 17. 07:15 A mainstream keresztbe tett a Patriótáknak Hiába rendelkezik a harmadik legnagyobb képviselőcsoporttal a részben Orbán Viktor magyar kormányfő által megalapított Patrióták Európáért (PfE), ennek ellenére a következő 2,5 évben nem lesz alelnöke az Európai Parlamentben, mivel a parlament munkáját az előző ciklusban is irányító mainstream pártok összefogtak és leszavazták mindkét alelnökjelöltjét. Később kiderült, hogy a háznagyok közé se szavazták be az új párt jelöltjét, Szekeres Pált.
2024. július 17. 07:03 Megrengett a föld a Balatonnál A 2,1 magnitúdójú földmozgást a lakosság is érzékelte Siófokon és Balatonföldváron is.
2024. július 17. 06:51 Hőség idején muszáj más sorrendben bevásárolni A legnagyobb kockázatot a magas víz- és fehérjetartalmú ételek jelentik: a tojás, a tej- és tejtermékek, a halak és a nyers tőkehúsok – figyelmeztet a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége. Tanácsokat adnak, hogy miképpen vásároljunk be hőség idején.
2024. július 17. 06:39 422 kilométeres futóverseny a Balaton körül - tényleg megrendezik, mutatjuk a részleteket Az egykörös Ultrabalaton "kísérőeseményeként" Takács Krisztián idei futásán felbuzdulva a szervező mer nagyot álmodni.
2024. július 17. 06:27 Továbbra is a Bozsik stadion lesz az izraeli csapatok hazai pályája Kispesten fogadja ellenfelét a Makkabi Tel-Aviv labdarúgócsapata a Bajnokok Ligája-selejtező második fordulójának visszavágóján.
2024. július 17. 06:14 Óvatosan a „rendőrségtől” érkezett levelekkel – videón, mire kell figyelni Időről időre felbukkannak a rendőrség nevében küldött hamis emailek – figyelmeztetett az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata.
2024. július 17. 06:00 Resperger István: a politikának nem a háború megnyerésére, hanem egy jobb béke elérésére kell törekednie Az orosz–ukrán háború állásáról, kilátásairól, a lehetséges tűzszünetről beszélt Resperger István ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent István Biztonságkutató Központ igazgatója az InfoRádió Aréna című műsorában, kitérve arra is, lehet-e hatása a Donald Trump elleni merényletnek a majdani történésekre.
2024. július 17. 05:45 Újabb ország döntött az óraátállítás eltörléséről - ki nem találná, melyik Az ukrán törvényhozás kedden elfogadta azt a törvényjavaslatot, amely 2025-től eltörli az óraátállítást a nyári és téli időszámítás között.
2024. július 17. 05:30 A szörnyű kánikula sajátos hiánycikkei Elfogytak az üzleteből a ventillátorok és a mobil klímák.
2024. július 17. 05:15 Ha kevés lenne a nyugdíj, lehet hozzá vásárolni Megállapodást lehet kötni a nyugdíjhoz szükséges szolgálati idő, illetve a figyelembe vehető jövedelem megszerzése céljából – írja Farkas András nyugdíjszakértő.
2024. július 17. 05:00 Ismét újfajta átverés terjed Facebookon, a jelszavakra pályáznak A jelszótolvaj programok ezúttal üzleti oldalakon és hirdetéseken keresztül támadnak, így veszik rá az áldozatot, hogy telepítse őket.
2024. július 17. 04:45 Miért van mostanában ennyi baleset az Árpád-hídon? Miért lett halálút a budapesti Árpád híd? Nincsenek könnyű helyzetben a rendőrök, pedig vannak érdekes megoldások is a száguldás elkerülésére.
2024. július 17. 04:30 Egészen különleges sebességi rekord született a Balatonon Deák Tamás egy kite foil-lal (lásd a nyitóképet) kevesebb, mint másfél óra alatt szelte át a Balatont hosszában, Keszthely és Kenese között.
2024. július 17. 04:15 Miért nem apad a Balaton, ha ekkora a hőség? Miközben a Balaton vízhőfoka már meghaladja a déli parton a 30 fokot, a tó csak nagyon mérsékelten apad. Jelenleg 116 centi. Van rá magyarázat.
2024. július 17. 04:00 Időjárás - Mi jöhet még? És meddig? Az országnak már csak egy kicsiny szegletében lehet 40 fok körüli csúcshőmérséklet árnyékban, de azért ez még mindig bőven strandidő. Csak óvatosan!
2024. július 16. 22:20 Szekeres Pál lehet az Európai Parlament egyik háznagya A Fidesz politikusa az első sportoló, aki olimpiai és paralimpiai éremmel egyaránt büszkélkedhet, de közigazgatási tapasztalata is van.
2024. július 16. 22:10 Az olimpia is beleszól a francia kormányváltásba Gabriel Attal francia miniszterelnök és kormánya lemondását kedd este elfogadja Emmanuel Macron államfő, akinek pártja alulmaradt az előre hozott nemzetgyűlési választások július 7-i második fordulójában, de a leköszönő tárcavezetők a helyükön maradnak ügyvivő minőségben még néhány hétig, feltehetően a párizsi olimpiai játékok (július 26. - augusztus 11.) végéig - közölték kormányzati források a keddi kormányülést követően.
2024. július 16. 22:00 Újabb orosz közlés a krasznogorszki horrorról Nemzetközi csoport készítette elő a krasznogorszki Crocus City Hall kulturális központ elleni terrortámadást, a szervezők között orosz állampolgárok is voltak – jelentette ki Jurij Csihancsin, az orosz pénzügyi felügyelet (Roszfinmonitoring) vezetője az orosz parlamenti felsőház költségvetési és pénzpiaci bizottságának ülésén.
2024. július 16. 21:49 Így szövetkezik Elon Musk Donald Trumppal - a nap hírei Több tagállam kritizálta a magyar elnökséget, amiért nem szerepeltette a pénzügyi prioritások között Ukrajna támogatását. Az orosz külügyminiszterrel is tárgyalt Szijjártó Péter New Yorkban, az ENSZ BT közgyűlése előtt. Nagy többséggel újraválasztották az Európai Parlament elnökének Roberta Metsolát. Az InfoRádió legfontosabb keddi hírei.
2024. július 16. 21:40 Az Európai Bizottság elé kerül a magyar bírók bérügye Panasszal fordult az Európai Bizottsághoz egy magyar bíró az igazságszolgáltatási dolgozók alacsony fizetése miatt. A beadvány nyomán a testület akár kötelezettségszegési eljárást is indíthat Magyarország ellen, és adott esetben az Európai Bírósághoz küldheti az ügyet.
2024. július 16. 21:29 Felmérés készült a magyarok „nyaralós” terveiről Akiknél tervben van, azoknak is több mint a fele csak egyszer menne vakációzni a nyár folyamán.
2024. július 16. 21:17 Külön találkozott az orosz külügyminiszterrel Szijjártó Péter Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter orosz kollégájával, Szergej Lavrovval egyeztetett kedden New Yorkban, a találkozón szó volt az ukrajnai háborúról és a kétoldalú együttműködés kérdéseiről is.
2024. július 16. 21:06 Az ukránok egy része már hajlana a békére, de nem bármi áron A nagy többség elutasítja, viszont jó részük támogatná a béketárgyalásokat.
2024. július 16. 20:55 A Trump-merénylet után a német titkosszolgálat is akcióba lendült A Donald Trump volt amerikai elnök ellen elkövetett szombati merénylet után Németországban is megerősítették a vezető politikusok védelmét.
2024. július 16. 20:45 Nem változtat a Haas A Forma–1-es Haas istálló a 2028-as szezon végéig Ferrari motorokat használ majd.
2024. július 16. 20:34 "Geostratégiai tények" mentén alakítana ki "új egyensúlyt" Oroszország Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerint félő, hogy Európa lemarad erről a "tényszerű történelmi folyamatról".
2024. július 16. 20:23 Hat új célt tűzött ki az EU elé a magyar soros elnökség Az Európai Unió Tanácsa féléves magyar elnöksége prioritásai átfogó céljainak meghatározásával komoly elkötelezettséget vállalt az európai versenyképesség javítása mellett - jelentette ki a magyar pénzügyminiszter Brüsszelben kedden.
2024. július 16. 20:13 63 képviselő javasolja: "ne szavazhasson Magyarország!" Az Európai Parlament 63 képviselője levélben fordult az uniós intézmények vezetőihez, amelyben felszólították őket, hogy tegyenek meg mindent Magyarország tanácsi szavazati jogának felfüggesztése érdekében.
2024. július 16. 20:02 Diplomáciai botrányt okozott Rodri éneke a spanyolok Eb-aranyünnepén Diplomáciai botrányt okozott az Európa-bajnok spanyol válogatott hétfő esti éneke a Cibeles téren. Morata, Rodri és a többi játékos azt énekelte: „Gibraltár spanyol”.
2024. július 16. 19:50 Olajszállító hajó süllyedt el az Indiai-óceán peremén A hajó 16 fős legénysége eltűnt.
2024. július 16. 19:38 Megválasztották - Folytatja munkáját Deutsch Tamás Két és fél évre szól a kinevezése, de nem csak az övé.
2024. július 16. 19:26 Bujdos Eszter az üzemanyagárakról: nem várhatók nagy kilengések, őszig maradhat a csökkenő tendencia A benzin esetében tíz, míg a gázolaj tekintetében hét forinttal alacsonyabb a hazai átlagár a régiós átlaghoz képest – mondta az InfoRádióban a holtankoljak.hu ügyvezetője. Bujdos Eszter hozzátette: állandósuló jelenséggé vált, hogy a kiskereskedelemben nem akkora mértékben csökkenek az üzemanyagárak, mint ahogy azt a nagykereskedelmi árak indokolnák.