2006. március 27. 12:26 Erőteljesebben képviselné a romák érdekeit a Fidesz A cigányság erőteljesebb képviseletét szorgalmazza az élet minden területén a Fidesz miniszterelnök-jelöltje.
2006. március 27. 12:24 Felújítják a Mátyás-templomot Áprilisban kezdődik és várhatóan 2010-ben fejeződik be a Mátyás-templom teljes körű rekonstrukciója. Az erről szóló kivitelezői szerződést hétfőn írták alá a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumában.
2006. március 27. 12:21 James Bond ember lesz? Legközelebb már egy sokkal emberibb, és esendőbb 007-est láthatunk a filmvásznon - ígéri a film főszereplője. A titkos ügynök azonban nem bújik ki önmagából, csupán hibázik néhányat. A producerek ennek annyira nem örülnek.
2006. március 27. 12:15 Káoszt okozó tömegkarambol Budapesten Budapesten hárman súlyosan, ketten könnyebben megsérültek reggel, amikor négy autó összeütközött az Erzsébet hídon. A környéken óriási volt a torlódás, a dugó egészen az M7-es autópályáig tartott.
2006. március 27. 12:11 Tüntetnek a tűzoltók május elsején Demonstrációra készülnek a tűzoltók május elsején. A Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezetének elnöke az InfoRádiónak azt mondta: továbbra is a munkaidő csökkentését kívánják elérni, mert tűrhetetlennek tartják, hogy egy tűzoltó havonta 264 órát dolgozik.
2006. március 27. 12:01 Újabb út a Mount Everestre Klein Dávid újra megpróbálja elérni a Mount Everest csúcsát. A tavalyi sikertelen expedíció után tavasszal ismét oxigénpalack használata nélkül akarja megmászni a világ legmagasabb hegyét. A mostani expedíció különlegessége, hogy a fiatal magyar mászónak csak egyetlen társa lesz az úton.
2006. március 27. 11:49 Április 5-én vitatkozik Gyurcsány és Orbán Április 5-én este hét órától kerül sor Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor, egy nappal később pedig ugyancsak hét órától a négy parlamenti párt miniszterelnök-jelöltjeinek vitájára - állapodtak meg a négy párt képviselői.
2006. március 27. 11:31 Ki védi meg a gyerekeket? A debreceni diákverés esetében az okokat kellene megvizsgálni. Vajda Zsuzsanna pszichológus szerint már fiatal korban versengeni kezdenek a gyermekek, és megkezdődik a csoportképződés. Ennek helyes útjára kell megtanítani a diákokat.
2006. március 27. 11:28 Fejbe lőtte nővérét a maffiatag Olaszországban egy régi szicíliai szokást követve fejbe lőtte saját nővérét egy maffiatag, mivel annak házasságon kívül született gyermeke.
2006. március 27. 11:17 Csak papíron sztrájkolnak a Paksi Atomerőműben Sztrájkba lépett a dolgozók egy része a paksi atomerőműben, de a teljesítmény nem csökkent, miután a Magyar Villamos Művek Zrt. a villamosenergia-ellátás biztonságos működése miatt ehhez nem járult hozzá.
2006. március 27. 11:11 Churchill, amint rágyújt egy rágóra Hétfőtől kezdve Skóciában zárt nyilvános helyen, például vendéglőkben és pubokban, tilos a dohányzás. Írországban már két éve bevezették a tilalmat, jövőre Angliában is érvénybe lép. A skótok azonban igyekeznek túltenni a többi briteken: dohányozni náluk ezentúl a színpadon, sőt filmekben sem lehet.
2006. március 27. 11:02 Nem érdekli a választókat a politika A három német tartományban vasárnap tartott választások részben erősítik a berlini nagykoalíciót, részben viszont arra is intik, hogy a lakosság körében erősödik a politikai csömör, ugyanis a szavazáson a polgároknak csak töredéke vett részt.
2006. március 27. 10:38 Tapasszal előzik meg a lábamputációt A diabéteszes betegek számára létfontosságú új módszert ismertet hétfő délután a Cukorbetegek Budapesti Egyesülete a lábamputációk megelőzésére.
2006. március 27. 10:32 Drasztikusan nőtt a mobillal puskázók száma Több mint egynegyedével nőtt a vizsga közben puskázó diákok száma tavaly nyár óta Nagy-Britanniában. Közülük több mint 1000 diáknak kellett félbehagynia a vizsgát, mert lefülelték, amint mobiltelefonja segítségével csalt.
2006. március 27. 10:28 Kevesebb belvíz, több bozóttűz Tovább csökkent a belvízzel elöntött területek nagysága az országban. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője elmondta: jelenleg 210 ezer hektár áll víz alatt és 212 ember várja, hogy visszaköltözhessen otthonába.
2006. március 27. 10:23 Palánknak csapódott és szörnyethalt Halálos balesetet szenvedett Paul Dana az amerikai IRL IndyCar autós gyorsasági sorozat idénynyitóján, a floridai Miami Speedwayen.
2006. március 27. 10:17 "Hol a francban vagyok?" Tony Blair brit miniszterelnök ismét bebizonyította, hogy szívén viseli Ausztrália sorsát, egyúttal támogatásáról biztosította az ország egyik meglehetősen ellentmondásos turisztikai reklámját.
2006. március 27. 10:00 Útlezárással tiltakoznak Vas megyében Vas megyében félpályás útlezárással tiltakoznak a nagy gépjárműforgalom miatt a 86-os számú főúton, Hegyfalu lakói. A demonstráció várhatóan este 7 óráig tart. A forgalmat rendőrök irányítják.
2006. március 27. 09:57 Nem tárgyal a cseh kormány a jogsértésekről Elutasította a cseh kormány a szudétanémet kitelepítettek szövetségének legújabb felhívását, hogy kezdjen tárgyalásokat velük a csehországi német kisebbséget a II. világháború után ért jogsértések felülvizsgálatáról.
2006. március 27. 09:50 Lassabban fogy a magyar Kismértékben csökkent a születések, jelentős mértékben a halálozások és a házasságkötések száma az év első hónapjában. A népesség becsült lélekszáma január végén 10 millió 76 ezer fő volt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2006. március 27. 09:48 Álmában véletlenül elvált a feleségétől Egy Indiában élő muzulmán házaspár élete furcsa fordulatot vett, amikor a helyi vallási vezetők arra kötelezték őket, hogy váljanak el, miután a férfi álmában háromszor kimondta a "válás" szót, ami az iszlám törvények szerint azt jelenti, hogy külön kell válnia a feleségétől. A pár egyébként 11 éve házas és szeretik egymást.
2006. március 27. 09:28 Forma-1: "nem csalnak, csak átértelmeznek" David Coulthard, a Red Bull skót Forma-1-es versenyzője szerint a szabályokat kijátszó csapatok nem csalnak, csupán "másképpen értelmezik" a szabályokat.
2006. március 27. 09:18 Véget ér az Európai Parlament utazó cirkusza? Úgy tűnik véget ér az Európai Parlament "utazó cirkusza". Párizs mégis hajlik arra, hogy feladja az egyik közösségi székhelyt. Több mint két évtizedes ellenállás után a parlament most kitalálta annak módját, hogy a franciák büszkeségének megsértése nélkül hagyja el Strasbourg-ot.
2006. március 27. 09:09 "Köszönet" minden idők legrosszabb lemezéért A Duran Duran Thank You című albumát választották minden idők legrosszabb lemezének a brit Q magazin olvasói. A 2001-ben újra összeállt zenekar egyetlen öröme az lehet, hogy meglehetősen jó társaságba került, hiszen az olvasók szavazatai alapján a "legrosszabb tízbe" bekerült Mick Jagger és Billy Idol is.
2006. március 27. 08:39 Az emberi gének "sajtóhibáit" vizsgálják Az emberi génállomány feltérképezését és az egyes géncsoportok egyidejű működésének felmérését teszi lehetővé az a két géntechnológiai laboratórium, amely most kezdte meg működését a Semmelweis Egyetemen - mondta az InfoRádióban Falus András immunológus professzor, a Semmelweis Egyetem kutatója.
2006. március 27. 08:15 Dönt a palesztin parlament a kormányról Összeül a palesztin parlament, hogy bizalmi szavazással döntsön a január végi parlamenti választásokon győztes Hamász radikális szervezet kormányának elfogadásáról.
2006. március 27. 08:13 Kiszabadultak a Nigériában elrabolt túszok Nigériában öt hét után szabadon engedtek elrablóik két amerikai és egy brit túszt. Ezt amerikai diplomáciai források közölték.
2006. március 27. 07:52 Park helyett dézsás növények a Moszkva téren Az előzetes tervekkel szemben mégsem lesz park, csak dézsás növények zöldellnek majd a Moszkva tér közepén.
2006. március 27. 07:51 Szexfilmet forgatna az Oscar-díjas színésznő Megfilmesítené a The Erotic Review cím magazin történetét az Oscar-díjas Rachel Weisz. A színésznő már fel is vette a kapcsolatot a magazin volt főszerkesztőjével, Rowan Pellinggel, aki jelenleg éppen az emlékiratain dolgozik.
2006. március 27. 07:27 A politológus szerint unalmas a kampány Unalmas a mostani kampány, mert a politikusok nem tudnak újat mondani az embereknek - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Corvinus Egyetem politikatudományi intézetének igazgatója. Lánczi András hozzátette: az MSZP sok szempontból a brit Munkáspárt, a Fidesz a CDU/CSU választási mintáit követi.
2006. március 27. 07:08 Lassan apadnak a folyók Nem változott lényegesen az árvízi helyzet Magyarországon. A folyók jórészt már apadnak, mivel lassult a hóolvadás és nem volt újabb, jelentős mennyiségű csapadék a határon túli hegyekben.
2006. március 27. 07:05 A brit kormányfő és a becsületesség A globális értékek védelméről, a becsületességről és a szabadságról beszélt a brit kormányfő az ausztrál parlamentben. Tony Blair ígéretet tett arra, hogy a brit katonák mindaddig Irakban maradnak, amíg a helyzet rendeződik a közép-keleti országban.
2006. március 27. 07:00 Átadják az M7-es új szakaszát Egy hónappal a tervezett idő előtt, hétfőn adják át a forgalomnak az M7-es autópálya Ordacsehi és Balatonkeresztúr közötti szakaszát.
2006. március 27. 06:48 Újra együtt Juscsenko és Timosenko? Ukrajnában hétfőn kezdődnek a koalíciós tárgyalások a narancsos forradalom 3 liberális pártja között a hétvégi parlamenti választások után. Viktor Juscsenko elnök ugyanakkor azt mondta: a koalíció megalakításában a többi demokratikus erőre is számítanak.
2006. március 27. 06:31 A magyar állam 350 milliárdos tétje Visszafelé sülhet a magyar állam iparűzési adóval kapcsolatos taktikája, pedig a tét 350 milliárd forint. Nem nagy üzlet a feledékeny pályakezdő. Folytatódó vita a szívgyógyszerek áráról. Hol ismerteti álláspontját az ügyészség? Címek a reggeli lapokból.