Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. március 1. vasárnap Albin

Megszólalt a kormány a befogadott menekültek ügyében

Tavaly 1291 személy részesült nemzetközi védelemben Magyarországon - közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ.

A tájékoztatás szerint a magyar államot a Genfi egyezmény kötelezi arra, hogy védelmet adjon azoknak, akinek veszélyben forog az élete. A kormány által vitatott 2015-ös európai tanácsi kvótadöntés értelmében Magyarországnak 1294 menedékkérőt kellene átvennie Olaszországtól és Görögországtól.

"A nemzetközi védelemben részesülők száma nyilvános adat,ami a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal honlapján megtalálható. 2015-ben 508, míg 2016-ban 432, 2017-ben 1291 és 2018-ban eddig 37 személy nemzetközi védelemben részesítéséről döntöttek a magyar hatóságok. A nemzetközi védelemben részesítettek 90%-a Magyarországon nem létesített lakcímet, hanem kihasználva a schengeni övezeten belüli szabad mozgás lehetőségét, a kiállított okmányokkal elhagyta Magyarország területét. A menekültügyi hatóság által fenntartott menedékkérők vagy védelemben részesített személyek elhelyezésére szolgáló nyitott és zárt intézményekben összesen jelenleg 490 fő tartózkodik" - közölték. 

Altusz Kristóf külügyi helyettes államtitkár a napokban egy máltai lapnak nyilatkozva ugyanilyen számú menekült befogadásáról beszélt, amit Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetője is megerősített. Ellenzéki politikusok emiatt a kormánytól várták annak tisztázását, hogy Magyarország valóban befogadott-e titokban menekülteket.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Az iráni állami média is megerősítette Ali Hamenei halálát

Az iráni állami média is megerősítette Ali Hamenei halálát

Megerősítette az iráni állami média is, hogy Ali Hamenei ajatollah, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője meghalt az amerikai-izraeli légicsapásokban.

Orbán Viktor: ebben a vármegyében a cél nem a kétharmad, hanem a három harmad

Tizenegyedik állomására ért a kormánypártok háborúellenes gyűléssorozata, ezúttal Esztergomban gyűltek össze a DPK-sok. A miniszterelnök ismét beszédet mondott és kérdésekre válaszolt. Beszámolt arról is, hogyan tervezik megtörni Ukrajna olajblokádját, mennyi idő kellene a százhalombattai finomító más olajra való átállításához. Beszámolt arról is, hogy kiépült a magyar drónvédelmi rendszer.
inforadio
ARÉNA
2026.03.01. vasárnap, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő
Lángba borult a Közel-Kelet, meghalt az ajatollah - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Lángba borult a Közel-Kelet, meghalt az ajatollah - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Ma reggel Izrael bejelentette: megelőző csapást indítottak Irán ellen. A katonai művelet az Egyesült Államokkal közösen történik, katonai célpontok mellett az iráni vezetőket is támadják. Teherán környékén több robbanásról is jöttek felvételek - helyi források szerint Izrael több napon át húzódó harcokkal számol. Donald Trump elnök bejelentést tett: a cél az atomprogram és a ballisztikus rakéták leszerelése, valamint az iráni iszlamista rezsim megbuktatása. Irán ellencsapást indított - az izraeli légvédelem dolgozik, közben arról jönnek hírek, hogy Jordániát, Bahreint, Katart, Kuvaitot, Irakot, Szaúd-Arabáit és az Emírségeket is támadás érte. Délután az izraeli média arról kezdett el szivárogtatni: "valószínűleg" meghalt Ali Hámenei, Irán legfőbb vezére, Benjámin Netanjahu izraeli vezető később hivatalos bejelenést is tett. Teherán a nap folyamán folyamatosan tagadta az ajatollah halálhírét. A délután folyamán intenzív támadás érte a szunni olajmonarchiák fővárosait - felcsaptak a lángok Dubajból, Dohából és Kuvaitvárosból is Irán rakéta- és dróntámadásai után. Cikkünk folyamatosan frissül az Irán elleni katonai művelet fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×