2007. augusztus 14. 12:57 Már Debrecenben Leonardo da Vinci alkotásai Megérkezett Firenzéből Debrecenbe Leonardo da Vincinek az a grafikája, amely eredeti műszaki tanulmányokat és emberalakok vázlatait tartalmazza.
2007. augusztus 14. 12:55 Díszkerítés és kamerák védenék a Szabadság téri szovjet emlékművet Díszkerítést és közterületi kamerák elhelyezését javasolja az Igazságügyi Minisztérium a Szabadság téri szovjet emlékmű újabb rongálásának megakadályozására - közölte a tárca államtitkára.
2007. augusztus 14. 12:37 A Nokia 46 millió mobiltelefonos akkumulátort cserél ki A Nokia mobiltelefon gyártó társaság kedden bejelentette, hogy a telefonban használt akkumulátorok túlhevülése miatt 46 millió akkumulátort kicserél és a csere költségeit is állja.
2007. augusztus 14. 11:28 Lecsaptak a drogterjesztőkre a Szigeten - képgaléria Egyebek mellett egy kiló marihuánát és 4-500 darab extasy tablettát foglalt le a rendőrség a Sziget Fesztiválon - mondta el az InfoRádiónak a Budapesti Rendőr-főkapitányság kábítószer-bűnözés elleni osztályának vezetője. Ródler Norbert hozzátette: kilenc terjesztő ellen indul eljárás a III. kerületi rendőrkapitányságon.
2007. augusztus 14. 11:05 Munkába áll a Gripen-bizottság Kedden délután megkezdi munkáját a kormány Gripen-vadászrepülőgépek beszerzését vizsgáló bizottsága - jelentette be Vadai Ágnes elnök, a Honvédelmi Minisztérium államtitkára a kormányszóvivői tájékoztatón.
2007. augusztus 14. 10:38 Gyilkosok a Szigeten! - videóval A The Killers és Juliette Lewis a Nagyszínpadon, a Duna Művészegyüttes és a Táp Színház pedig a Színház- és Táncsátorban várja produkcióival a 15. Sziget fesztivál utolsó napjára kilátogatókat.
2007. augusztus 14. 10:22 Infláció: a liszt 28, a gáz 53 százalékkal drágább, mint egy éve A fogyasztói árak szintje júliusban nem változott júniushoz képest, az egy évvel korábbit 8,4 százalékkal haladta meg - közölte a Központi Statisztikai Hivatal. A júliusi adat megegyezik az elemzői várakozásokkal. Jelentősen, 28,1 százalékkal nőtt a liszt, 53,3 százalékkal a vezetékes gáz ára egy év alatt.
2007. augusztus 14. 10:15 Lízingcsalókat fogott el a rendőrség Lízingcsalásra szakosodott bűnözői csoportot derített fel a Budapesti Rendőr-főkapitányság Gépjármű Bűnözés Elleni Osztálya, a gyanúsítottak mintegy kétmilliárd forint kárt okoztak - jelentette be a rendőrség.
2007. augusztus 14. 10:13 A kislány sokkoló levele haldokló édesapjához Egyszerűen agyonrugdosott néhány tizenéves egy háromgyerekes édesapát Nagy-Britanniában. A vita a felek között azért robbant ki, mert a fiatal vandálok betörték egy exkavátor ablakát.
2007. augusztus 14. 10:03 Aggodalommal teli hatvanadik születésnap Növekvő politikai feszültség közepette ünnepli Pakisztán megalapításának 60. évfordulóját. A volt brit gyarmatbirodalom többségében muzulmán területeiből létrejött ország kedden, míg a modern India szerdán ünnepli függetlenségét. Az erőszak kísérte államalapítás 10 millió ember elvándorlását okozta. Pakisztánt napjainkban az iszlám szélsőségesek és a demokatikus rend korlátozása fenyegeti.
2007. augusztus 14. 09:56 Számítsa ki, mennyire férfias! Nem a mosolyon, vagy a csillogó szemeken múlik egy férfi szexepilje, ugyanis kutatók szerint egyszerűen kiszámítható, hogy mennyire férfias valaki.
2007. augusztus 14. 09:56 Szerbia túszai lesznek a vajdasági magyarok? A schengeni vasfüggöny már közvetlenül is fenyegeti Nyugat-Balkánt: Szlovénia lerombolja a hidakat a Horvátországgal határt képező Szutla folyón, és 115 határátkelőt lezár. Szerbia Koszovó miatt kész az európai uniós csatlakozásról is lemondani, ami újabb elszigeteltséget eredményezne a Vajdaságban élő magyarok számára is.
2007. augusztus 14. 09:53 A brutális valóság: meggyilkolták és a tengerbe dobták a kislányt? A portugál rendőrök már annak a reményét is feladták, hogy Madeleine McCann holttestét megtalálják. A portugál lapok szerint legalábbis már úgy hiszik: a brit kislányt meggyilkolták, a holttestét pedig kövekkel együtt egy szemeteszsákba rejtették, és a tengerbe dobták.
2007. augusztus 14. 09:52 A második negyedévben 1,4 százalékkal nőtt a GDP Az idén a második negyedévben - az előző év azonos időszakához viszonyítva - 1,4 százalékos volt a gazdasági növekedés kiigazítás nélkül és a naptári hatás kiszűrésével egyaránt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal az előzetes adatok alapján.
2007. augusztus 14. 09:18 Drágulhat a szélessávú internet az online tévék miatt A brit szabályozó testület szerint a szélessávú internet drágulásához vezethet az, hogy egyre többen néznek egyre hosszabb videókat az interneten. Az Ofcom számításai alapján a túlterheltség miatt felmerülő problémák kiküszöbölése az elkövetkező öt évben csak Nagy-Britanniában 830 millió fontba (309 milliárd forintba) kerülhet.
2007. augusztus 14. 08:55 Itt a "Bizakodó szirén" Közös légi és tengeri hadgyakorlatot tartanak a jövő héten a Földközi-tengeren Izrael, Törökország és az Egyesült Államok haderejének egységei.
2007. augusztus 14. 08:36 A cipő okozta Rooney sérülését? A papírvékonyságú talppal rendelkező futballcipő okozhatta Wayne Rooney súlyos sérülését - véli egy volt angol válogatott labdarúgó. Ian Wright szerint a vékony lábbeli kevés védelmet nyújt a viselőjének.
2007. augusztus 14. 08:20 Svédországból érkezett a mérgező kávépor Svédországból származó, dioxinnal szennyezett kávépor került Magyarországra. A Jede márkanevű terméket Svédországban gyártották, és a határértéket jelentősen meghaladó dioxintartalmat mutattak ki benne a vizsgálatok.
2007. augusztus 14. 08:19 Halálos baleset Dunatetlénnél Bács-Kiskun megyében ketten meghaltak reggel, amikor két személyautó és egy kisteherautó ütközött össze az 53-as főúton, a dunatetétleni elágazásnál.
2007. augusztus 14. 08:16 (Fél)meztelen az orosz elnök - képekkel Férfias oldalát igyekezett hangsúlyozni az orosz elnök, amikor nyaralása során hagyta magát félmeztelenül lefényképezni. Vlagyimir Putyin horgászás közben vetkőzött neki.
2007. augusztus 14. 08:03 Egy reptéri irodában szexelt a rendőr Hivatalos célokra bérelte ki egy brit rendőr a londoni Gatwick repülőtér egyik irodáját egy rendőr, ám magáncélokra használta: szerelmi légyottot bonyolított le. A szexuálisan túlfűtött közeg most bíróság előtt felel a történtekért.
2007. augusztus 14. 07:48 Ismét nyereséges a Fotex A Fotex Első Amerikai-Magyar Vagyonkezelő Nyrt. 206 millió forint adózott nyereséget ért el az év első félévében, szemben a múlt év azonos időszakának 266 millió forintos veszteségével - közölte a cég konszolidált gyorsjelentésében.
2007. augusztus 14. 07:45 Leszakadt egy híd Kínában, 22 halott Leszakadt egy épülő híd hétfőn a közép-kínai Hunan tartományban. A balesetben legkevesebb huszonketten életüket vesztették.
2007. augusztus 14. 07:42 Hatalmas, megfoghatatlan, dél-kínai és rengeteg van a Balatonban Túlszaporodtak a Balatonban a dél-kínai busák. A halfajta hatalmasra megnő, nehezen horgászható és halászható, viszont akadályozza a ponty és a keszeg terjedését.
2007. augusztus 14. 07:18 Előre kiosztott lapok az elektronikus útdíjrendszer közbeszerzésén Előre kiosztották a lapokat az elektronikus útdíjrendszer ellenőrzési szolgáltatásainak közbeszerzésén; a tenderre egyedül az Állami Autópálya Kezelő kapott meghívást - írja a Népszabadság.
2007. augusztus 14. 06:49 "A várólisták új területet nyitottak a hálapénz fizetésének" A vizitdíj bevezetése csak részben oldotta meg a hálapénz problémáját, ugyanis a várólisták kialakulása újabb területet nyitott a paraszolvenciának - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Rékassy Balázs egészség-közgazdász. A szakember szerint nem voltak megtervezve a kórházbezárások és összevonások.
2007. augusztus 14. 06:28 Több mint 50 milliárdos OTP-nyereség a második félévben Kedden publikált gyorsjelentése szerint az OTP Bankcsoport az idei év második negyedében 50,7 milliárd forintos konszolidált, adózott nyereséget ért el. A bankcsoport konszolidált IFRS szerinti átlagos mérlegfőösszege ugyanebben az időszakban 7536,4 milliárd forint volt, ezzel az előző negyedévit 3,4 százalékkal, az előző év második negyedévit 34,8 százalékkal haladta meg.
2007. augusztus 14. 06:24 Az elhízás is téma lesz a kampányban Mintegy 45 millió amerikainak nincs egészségbiztosítása. A növekvő ütemű elhízás és a korai halálozás miatt az egészségügy ezúttal is kampánytémája lesz a jövő őszi elnökválasztásnak az Egyesült Államokban. Mindeközben próbavoksolásokat is tartanak a tengerentúlon.
2007. augusztus 14. 06:14 Lebukott, mert megcibálta a majom a lófarkát Egy selyemmajommal a kalapja alatt utazott Perutól Floridáig egy férfi, és talán egészen úti céljáig, New Yorkig észrevétlenül eljuttatta volna az állatot, ha az le nem buktatja.
2007. augusztus 14. 06:02 Félszáz embert ölt meg a sakktáblás gyilkos Várhatóan jövő hónapban áll bíróság elé Moszkva hírhedt sorozatgyilkosa, akire 49 gyilkosságot tudtak rábizonyítani a hatóságok.
2007. augusztus 14. 05:49 Ejtőernyővel akarja átlépni a hangsebességet a nyugdíjas Nagy-Briatnniában egy ejtőernyős az ugrása során átlépheti a hangsebességet, miután kiugrik egy 15 kilométer magasságban lévő léghajóból.
2007. augusztus 14. 05:42 Álommeló - vagy csak jól hangzik? Sokan azt hiszik, álommunka hivatásos videójátékosnak vagy hajóskapitánynak lenni, de ha komolyabban belegondolunk, lehetséges, hogy a dolog nem is olyan nagyszerű, mint amilyennek látszik.
2007. augusztus 14. 05:34 Mire jó az ingatlanadó? A magyar társadalom kevésbé mobil, mint a nyugat-európai. Sokan azért nem költöznek el egy másik városba egy jó állás kedvéért, mert "röghöz köti" őket a házuk.
2007. augusztus 14. 05:26 Fél kiló fű volt a kutya gyomrában Nagy-Britanniában életmentő műtétre volt szüksége annak a kutyának, aki rendszeresen füvet evett, miután gazdája diétára fogta.
2007. augusztus 14. 05:19 Mennyire veszélyes a Duna-híd? Az amerikai híd közelmúltbeli leszakadása után Szerbiában is felmerült a kérdés: mennyire van rossz állapotban a NATO-bombázás után ideiglenesen megépített újvidéki Duna-híd? A hídon nem közlekedhetnek 3 tonnásnál nagyobb teherjárművek, a vasúti forgalmat pedig néhány napig szüneteltetik, ami érinti a Budapest-Belgrád vonalat is.
Bendarzsevszkij Anton: a nagy hatótávolságú rakéták oroszországi bevetésével a Nyugat átlép egy vörös vonalat
18:05 Döbbenetes trükkel, zsebükön keresztül robbantottak fel egyszerre ezer Hezbollah harcost az izraeliek