Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 15. szombat Mária
Nyitókép: Magyar Suzuki Zrt.

Óriásberuházást jelentett be Kapitány István

A Suzuki 76 milliárd forintos fejlesztésre készül esztergomi gyárában, a beruházás az elektromos járművek és akkumulátorcsomagok gyártását is érinti – közölte Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter.

Kapitány István emlékeztetett arra, hogy csütörtökön Magyar Péter miniszterelnökkel közösen fogadták Budapesten Suzuki Toshihirót, a Suzuki Motor Corporation elnök-vezérigazgatóját, akivel a vállalat magyarországi terveiről is egyeztettek.

A miniszter posztja kitért arra is, hogy a Suzuki esztergomi gyára mintegy 2800 embernek ad munkát, termelésének csaknem 90 százaléka exportra kerül.

Hangsúlyozta: a kormány célja, hogy a 76 milliárd forintos beruházás több magyar beszállítót, több magyar mérnököt, több kutatás-fejlesztést és szorosabb egyetemi együttműködést hozzon, a környezetvédelmi előírások maradéktalan betartása mellett.

„Magyarország nem egyszerűen összeszerelő üzemeket akar, hanem tudást, technológiát és magasabb magyar hozzáadott értéket” – fogalmazott Kapitány István.

A Magyar Suzuki Zrt. vezetői májusban arról számoltak be, hogy a vállalat kiegyensúlyozott, stabil évet tud maga mögött, 2025-ben sikerült megőriznie pozícióját a magyarországi autópiacon. Az esztergomi gyárban tavaly 108 072 autót gyártottak, ezeket a világ több mint 100 országában értékesítették.

Az esztergomi gyárban 2025 nyarára készült el a gyártásfejlesztési és energiahatékonysági beruházás, amelynek a keretében bővítették a lökhárító-, a festő- és hegesztőüzem kapacitását. A több mint 9 milliárd forintnyi értékű projekthez a magyar állam 1,9 milliárd forint támogatást adott.

Az értékesítés nettó árbevétele 2025-ben 2,059 milliárd euró volt, ebből a belföldi értékesítés 285,5 millió euró, az export 1773,8 millió euró. Az adó előtti eredmény 81 millió euró. A nyilvános cégadatok szerint 2024-ben a Magyar Suzuki árbevétele 2,245 milliárd euró volt, 35,2 millió euró adózás utáni nyereség mellett.

Címlapról ajánljuk
Nem az a baj, hogy kevés a fa – csapdába sétál Budapest a Főkert szerint

Nem az a baj, hogy kevés a fa – csapdába sétál Budapest a Főkert szerint

A budapesti fák akár harmadát is komolyan veszélyeztetheti a klímaváltozás a következő 15 évben – derül ki egy friss elemzésből. A forróbb, szárazabb nyarak, a vízhiány és a városi környezet egyre nagyobb terhet jelent a növényzetnek – erről beszélt az InfoRádióban Dezsényi Péter, a BKM Főkert Kertészeti Divízió igazgatója.

Magyar Péter: három évtizede nem látott komplexitású, nehézségű munka zajlik

Szombat megkezdődött a két nyolcvanméteres bárka – amelyeket egy-egy 5 tonnás horgonnyal rögzítettek – elsüllyesztése Paksnál a dunai vízszint emelése érdekében. Közben honvédségi helikpoterek betonkockákat emelnek a vízbe. Magyar Péter miniszterelnök, Gacsályi József, az Országos Vízügyi Főigazgatóság műszaki főigazgató-helyettese és Kádár Pál, a Védelmi Igazgatási Hivatal főigazgatója a helyszínen adott tájékoztatást a művelet részleteiről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Tisza-kormány: zajlik a munka Pakson, épül a fenékküszöb a Dunán

Tisza-kormány: zajlik a munka Pakson, épül a fenékküszöb a Dunán

Személycseréket hajtott végre a Tisza-kormány fontos turisztikai, postai honvédelmi és közmédiához kötődő posztokon, többnyire az előző rendszerhez köthető személyeket távolítottak el befolyásos pozíciókból. Vitézy Dávid új lakhatási programot jelentett be, főleg a fiatal diákok támogatását célozva. Pakson közben folyik a válságkezelés, a mai nap találkozott volna Magyar Péter az ellenzéki pártok vezetőivel, de visszautasították a meghívást. Közben reggel megindultak a Duna vízállását szabályozó műveletek: két bárkát süllyesztenek el, feltöltik a medret betonkockákkal és kövekkel. Cikkünk folyamatosan frissül a Tisza-kormány döntéseivel szombaton.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×