2010. január 13. 08:30 A Föld-Hold távolság hatszorosát teszi meg élete során a sarki csér A sarki csér élete folyamán akkora távolságot repül át, mintha háromszor oda-vissza megtenné a Föld-Hold utat - mutatták ki tudósok.
2010. január 13. 08:29 Ma hozza nyilvánosságra a kamatdöntő ülés jegyzőkönyvét az MNB Ma hozza nyilvánosságra a múlt év decemberi 21-ei kamatdöntő ülés jegyzőkönyvét a Magyar Nemzeti Bank. Decemberben a Monetáris Tanács 25 bázisponttal 6,25 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot, amely 2006 júliusa óta a legalacsonyabb.
2010. január 13. 08:23 Melyik lesz idén a legjobban megírt sorozat? Nyilvánossá vált, mely öt sorozat versenghet az Amerikai Írók Céhének (WGA) díjáért 2010-ben. Az elismerésre a Dexter, a Lost - Eltűntek, a Reklámőrültek, a Tiszta szívvel foci és a Breaking Bad készítői esélyesek.
2010. január 13. 08:14 Minél kevesebbet ücsörög, annál egészségesebb lesz Minden egyes, naponta tévézéssel töltött óra kimutathatóan hozzájárul a szívkatasztrófa kockázatának növekedéséhez.
2010. január 13. 08:00 25 milliót követel a honvédelmi tárcától az elhunyt tűzszerész apja Nem vagyoni kártérítésként 25 millió forintot követel a Honvédelmi Minisztériumtól az a 60 éves rokkantnyugdíjas férfi, akinek tűzszerész fia 2008 júniusában hősi halált halt Afganisztánban. A férfi ügyvédje, Kamarás Péter bízik abban, hogy precedens értékű döntés születhet az ügyben.
2010. január 13. 07:56 Bezárt hulladéklerakók környezetének helyreállítása kezdődhet el Negyven, már bezárt hulladéklerakó környezetének helyreállítása kezdődhet el az év első felében a Dél-Balaton, Sió Völgye hulladékgazdálkodási projekt keretében. A kivitelezésre másodszor hirdetett közbeszerzési eljárást a Balaton és Sió Kft.
2010. január 13. 07:55 Már nem 40 éves kortól kell számítani a középkorúságot Annyit aggódunk a gazdaság és az egészségügy miatt, hogy nem 40, hanem 35 éves kortól kell számítani a középkorúságot - derült ki egy holland vizsgálatból.
2010. január 13. 07:28 Normális üzemre készülnek ma Ferihegyen Normális üzemre készülnek ma Ferihegyen
2010. január 13. 07:26 Érik a nagy MDF-SZDSZ összeolvadás - lapszemle Törvénymódosítás készül a fizetőparkolásról Soron kívül tárgyalják a sukorói pert Érik a nagy MDF-SZDSZ összeolvadás.
2010. január 13. 07:09 BKV-sztrájk: tíz órakor folytatódnak a tárgyalások Ma is folytatódik a BKV-sztrájk, miután a cég menedzsmentje és a szakszervezetek vezetői tegnap sem tudtak megállapodni a kollektív szerződésről. A felek délelőtt 10 órakor ülnek ismét tárgyalóasztalhoz
2010. január 13. 06:59 Több ezren halhattak meg Haitin a földrengésben Nagy erejű földrengés rázta meg kedden Haitit; a fővárosból, Port-au-Prince-ből és a környékbeli településekről áldozatok sokaságáról és összedőlt épületekről érkeztek hírek, súlyos károk keletkeztek az elnöki palotában és az ENSZ helyi főhadiszállásának épületében is.
2010. január 13. 06:53 A metró, a troli, a HÉV, öt villamos és néhány busz megy Menetrend szerint elindultak az első járatok a HÉV-, a metró- és a trolibuszvonalakon - közölte a BKV. A közlekedési társaság tájékoztatása szerint a villamosok közül az 1-es, 2-es, 3-as, 6-os, a 41A és a 47-es vonalakon van közlekedés. Az autóbuszbuszok közül a 30-on, 58-on, 95-ön és 170-en indultak el a járatok. Hat óra előtt további néhány buszvoanlon elindult a közlekedés.
2010. január 13. 06:45 Ma hallgatják meg Andor Lászlót Ma délután hallgatja meg Andor Lászlót, Magyarország európai biztosjelöltjét az Európai Parlament foglalkoztatási bizottsága Brüsszelben.
2010. január 13. 06:43 A Google távozni készül Kínából A Google nem hajlandó többé cenzúrázni keresőprogramját Kínában, és azt fontolgatja, teljesen kivonul az ázsiai országból, miután fényt derített arra, hogy ottani számítógépes kalózok összehangolt támadást indítottak emberi jogi harcosok Gmail fiókjai ellen.
2010. január 13. 06:41 Érettségi tantárgy lehet a Facebook és a Twitter Nagy-Britanniában Az iskolai tanterv részévé és ezáltal érettségi tantárggyá akarják tenni a Facebookot, a Twittert és más internetes közösségi oldalakat Nagy-Britanniában.
2010. január 13. 06:38 Az Omninvestnél jelenleg állnak a gyártósorok Az egészségügyi hatóságok által megrendelt és leszállított H1N1 vakcinán túl csak akkor gyárt oltóanyagot Magyarországra az Omninvest, ha erre szükség lesz - írta a Világgazdaság.
2010. január 13. 06:36 A jegykiadó rendszer lecserélését tervezi a MÁV Pénztári és fedélzeti jegykiadó rendszerének lecserélését tervezi a MÁV-Start. A Népszabadság úgy tudja, hogy már készítik az egységes jegykiadó rendszer közbeszerzési dokumentációját. A fejlesztés az idei üzleti tervben szerepel.
2010. január 13. 06:12 Balázs Péter: Javult Magyarország megítélése Balázs Péter külügyminiszter szerint az elmúlt hónapokban javult Magyarország nemzetközi megítélése, mert a Bajnai Gordon vezette kormány eddig rendre megvalósította ígéreteit.
2010. január 12. 22:31 BKV-sztrájk: használhatják a buszsávot az autósok, ahol a rendőr engedi Használhatják a buszsávot az autósok a BKV-sztrájk idején azokon a helyeken, ahol erre a forgalomirányításban résztvevő rendőr engedélyt ad - közölte a Miniszterelnöki Hivatal budapesti ügyekért felelős kormánybiztosa.
2010. január 12. 21:07 Várhatóan szerda reggel is tart majd még a BKV-sztrájk - hírösszefoglaló Szerda délelőtt 10 óráig biztosan folytatódik a munkabeszüntetés a BKV-nál. Politikai, szakmai egyezséget javasol az MSZP az egészségügyről. Várhatóan február első hetében tartja 12. országértékelő beszédét a Fidesz elnöke.
2010. január 12. 21:00 Fűrész: Elkésett a kormány kampánya Bevett gyakorlat, hogy az uniós fejlesztéseket a választási kampányban propagálják, de Fűrész Gábor kommunikációs szakértő szerint a jelenlegi kormány helyzetén ez már nem javíthat. A szakember az InfoRádiónak azt mondta: elvileg a lakosság jövővel kapcsolatos várakozásait kellene javítania egy ilyen reklámnak.
2010. január 12. 20:58 Újra jár a 3-as metró a Nagyvárad tér és a Deák tér között Újra megáll a 3-as metró Klinikák állomáson. Korábban nem jártak a szerelvények a Nagyvárad tér és a Deák tér között, gázolás miatt.
2010. január 12. 20:40 Agresszívabbak a fiatalon érő lányok Agresszívabbak, és gyakrabban kerülnek összeütközésbe a törvénnyel azok a lányok, akik már 12 éves koruk táján érik el a pubertáskort, mint azok, akiknél ez csak később következik be - állapították meg ausztrál kutatók.
2010. január 12. 20:20 Újságírónak állt az alelnökjelölt Sarah Palin, a 2008-as elnökválasztás republikánus párti alelnökjelöltje a Fox News kommentátora lesz. Az egykori alaszkai kormányzónő, akit annak idején szinte a teljes ismeretlenségből repített az elnökválasztás az országos ismertségig, és ma is az egyik legnépszerűbb konzervatív személyiség, többéves szerződést írt alá a hírtelevízióval.
2010. január 12. 20:15 Kiraboltak egy lottózót az I. kerületben Kiraboltak egy lottózót Budapesten, az I. kerületi Fő utcában kedd este - mondta Sass Oszkár, a BRFK sajtóügyeletese.
2010. január 12. 20:13 Újabb sorozatgyilkossági ügy körvonalazódik Belgiumban Feltehetően újabb sorozatgyilkossági üggyel kell megbirkóznia a belga rendőrségnek, miután egy 38 éves tanár immár három véres bűncselekményt beismert.
2010. január 12. 20:10 Egy kisebb aszteroida közelíti meg a Földet szerdán A Föld-Hold távolság harmada, azaz mindössze 130 ezer kilométeres magasságban halad el szerdán a Föld felett egy kisebb, 11-24 méter átmérőjű aszteroida.
2010. január 12. 20:08 Almunia nem kívánt belebonyolódni a magyar belpolitikába Elhatárolta magát a magyar belpolitikától kedden az Európai Bizottság leköszönő gazdasági és pénzügyi felelőse, egyszersmind örömét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy mandátumának végére Magyarország teljesíti azt a programot, amelyben megállapodott Brüsszellel.
2010. január 12. 20:06 Kanada nem tervez vízumkényszert Magyarországgal szemben Kanada jelenleg nem tervezi vízumkényszer bevezetését Magyarországgal szemben - közölte az ottawai bevándorlási minisztérium az MTI-vel.
2010. január 12. 20:03 Jézust is magára tetováltatta Beckham Felfedte legújabb tetoválását David Beckham: az angol sztárfocista a Juventus elleni győzelem után ünnepléskor vette le mezét, így láthatóvá vált Jézus a jobb oldalán.
2010. január 12. 20:02 Hodorkovszkij irodalmi díjban részesül Mihail Hodorkovszkijnak, az egykori Jukosz olajbirodalom börtönben ülő volt főrészvényesének ítélte egyik irodalmi díját a Znamja című orosz folyóirat a Ljudmila Ulickaja írónővel folytatott, s a lapban közölt levelezéséért.
2010. január 12. 20:01 El kell hagynia Veszprémet a megkéselt kapusnak Távozik a bajnok Veszprém férfi kézilabda-csapatától Ivan Pesic. A 20 éves horvát kapust tavaly februárban megszúrták a román Marian Cozma halálával zárult támadásnál, és mivel ki kellett venni az egyik veséjét, Magyarországon egyelőre nem kaphat játékengedélyt. Mocsai Lajos vezetőedző az InfoRádiónak adott interjúban hangsúlyozta, hogy Pesic a jövő embere lehetett volna a klubnál.
2010. január 12. 20:00 A német államháztartási hiány a GDP 3,1-3,2 százaléka volt tavaly Németország tavalyi GDP-arányos államháztartási hiánya 3,1-3,2 százalék volt - közli szerdán megjelenő számában a német Handelsblatt német napilap név nélkül idézett forrásokra hivatkozva.
2010. január 12. 20:00 Új támogatandókat talált az énekesnő Sheryl Crow énekesnő felszólalt már az iraki háború ellen, lelkes támogatója az embrionális őssejt-kutatásnak és a globális felmelegedés hatásaival foglalkozó vizsgálatoknak, legújabban pedig a nyugat-amerikai pusztákat uraló vadlovak védelméért szállt harcba.
2010. január 12. 19:59 CBS: Obama támogatottsága tovább esett Tovább romlott Barack Obama amerikai elnök támogatottsága, különösen ami belpolitikai működését illeti - közölte felmérésének eredményét a CBS News.