2008. szeptember 10. 09:30 A férfiakat jobban veszélyezteti a tüdőrák A nem dohányzó férfiak 25 százalékkal nagyobb esélyük van arra, hogy tüdőrákban halnak meg, mint a nem dohányzó nőknek - jelentették be amerikai kutatók.
2008. szeptember 10. 09:24 Egyetlen budapesti műhibát fújt fel a brit sajtó? Egy-egy fogorvosi műhiba elfordulhat, de egyetlen magyarországi orvosi mulasztásból nem szabad messzemenő következtetést levonni - reagált az InfoRádióban Kámán Attila szájsebész-fogszakorvos arra a hírre, hogy egy brit asszony budapesti magánfogászati kezelésén a torkába ejtettek egy fél centiméteres, fémből készült fogorvosi eszközt, ami miatt azonnal kórházba kellett vinni. Kámán Attila szerint a magyarországi fogászati ellátás azért népszerű a külföldiek körében, mert magas színvonalú és megfizethető.
2008. szeptember 10. 09:15 Az SZDSZ cinizmust lát Gyurcsány programjában Az SZDSZ szerint mérhetetlen cinizmust tükröz a miniszterelnök Megegyezés című programjában vázolt terv, amely szerint az elkövetkezendő négy évben 1200 milliárd forintos bevétele származhat a költségvetésnek a gazdaság kifehérítéséből. A párt honlapján megjelent írás szerint Gyurcsány Ferenc maga is beismerte, hogy a várt bevételek nem tarthatóak. Az ellenzéki párt arra is rámutat: a kabinet mandátuma 2010-ig szól, ez pedig bizonytalanná teszi a négyéves kormányzati tervet.
2008. szeptember 10. 09:15 "Ez egy beteges hazudozó, a föld legnagyobb szajhája" Sir Paul McCartney "hazudós" exfelesége hiába ígért milliókat egy jótékonysági szervezetnek, a pénz még mindig nem érkezett meg.
2008. szeptember 10. 09:00 A sugárzó űrben lebegtek a hihetetlen túlélők - nézze meg! A Himalája hatezres magasságaitól kezdve a négyezer méter mély tengerekig, az Egyenlítő környékétől a sarkvidékekig mindenhol megél a medveállatka. Most egy kísérlet során kiderült, hogy mindezen túl számukra nem csak a Földön van élet. Túléltek egy űrutazást, amelynek során el kellett viselniük hideget, meleget, radioaktív és UV-sugárzást.
2008. szeptember 10. 08:45 Megfojtotta gyermekét, mert nem akarta gondozni Megfojtotta négyéves kislányát egy brit nő, mert a gyermek agykárosodással született, ezért az anya nem akarta gondját viselni.
2008. szeptember 10. 08:32 Tud birkát nyírni vagy balettozni? Akkor várja önt Nagy-Britannia! Nagy-Britanniának szüksége van vendégmunkásokra, de nem akárkikre. Tárt kapukkal várják például a mérnököket, a matematikatanárokat, a hajóskapitányokat, a balett-táncosokat és a birkanyírókat.
2008. szeptember 10. 08:30 Tűzoltók szabadították ki a lelakatolt nyakú férfit Tűzoltók segítségét kellett kérnie annak a kínai férfinak, akit egy átmulatott éjszaka után különös tréfával leptek meg barátai.
2008. szeptember 10. 08:22 Erős légszennyezettség szárazságot okoz Az erős légszennyezettség szárazsághoz vezethet - derítette ki egy nemzetközi kutatócsapat. Az aeroszolok hatásait vizsgálva kimutatták, hogy az autók, erőművek és fűtés által kibocsátott részecskék nagy koncentrációban fékezik a felhőképződést és a légáramlatokat. Eredményeiket a Science című nemzetközi szaklapban tették közre.
2008. szeptember 10. 08:15 Elfelejtette közölni, hogy gyermeke holtteste a kocsijában van Anyja autójának csomagtartójában találták meg egy kétéves gyermek holttestét az Egyesült Államokban. A hulla már több hónapja a rendőrség által elvontatott és lefoglalt kocsiban volt.
2008. szeptember 10. 08:00 Robert De Niro faképnél hagyta Mel Gibsont Késhet Mel Gibson visszatérése, mivel a hírek szerint az ő főszereplésével készülő film másik sztárja, Robert De Niro otthagyta a forgatás helyszínét. A színész állítólag kreatív ellentétek miatt szállt ki a produkcióból.
2008. szeptember 10. 07:39 A "Nagy Bumm" meglepetései Megkezdi működését a világ legnagyobb energiájú és leghosszabb részecskegyorsítója, amely a világegyetem titkait hivatott felfedni. A genfi Európai Részecskefizikai Kutatóközpont szupergyorsítója, az úgynevezett nagy hadronütköztető gyűrű az univerzum egyik leghidegebb, a világűrnél is alacsonyabb hőmérsékletű pontja lesz.
2008. szeptember 10. 07:34 Szesztilalom Sárospatakon Néhány kivételtől eltekintve október közepétől tilos lesz szeszesitalt fogyasztani a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Sárospatak közterületein. Hörcsik Richárd polgármester elmondta: Sárospatak képviselőtestülete a közrendet, a köznyugalmat veszélyeztető magatartások visszaszorításáért határozott erről.
2008. szeptember 10. 07:22 Almássy: Az MDF az előrehozott választásokat tartja a legjobb megoldásnak Az MDF alelnöke szerint pártja az adóváltoztatásokkal összefüggésben szeretne megegyezni a többi ellenzéki párttal, de amennyiben ezt nem lehetséges, akkor támogatják a parlament feloszlatását. Almássy Kornél az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: jelenleg az MSZP és az SZDSZ játszmája zajlik.
2008. szeptember 10. 07:18 Év közben is lehet majd biztosítót váltani Gyökeresen átalakítaná a pénzügyi tárca a kötelező biztosítás rendszerét. A még nem végleges javaslat szerint biztosítót év közben is lehetne váltani, és módosulna a bónuszbesorolások rendszere is 2010-től.
2008. szeptember 10. 07:00 Kormányváltó hangulat: a Fidesz mellett kinek jó az előrehozott választás? A közvélemény az előrehozott választások lehetőségét valószínűsítette az elmúlt időszakban. A közvélemény-kutató intézetek legfrissebb felmérései még nem láttak napvilágot, egyelőre a nyáron mérhető tendenciákra kell hagyatkozniuk a döntéshozóknak. Három, a közelmúltban készült felmérés adatai szerint az MSZP támogatottsága a 20 százalék alatti tartományban stabilizálódik, míg a Fidesz elérte a 30 százalékos határt. Az SZDSZ és az MDF támogatottsága 1-3 százalék körüli.
2008. szeptember 10. 06:51 Újra erőre kap az Ike? Elhagyta Kubát és az Egyesült Államok déli partjai felé vette az irányt az Ike hurrikán.
2008. szeptember 10. 06:48 Szinte biztos, hogy Kim Dzsong Il beteg Dél-koreai kormányforrások szerint csaknem biztos, hogy beteg Kim Dzsong Il észak-koreai vezető. Egy neve elhallgatását kérő tisztviselő azt mondta, hogy a pártvezér nemrég rosszul lett és összeesett.
2008. szeptember 10. 06:32 Felborult kamion, kigyulladt teherautó az M7-esen Felborult egy festékszállító kamion az M7-es autópálya Budapest felé vezető oldalán a 140-es kilométernél.
2008. szeptember 10. 06:14 Az MSZP elnöksége kongresszust hív össze Rendkívüli kongresszus összehívását javasolja Gyurcsány Ferenc pártelnök kezdeményezésére az MSZP országos elnöksége, hogy azon foglaljanak állást az SZDSZ-szel kezdett tárgyalások eredményeiről. Erről a testület kedd esti, csaknem öt órás ülésén döntöttek. A kongresszus időpontja még kérdéses.
2008. szeptember 10. 05:45 A balett szerelmeseit várja novemberben Budapest Nagyszabású balettgálát rendeznek november 9-én az egykori Budapest kongresszusi központban, a táncest előtt önkormányzati vezetők számára tartanak konferenciát, amelynek témája a kultúra fontossága.
2008. szeptember 10. 05:30 Látott már alulról 300 millió éves erdőt? Nézze meg! A földtörténet egyik legelső erdejének maradványaira bukkantak egy illinois-i bányában. A háromszázmillió évvel ezelőtt keletkezett vegetációt úgy tanulmányozzák, mintha alulról szemlélnék egy erdő fenekét. De vajon mi végezhetett az egykori esőerdővel?
2008. szeptember 10. 05:15 Egy cápa "vontatta el" a szörfözőt Szerencséje volt annak az ausztrál szörfösnek, akit ahelyett, hogy megtámadott volna egy cápa, elkezdte vontatni a deszkáját.
2008. szeptember 10. 05:00 Jimmy Page a Led Zeppelin újraegyesüléséről - videóval Jimmy Page, a Led Zeppelin gitárosa Torontóban kijelentette: a híresztelésekkel szemben nem vonult stúdióba zenekarával. Szavai szerint egyszer volt újraegyesülés, a tavalyi londoni koncerten. Mint mondta, ahhoz, hogy újra összeálljon a Led Zeppelin, négy ember szükséges.
2008. szeptember 9. 22:00 Nem is tudják a szülők, milyen keveset mozog a gyerekük Az angol gyerekek többsége 24 percnél kevesebbet mozog naponta, miközben szüleik úgy hiszik, hogy ennél sokkal aktívabbak - derül ki egy kutatásból.
2008. szeptember 9. 21:53 Képek a tárnoki balesetről Halálos járműbaleset történt Tárnok és Érd között kedd délután - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-vel.
2008. szeptember 9. 21:45 Elpusztult Bella, a világ legidősebb kutyája Elpusztult a világ vélhetően legidősebb kutyája, Bella. A labrador-keverék 29 évig élt.
2008. szeptember 9. 21:30 A koraszülötteknél gyakoribb a viselkedési probléma Azoknál, akik kilenc hónapnál jóval korábban jönnek világra, négyszer nagyobb az esély arra, hogy a későbbi életük során érzelmi vagy viselkedési problémák alakuljanak ki - állítják brit kutatók.
2008. szeptember 9. 21:15 Vitaminhiány okozhatja az időskori agysorvadást Egy a húsban, halban és tejben található vitamin lelassíthatja az agysorvadást és a memória romlását az öregkorban - állítják brit kutatók.
2008. szeptember 9. 21:00 "Örülök, hogy ilyen eredeti módon szólalt meg ez a dögös dal" A popzene világával került összetűzésbe az amerikai republikánusok alelnökjelöltje, Sarah Palin. A hetvenes években népszerű Heart együttes szerint ugyanis engedély nélkül játszotta le egyik slágerüket. John McCainnek és partnerének azonban nem igazán kell aggódnia, különösen annak fényében, hogy egy közvélemény-kutatás szerint megelőzik Barack Obamát és Joseph Biden szenátort a népszerűségi listákon.
2008. szeptember 9. 20:45 A múltból építi a jövőt a Google Újabb nagy fába vágta a fejszéjét a Google, amely a digitális könyvtár létrehozása után most az újságok archívumát tervezi elérhetővé tenni a világhálón.
2008. szeptember 9. 20:42 Már jó helyen van az eltévedt bálna Az idén nyáron a Balti-tengerben tévelygő bálna szerencsésen visszatalált az Északi-tengerbe - jelentette a Der Standard című osztrák lap internetes kiadása.
2008. szeptember 9. 20:30 Egy nagy ölelés a csimpánzokat is jobb kedvre deríti Egy nagy, baráti ölelés a legjobb gyógyír egy veszekedés után - úgy tűnik, a csimpánzoknál sincs ez másképp.
2008. szeptember 9. 20:15 Seriffhelyettes lesz a kábítószer gyűlölő medve Medve csatlakozott a rendőrség kábítószer-ellenes osztályához az Egyesült Államokban, Utah egyik megyéjében: rendre elkergette egy indiaikender-ültetvény gondozóit.
2008. szeptember 9. 20:00 Az olimpiai sikerek után sikk lett a kerékpározás Nagy-Britanniában A nemzeti lottó által támogatott brit biciklisek olimpiai sikerei után a szigetországban hirtelen sikk lett a pályakerékpározás. Az érdeklődők úgy elárasztották a pályákat, hogy a későn érkezők már nem tudnak szabad időpontot találni maguknak.
13:08 Korrupció, vagyonnyilatkozatok, kekvák, egyetemek – pontosan mi van a hatalmas korrupcióellenes tövénycsomagban? Itt vannak a részletek
11:56 Sulyok Tamás: egy esetben biztosan nem mondhat le az elnök, ha a miniszterelnök ezt parancsba adja neki