2006. február 1. 11:14 Ismét hamis húszezrest találtak Ismét feltűnt egy hamis húszezres. Ezúttal Kecskeméten, egy adománygyűjtő kapott belőle, 16 ezer forintért cserébe.
2006. február 1. 10:33 Az Exxon kínosan nagy nyeresége A világ eddig második legnagyobb cége, az amerikai Exxon Mobil az olaj világpiaci árának köszönhetően tavaly 43 százalékkal 36,16 milliárd dollárra növelte éves nyereségét, a vállalat vezetői pedig pironkodva magyarázzák, hogy ez a profit mégsem felháborítóan magas.
2006. február 1. 10:31 Együttműködés a Mindentudás Egyetemével A Mindentudás Egyeteme és a Budapesti Kommunikációs Főiskola együttműködési megállapodást kötött. A főiskola hallgatói szakmai gyakorlaton vehetnek részt a Mindentudás Egyetemén - mondta az InfoRádióban a BKF főigazgatója.
2006. február 1. 10:17 Irán nem adja fel atomprogramját Az iráni elnök szerint Teherán ellenáll a nemzetközi nyomásnak és nem adja fel békés célú nukleáris programját.
2006. február 1. 10:16 Megtalálták a magyar áldozat holttestét Katowicében A Külügyminisztérium tájékoztatása szerint Lengyelországban megtalálták a szombaton beomlott katowicei kiállítási csarnok romjai alatt az eddig eltűntnek nyilvánított magyar férfi holttestét.
2006. február 1. 09:34 Kevesebb a marha, több a ló Magyarországon egy év alatt 15 ezerrel csökkent a marhaállomány, 206 ezerrel a sertésállomány, négyezerrel nőtt viszont a lovak száma, áll a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) négyhavonta közölt állatállomány-felmérésében.
2006. február 1. 09:30 Elsüllyedt egy tartályhajó a La Manche-csatornán Elsüllyedt a La Manche-csatornában az a kedden balesetet szenvedett vegyi tartályhajó, amely 10 ezer tonna foszforsavat szállított.
2006. február 1. 09:22 Nincs újabb gyanúsított Fenyő-ügyben A rendőrség cáfolja, hogy néhány hónapon belül újabb gyanúsítottakat nevezne meg a Fenyő-gyilkosság ügyében. Az InfoRádió korábban úgy értesült, hogy több embert is meggyanúsíthat a rendőrség.
2006. február 1. 09:13 NBA: Bryant csúcsközelben Minden idők harmadik legjobb pontátlagát produkálta januárban a Los Angeles Lakers klasszisa, Kobe Bryant az NBA-ben. A játékos átlagosan 43,4 pontot dobott meccsenként.
2006. február 1. 09:00 Bugatti Veyron: ilyen autó nincs is Ezeregy lóerős, három másodperc alatt gyorsul százra és legalább egy évet kell várni rá: megkezdődött a Bugatti Veyron gyártása.
2006. február 1. 08:55 A honvédelmi tárca szerint rendben volt a mentőhelikopter A Havaria Press hírügynökség információi szerint nem rendelkezett elegendő üzemanyaggal és felszereléssel az a magyar kutató-mentő helikopter, melyet a Hejcénél lezuhant szlovák repülő segítségére küldtek. A honvédelmi tárca cáfolta a hírügynökség értesüléseit.
2006. február 1. 08:53 Elviselhetetlen az M0-ás hiánya Budapest nem tud mit tenni a várost elöntő tehergépkocsi-forgalom ellen, ha a bíróság civil kezdeményezésre felfüggeszti az M0-ás építését - mondta a városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes az InfoRádióban.
2006. február 1. 08:38 Se bútor, se rács a panelekben A tűzoltóság leszereltetheti a panelépületekben, bérházakban a biztonsági rácsokat, ha azok egy folyosószakaszt zárnak le. A jogszabály tiltja ugyanis, hogy a menekülő útvonalakat, közlekedő folyosókat lezárják a lakók, vagy ott bútort, éghető anyagot tároljanak.
2006. február 1. 08:25 A bíró lemondását követelik Szaddám ügyvédei Irakban az új bíró lemondását szabták feltételül Szaddám Huszein volt elnök ügyvédei, hogy visszatérjenek a tárgyalóterembe.
2006. február 1. 08:05 '56: a vízilabdától a DVD-ig Játékfilmek, vízilabda és interaktív DVD. A világ minden pontján megemlékeznek az 1956-os forradalmon 50. évfordulójára.
2006. február 1. 07:52 Fogyókúra közigazgatás-módra A rendszerváltás óta most működik a legtöbb minisztérium. A KSH adatai szerint több ezerrel nőtt a közszférában dolgozók száma 2002 óta. A közigazgatás karcsúsítására a szakemberek szerint nagy szükség van.
2006. február 1. 07:38 Nyolcan meghaltak egy bagdadi öngyilkos merényletben Nyolc ember meghalt, amikor szerda hajnalban egy öngyilkos merénylő felrobbantotta magát Irak fővárosában. A merénylet Bagdad egy déli kerületében történt. Közben amerikai katonák véletlenül rálőttek Kanada bagdadi nagykövetének gépkocsijára.
2006. február 1. 07:07 Érdekharc a felsőoktatásban Tartalmi kérdések helyett az egyetemek és a főiskolák saját érdekei kerültek előtérbe a kétciklusú felsőoktatási rendszer kialakítása során - mondta az InfoRádiónak a Budapesti Kommunikációs Főiskola főigazgatója.
2006. február 1. 06:27 Leszavazták a brit kormányfőt Londonban kényelmes többsége ellenére - néhány hónapon belül másodszor - váratlan vereséget szenvedett kedd éjjel az alsóházban a brit kormány a vallási gyűlöletkeltés bűncselekménnyé nyilvánítását célzó törvényjavaslatával.
2006. január 31. 21:44 Alonso címvédésre készül Hivatalosan is bemutatták a Forma-1-es Renault új modelljét. Az istálló világbajnok pilótája, Fernando Alonso kész megvédeni címét.
2006. január 31. 21:43 Nigéria és Szenegál bejutott a negyeddöntőbe Nigéria és Szenegál labdarúgó-válogatottja egymással játszott az Afrika Kupán. A nigériaiak százszázalékos teljesítménnyel, a szenegáliak viszont csak Zimbabwének köszönhetően jutott tovább.
2006. január 31. 21:42 Wenger Henryt sürgeti Arsene Wenger, az Arsenal menedzsere sürgeti Thierry Henryt, hogy mielőbb írja alá az új ötéves szerződését. A londoni klub gólrekorderét tárt karokkal várják Barcelonában.
2006. január 31. 21:06 Megkezdődött a 37. Magyar Filmszemle Budapesten megkezdődött a 37. Magyar Filmszemle. A rendezvény megnyitóján a kormányfő azt mondta: a mai filmes szakemberek nyilvánvalóan olyan dolgokra lesznek képesek, mint a korábbi nagy generációk.
2006. január 31. 20:59 Orbán: "Ha munka van, minden van" Felére kell csökkenteni az autópálya-matricák árát és fel kell tőkésíteni a hazai kis- és középvállalkozásokat, mondta a Fidesz elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában.
2006. január 31. 20:51 Garancia az önkormányzati kölcsönökre A jövőben garanciát nyújt a helyhatóságoknak a Hitelgarancia Zrt. a fejlesztések megvalósítására felvett kölcsönökhöz. Erről a társaság vezérigazgatója és az önkormányzati szövetségek képviselői írtak alá megállapodást.
2006. január 31. 20:42 GKI: növekedés és ikerdeficit Egészséges szerkezetűnek nevezte a magyar gazdaság növekedését a GKI Gazdaságkutató Rt. vezérigazgatója. Akar László egy veszprémi gazdasági fórumon hangsúlyozta: a tavalyi és az idei 4,2 százalék körüli bővülés úgy jön létre, hogy azt az export és a beruházás irányítja, a fogyasztás pedig ettől némiképpen elmaradva növekszik.
2006. január 31. 20:40 A választásokig nem lesz honvédségi kiárusítás A honvédség a választásokig nem értékesíti feleslegessé vált ingatlanjait - mondta az Országgyűlés Honvédelmi Bizottságának ülésén a honvédelmi miniszter.
2006. január 31. 20:39 Több vizsgálatot fizet a TB A kormány döntése értelmében az eddigi 1200-ról 3200-ra emelik a társadalombiztosítási támogatással elvégzett, a rákos megbetegedések felismerésére szolgáló PET-CT vizsgálatok számát.
2006. január 31. 20:35 Ügyészség előtt Gyurcsány ingatlanügye Ismét a Legfőbb Ügyészséghez fordult Deutsch Tamás fideszes országgyűlési képviselő a miniszterelnök ingatlanügyeivel összefüggésben. Az ellenzéki politikus közleményében úgy fogalmaz: azért döntött így, mert a Fővárosi Főügyészség több hónapja nem teljesíti a büntetőeljárási törvényben előírt kötelezettségét.
2006. január 31. 19:53 WHO: 85 halálos áldozata van a madárinfluenzának Az Egészségügyi Világszervezet legfrissebb adatai szerint 160 emberi madárinfluenza-megbetegedés történt a járvány 2003-as kezdete óta. A kórnak eddig hat országban összesen 85 halálos áldozata van.
2006. január 31. 19:30 Megszűnt a régi krematórium Megszűnt a budapesti krematórium az Új köztemetőben, a hamvasztásokat már Csömörön végzik. A Fővárosi Temetkezési Intézet vezetője szerint mindez semmilyen változást nem hoz a kegyeleti szolgáltatásokban.
2006. január 31. 19:10 Ukrajnában többszáz áldozata van a hidegnek Ukrajnában 589 halálos áldozata van a január 16-a óta tartó hideghullámnak - közölte a kijevi egészségügyi minisztérium. A halottak többsége hajléktalan.
2006. január 31. 19:04 Halmosi Debrecenben marad A debreceni klubvezetők sem a Celtic, sem a Crystal Palace képviselőivel nem tudtak megegyezni, ezért Halmosi Péter a tavaszi szezont is a Debrecen labdarúgócsapatában tölti.
2006. január 31. 18:44 A Sopron és a Pécs is győzelemmel kezdte a nyolcaddöntőt A Sopron bravúr-győzelemmel, a Pécs pedig egy kötelező sikerrel kezdte a női kosárlabda Euroliga nyolcaddöntőjének párharcát.
2006. január 31. 18:40 Szabadság híd: 2007-ben lezárva A négyes metró építése során idén ősszel a Fővám téri megállót is elkezdik építeni, ezért lezárják a Szabadság hidat, amelynek több mint egy évig tart majd a felújítása - mondta el a főpolgármester az InfoRádióban.
Kaiser Ferenc: az izraeli vezetés nem felejtette el október 7-ét, de most Iránnak vissza kell csapnia
14:59 Gyulay Zsolt: a lényeg, hogy Milák Kristóf minden nehézség ellenére odaállt és kőkeményen küzdött