2024. augusztus 10. 19:45 Szép Balázs a 10., Bőhm Csaba a 13. helyen végzett öttusában Egyiptomi győzelem született férfi öttusában, a két magyar közül Szép Balázs a 10., Bőhm Csaba a 13. helyen fejezte be a versenyt.
2024. augusztus 10. 19:16 Személyi igazolványt kapnak a madarak, és most ezt meg is lehet nézni Nyárvégi madárgyűrűző akcióra várja az érdeklődőket a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület augusztus 8 és 29. között a cinkotai Naplás-tónál. Az érdeklődők megtekinthetik a bemutató hálót, részesei lehetnek a gyűrűzésnek és lesz lehetőség az állatok megsimogatására is.
2024. augusztus 10. 18:59 Varga Ádám elárulta, miért ezt a taktikát választotta Tokióhoz hasonlóan Párizsban is ezüstérmet szerzett a kajakozó Varga Ádám. Elmondta, hogy melyik érem kedvesebb a szívének.
2024. augusztus 10. 18:43 Technikai tussal kikapott Muszukajev Iszmail, a bronzért birkózhat Muszukajev Iszmail 10-0-s pontállás miatt technikai tussal kikapott az iráni Rahmad Amouzadtól a párizsi olimpia szabadfogású birkózó-versenyeiben, a férfi 65 kg-os súlycsoportban.
2024. augusztus 10. 18:26 Már látni a kánikula végét, de itt a vöröskód Jövő péntekig újabb hőhullámra kell számítani, a hétvégén markáns hidegfront érkezhet.
2024. augusztus 10. 18:09 Szabi pék: a kenyér ügye ma már a tiszta élelmiszerről is szól "Az ország pékje" szerint a kézműves pékségek térnyerése általában is jó hatással volt a hazai pékszakmára, és ma már számos nagyüzemi pékségben is jobb minőségű kenyerek sülnek. Az augusztus 20-i Kenyérlelke fesztivál apropóján minderről Szabadfi Szabolcsot, "Szabi péket" kérdezte az InfoRádió, aki beszélt a kovászos kenyér jótékony hatásairól is.
2024. augusztus 10. 17:52 Kopasz Bálint: ki fog derülni, hogy ezek után van-e kedvem folytatni Címvédőként a harmadik helyen végzett a férfi kajakozók 1000 méteres döntőjében Kopasz Bálint. A 27 éves sportoló úgy érzi, a hajrája nem volt eléggé dinamikus.
2024. augusztus 10. 17:18 Most már tényleg eltűnhet a Nyugati téri felüljáró Kiírták a pályázatot a pesti fonódó villamoshálózat II. ütemének tervezésére - írja a Magyar Építők.
2024. augusztus 10. 17:01 Keszthelyi Rita: „Olimpiai éremmel szeretném befejezni a pályafutásomat” A társszövetségi kapitány Mihók Attila büszke a magyar női vízilabda-válogatottra, amely az olaszok legyőzésével az ötödik helyen végzett a párizsi olimpián.
2024. augusztus 10. 16:34 Hol nyaraljunk a kánikulában? Hogyan alakul át a turizmus a világban? Északra tereli az idegenforgalom egy részét az európai hőhullám, a klímaváltozás pedig meghosszabbítja a turisztikai szezont - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Kiss Róbert Richárd turisztikai szakértő. Arról is beszélt, hogy rekord év lehet az idei a magyarországi idegenforgalomban, és hogy mit lehet tenni a "túlturizmus" ellen.
2024. augusztus 10. 16:20 Csipes Tamara búcsúzik: olimpiáról olimpiára felülmúltam magam Egyéniben egy ezüstéremmel zárta le pályafutását Csipes Tamara. A 35 éves kajakozó utolsó versenyéhez úgy állt oda, mintha csak Szolnokon lenne, csőlátással és nyugodtan tudott kajakozni. Büszke arra, hogy egy hétszeres olimpiai bajnoktól kapott ki, de azt nem tudja, fog-e neki hiányozni a sportág.
2024. augusztus 10. 16:04 Ennyibe kerül a büfé az olimpián – de miért nincs sör? A jegyek sem olcsóak a párizsi ötkarikás játékok versenyeire, de az ételért és italért is alaposan zsebbe kell nyúlniuk a szurkolóknak.
2024. augusztus 10. 15:45 Gulyás Michelle és Guzi Blanka is könnyedén teljesítette az elődöntőt Gulyás Michelle gyakorlatilag megnyerte az elődöntőt, aztán hivatalosan harmadik lett, mert bevárta két közvetlen riválisát, a folytatás szempontjából ennek nincs jelentősége. Annak sokkal inkább, hogy Guzi Blanka a B csoportban előretört a negyedik helyre, így ő is ott lesz a vasárnapi döntőben.
2024. augusztus 10. 15:30 NMHH: a deepfake-technológia gazdasági, társadalmi és technológiai veszélyeket hordoz Komoly dilemmát okoz, hogy eldöntsük az általunk látott tartalomról, hogy eredeti vagy számítógép által kreált felvétellel állunk szemben.
2024. augusztus 10. 15:18 A fehérorosz elnök szerint Ukrajna megsértette országa légterét A célpontokat az oroszok semmisítették meg.
2024. augusztus 10. 15:01 Szakértő: tévhit, hogy a rossz tartás vagy a nehéz iskolatáska okozza a gerincferdülést Évente több száz korrekciós műtétet végeznek tinédzserkorú pácienseken gerincferdülés miatt, pedig korai diagnózissal és kezeléssel ezek egy része elkerülhető lenne. A szakemberek szerint számos tévhit él a köztudatban, a gerincferdülés azonban nem tartáshiba, az úszás és a sport nem korrigálja, és az ismert gyógymódokon túl nem létezik alternatív terápia.
2024. augusztus 10. 14:44 Így reagáltak az oroszok az ukrán betörésre Három régió lakosainak az éléete jelentősen megváltozik.
2024. augusztus 10. 14:10 A kenus Takács Kincső nyolcadik lett egyesben A rajtnál szerzett lemaradását nem tudta behozni.
2024. augusztus 10. 14:00 Megszerezte az ötödik helyet a női vízilabda-válogatott Bár nem játszott jól, a rendes játékidő végén 11-11-re mentette az eredményt a magyar női vízilabda-válogatott az olaszok ellen, aztán 4-1-re megnyerte a szétlövést, övé lett az ötödik hely a párizsi olimpián.
2024. augusztus 10. 13:44 Rendkívüli államfői találkozót hívnak össze Afrikában Az Mpox-járvány Afrikát a közegészségügyi vészhelyzet kihirdetésére kényszerítheti, mert durván megugrott a betegek száma.
2024. augusztus 10. 13:29 Újabb dupla magyar dobogó a párizsi olimpián A férfi kajak egyesek 1000 méteres futamában Varga Ádám a második, Kopasz Bálint a harmadik helyen végzett. A számot a cseh Dostal nyerte.
2024. augusztus 10. 13:22 Muszukajev Iszmail szenzációs birkózással lépett még egyet előre, már elődöntős Muszukajev iszmail 10-3-ra verte az azeri Haji Aliyevet a szabadfogású birkózók 65 kg-os súlycsoportjának egyik negyeddöntőjében. Az esti programban, az elődöntőben folytathatja.
2024. augusztus 10. 13:09 Csipes Tamara ezüstérmes egyesben Harmadik érmét szerezte Párizsban a magyar kajakozó.
2024. augusztus 10. 12:50 Tilos a Sajóból kifogott halakat elfogyasztani, arzént tartalmaznak A Sajót 2022 elején festette vörösre egy 2008-ban bezárt alsósajói vasércbányából kifolyó víz. A folyó szennyezésével kapcsolatos helyzet megoldásának részeként az Ércbányák szlovák állami vállalat nyár eleje óta több műveletet is végrehajtott az alsósajói bányában.
2024. augusztus 10. 12:32 Muszukajev Iszmail technikai tussal mutatkozott be A világbajnok Muszukajev Iszmail technikai tussal nyerte meg első mérkőzését az egy kategóriával feljebb, 70 kilóban vb-ezüstérmes Ernazar Akmatalijevvel szemben.
2024. augusztus 10. 12:24 Nagy Bernadett nem bírt indiai ellenfelével A 76 kilogrammos súlycsoportban szereplő Nagy Bernadett szombaton kikapott indiai ellenfelétől a nyolcaddöntőben, így már csak a vigaszági folytatásban bízhat a párizsi olimpia birkózóversenyén.
2024. augusztus 10. 12:06 Takács Kincső bravúros evezéssel döntős Takács Kincső az utolsó két húzással becsúszott az A-döntőbe. Bravúros teljesítményt nyújtott!
2024. augusztus 10. 11:57 Mind a négy magyar kajakos futamgyőztesként került a döntőbe Mind a női kajak egyes 500 méteren, mind a férfi kajak egyes 1000 méteren két magyar lesz a délutáni döntőben. Gazsó Alida Dóra és Csipes tamara, valamint Kopasz Bálint és Varga Ádám is megnyerte a középdöntőjét.
2024. augusztus 10. 11:40 Balesetek, torlódások mindenhol Baleset miatt lezárták az M1-es autópálya belső sávját Biatorbágynál.
2024. augusztus 10. 11:24 Vége a Horner-ügynek, a belső vizsgálat eredménye elleni fellebbezést elutasították Egy női alkalmazott nem megfelelő viselkedéssel vádolta a csapatfőnököt.
2024. augusztus 10. 11:07 Nagyon szabadulna Kína a kocsikra kivetett uniós vámoktól Peking a Kereskedelmi Világszervezetnél panaszkodik.