2013. november 14. 06:14 Középiskolásokat lőttek meg Pittsburghben Meglőttek három középiskolás fiút szerdán az egyesült államokbeli Pittsburghben, állapotuk nem életveszélyes - közölte iskolájuk és a rendőrség.
2013. november 14. 06:09 Pintér: Ha kell, megduplázzuk a hajléktalanszállók befogadóképességét A Belügyminisztérium szükség esetén meg tudja duplázni a jelenlegi mintegy 10 ezer hajléktalanszállói helyet, aluljárót azonban télen sem nyitnak meg erre a célra - mondta Pintér Sándor belügyminiszter az MTI-nek adott interjújában, amelyben egyebek mellett a közfoglalkoztatást érintő változásokról, a rendvédelmi szervek téli felkészüléséről és az önkormányzati adósságátvállalás második köréről is beszélt.
2013. november 14. 05:47 Európai repülőkön is lehet majd mobilozni Az amerikai példát követve az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség, az EASA (European Aviation Safety Agency) is részben feloldja a mobil távközlési eszközök repülőgépek fedélzetén történő használatára vonatkozó tilalmakat.
2013. november 14. 05:26 Meghódította a Mount Everestet egy kóbor kutya Egy indiai nyomornegyed mélyéről a Mount Everest alaptáboráig jutott fel egy kóbor kutya, amely elsőként járt ilyen magasságban a világ legmagasabb hegyén.
2013. november 14. 05:11 Egyre többen járnak kerékpárral dolgozni A munkába járók harmada autóba ül reggel, negyedük tömegközlekedik, de a kerékpárt is sokan választják már, a megkérdezettek 15 százaléka így közlekedik - derül ki a Profession.hu Munkahelyi környezet című kutatásából.
2013. november 13. 22:59 Öregít a depresszió A depresszió sejtszinten gyorsítja fel az öregedést - mutatta ki holland és amerikai tudósok nagy létszámú résztvevővel végzett kutatása.
2013. november 13. 22:23 Károly herceg a korrekorder trónörökös Nyugdíjas korba lép, egyben trónörökösi korrekordot is dönt Károly herceg, a brit uralkodó elsőszülött fia, aki csütörtökön ünnepli 65. születésnapját.
2013. november 13. 22:18 Stabil állapotban vannak a megkéselt gyerekek Az M1 Híradójának információi szerint stabil állapotban van az a két gyermek, akiket apjuk késelt meg szerdán kora reggel.
2013. november 13. 22:13 Férfi kézilabda NB I - Gólszegény mérkőzésen nyert a Tatabánya A Tatabánya hazai környezetben rendkívül gólszegény találkozón 18-14-re nyert a Vác ellen a férfi kézilabda NB I szerdai mérkőzésén.
2013. november 13. 22:11 Osztrák jégkorongliga - Sima fehérvári vereség A Sapa Fehérvár AV19 6-1-es vereséget szenvedett a Graz vendégeként az osztrák jégkorongliga (EBEL) szerdai játéknapján.
2013. november 13. 22:09 A KENÓ nyerőszámai A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a november 13-i KENÓ-játékban a következő számokat sorsolták:
2013. november 13. 21:59 Akna Zuglóban - hazatérhettek a lakók Feloldották szerda este a XIV. kerületi Istvánmezei úton talált tüzérségi lövedékek miatt elrendelt területzárást, a lakók visszatérhetnek otthonukba - közölte a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs tisztje. A robbanótesteket csatornázási munkálatok közben a délutáni órákban találták.
2013. november 13. 21:54 Női Euroliga - Második mérkőzésén is kikapott a Győr Második mérkőzését is elvesztette a HAT-AGRO UNI Győr a női kosárlabda Euroligában: szerdán Kassán, a Kosice vendégeként kapott ki 75-64-re a magyar csapat, amelynek tagjai szeptember 7-én súlyos autóbusz-balesetet szenvedtek.
2013. november 13. 21:52 Berlusconi nem kér elnöki kegyelmet Az adócsalásért elítélt Silvio Berlusconi védőügyvédje szerdán bejelentette, a volt olasz kormányfő végleg lemondott arról, hogy kegyelmet kérjen a köztársasági elnöktől a rá kiszabott büntetés elengedésére.
2013. november 13. 21:46 Női kosárlabda NB I - Győzött és élen a ZTE A ZTE tíz ponttal nyert az MTK vendégeként a női kosárlabda NB I egyetlen szerdai mérkőzésén, ezzel a tabella élére ugrott.
2013. november 13. 21:38 Rekordszámú doppingellenőrzést terveznek Szocsiban Szocsiban és a játékokat megelőzően összesen 2453 doppingvizsgálatot végeznek majd el, ilyen sok ellenőrzés még egyetlen téli olimpia kapcsán sem volt.
2013. november 13. 21:23 Még keresik a Fülöp-szigeteki tájfun után eltűnt magyart - a nap hírei A kormányfő szerint Szingapúr támogatja a magyarországi gazdasági és politikai változásokat. A javuló tendenciák mellett kockázatokat is lát a magyar gazdaságban az Európai Bizottság.
2013. november 13. 21:07 Kövér: a 2002-esnél rosszabb hangulatú kampányra kell készülni Kövér László szerint rosszabb hangulatú kampányra kell készülni, mint a 2002-es volt. Az Országgyűlés elnöke erről Pápán, a Pápai Polgári Kör szerdai rendezvényén beszélt.
2013. november 13. 21:03 Megmérgezték a volt brazíliai elnököt? Exhumálták Joao Goulart néhai brazíliai elnök maradványait szerdán, mivel hozzátartozói arra gyanakszanak, hogy a politikust az országot 21 évig irányító katonai junta parancsára megmérgezték.
2013. november 13. 20:44 Tiltott közterületekről, közlekedési tarifákról dönthet a fővárosi közgyűlés A Fővárosi Közgyűlés meghatározhatja csütörtöki rendes ülésén azokat a közterületeket, amelyeken jogellenes az életvitelszerű tartózkodás, továbbá dönthet a BKK-nyugdíjasbérletek árának csökkentéséről.
2013. november 13. 20:29 "Egy életből öt élet lett" Már otthonában növekszik az a baba, akit fogantatásának 27. hetében, három hónapig agyhalottként kórházban kezelt édesanyja méhéből császármetszéssel segítettek világra a nyáron a debreceni szülészeti klinikán - közölte Fülesdi Béla, a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrumának (DEOEC) elnöke szerdán nemzetközi sajtótájékoztatón.
2013. november 13. 20:16 Könnyezve kért segítséget a Fülöp-szigeteki klímaküldött Meteorológusok szerint újabb vihar fenyegeti a tájfun-sújtotta Fülöp-szigeteket. Az ország főtárgyalója már a tavalyi nemzetközi klímacsúcson könnyezve könyörgött a nemzetközi megállapodásért, a mostani varsói csúcstalálkozón megismételte felhívását.
2013. november 13. 20:01 Növekedés: Magyarország jövőre a középmezőnyben lehet A Businesseurope előrejelzése szerint 2014-ben uniós szinten 1,4, Magyarországon pedig 1,3 százalékos gazdasági növekedés várható, az eurózónában a GDP ennél alacsonyabb, 1,1 százalékos emelkedésére számít a szervezet. Az MGYOSZ szerint a magyarországi vállalkozások versenyképességének fokozása szempontjából létfontosságú lenne a tőkéhez való hozzáférés megkönnyítése.
2013. november 13. 19:36 Vizsgálnák az erdélyi ingatlan-visszaszolgáltatásokat Parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi a Romániában kormányon lévő Szociáldemokrata Párt (PSD) az erdélyi ingatlan-visszaszolgáltatások ügyében - közölte szerdán Victor Ponta miniszterelnök a PSD képviselőházi és szenátusi frakcióinak együttes ülése után. Az RMDSZ politikai hangulatkeltésnek minősítette a kezdeményezést.
2013. november 13. 19:22 Magyar gazdaság: javuló tendencia, kockázatokkal Az Európai Bizottság úgynevezett mélyreható elemzést készít tizenhat uniós ország között a magyar gazdaságáról is tavaszra, miután a magyar gazdaság javuló tendenciái mellett két külső és két belső, potenciálisan egyensúlytalansághoz vezető tényezőt azonosítottak - közölte szerdán az Európai Bizottság.
2013. november 13. 19:01 Leváltották a román kerékpárszövetség magyar elnökét A Román Kerékpár Szövetség (FRC) igazgatótanácsa leváltotta elnöki tisztségéből Novák Károly Eduárdot, akit többek között azzal vádolnak, hogy nem engedte román csapatok részvételét a székelyföldi kerékpáros körversenyen - közölte szerdán a Mediafax hírügynökség. A csíkszeredai magyar nemzetiségű sportvezető, paralimpiai bajnok vitatja az ellene hozott döntést.
2013. november 13. 18:29 Létrejön a világ legnagyobb légitársasága A világ legnagyobb légitársasága jön létre az American Airlines és a US Airways egyesülésével. Cserébe az új cég több hozzáférést biztosít a diszkont-légitársaságnak az általa használt repterekhez.
2013. november 13. 18:13 Megválasztják Budapest Borát Évente egy-egy fehér- és vörösbor nyerheti el a Budapest Bora címet, amelyre a főváros első alkalommal írt ki nyílt pályázatot.
2013. november 13. 17:25 Bajnai: Nem kizárt az egyezség újratárgyalása Bajnai Gordon, az Együtt-PM szövetség vezetője el tudna képzelni olyan okot, ami miatt újratárgyalható az MSZP és az Együtt-PM közötti megállapodás. Az MSZP az InfoRádió megkeresésére nem kívánt reagálni az elhangzottakra. Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke pedig közölte: a DK-nak egyetlen különleges feltétele sincs, bármikor készen állnak az együttműködésre.
2013. november 13. 17:13 Adománynak álcázták az illegális hulladékot Több illegális hulladékszállítmányt találtak a közelmúltban a rajkai határátkelőnél - közölte az MTI-vel szerdán az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség főigazgatója.
2013. november 13. 16:59 Akna Zuglóban - forgalomkorlátozások, dugók Jelentős forgalomkorlátozásra kell készülni a főváros XIV. kerületében, a Thököly úton és a Dózsa György úton szerda délután a közelben talált tüzérségi lövedékek miatt.
2013. november 13. 16:46 Megszűnt a zárolás: újra jönnek az uniós pénzek Az Európai Bizottság feloldotta a Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP) felfüggesztését: újraindult a Brüsszelbe eljuttatott számlák kifizetése, a héten 94 milliárd forint érkezett Magyarországra - közölte a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ).
2013. november 13. 16:28 Ígéretes a termés Tokaj-Hegyalján A végéhez közeledik a szüret a tokaj-hegyaljai történelmi borvidéken, az idén kiemelkedő a szőlő, illetve az aszú minősége, a térség legnagyobb szőlőfelvásárló és borászati cége, az állami tulajdonú Tokaj Kereskedőház (TK) Zrt. pedig egyre inkább a minőségre helyezi a hangsúlyt.
2013. november 13. 16:19 Mégsem vennék meg a horvátok az INA-t? Zoran Milanovic horvát miniszterelnök az egyik legkomolytalanabb és legfelelőtlenebb javaslatnak nevezte, hogy a horvát államnak meg kellene vásárolnia a Mol INA-részesedését. A miniszterelnök szerdán a horvát parlamentben fejtette ki álláspontját egy ellenzéki politikus kérdésére.
2013. november 13. 16:01 Eldőlt: minden szakon lesz ingyenes képzés Minden felsőoktatási szakon lesz államilag finanszírozott férőhely a jövő évben - jelentette be Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter, miután szerdán a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájával (HÖOK) tárgyalt a fővárosban és megerősítették a témában kötött korábbi részmegállapodást.
Lakatos Júlia: mindig lesz egy része az országnak, amelyik nem tudja elfogadni az aktuális köztársasági elnököt
15:29 Több órát repült a Budapestről felszálló Lufthansa-gép a magyar légtérben, majd visszatért Ferihegyre