eur:
387.97
usd:
360.22
bux:
69201.95
2024. május 11. szombat Ferenc

Biztonságban földet értek a Szojuz űrhajósai

Biztonságban földet ért szombaton a kazahsztáni sztyeppén a Nemzetközi Űrállomás (ISS) személyzetének hazatérő, háromfős váltása, benne egy amerikai, egy brit és egy orosz űrhajóssal.

Tim Kopra, a NASA asztronautája, Tim Peake, az Európai Űrügynökség (ESA) brit űrhajósa és Jurij Malencsenko, az orosz Roszkoszmosz ügynökség kozmonautája 186 napot töltött az űrben 2015. decemberi startjuk óta. A csapat ezalatt biológiai, biotechnológiai, fizikai és földtani kísérletek százait végezte el.

A Moszkva melletti orosz repülésirányító központ közlése szerint a Szojuz TMA-19M jelzésű űrhajó visszatérő utaskabinja a terveknek megfelelően, közép-európai idő szerint 11 óra 15-kor ért földet Kazahsztánban, Zsezkazgan településtől mintegy 148 kilométerre délkeletre. A levegőben az űrhajósok fogadására küldött személyzet helikopterei köröztek, miközben az űreszköz az utolsó szakaszon hatalmas narancs és fehér színű ejtőernyőjével aláereszkedett.

Az ISS-re a tervek szerint július 7-én érkezik egy következő háromfős váltás. Addig Jeff Williams amerikai űrhajós és két orosz társa, Alekszej Ovcsinyin és Oleg Szkripocska hármasban üzemelteti a Föld felett mintegy 400 kilométeres magasságban keringő űrállomást.

Címlapról ajánljuk
Amerikai bevásárlókörúton a német védelmi miniszter: az Egyesült Államok szállít, Németország fizet

Amerikai bevásárlókörúton a német védelmi miniszter: az Egyesült Államok szállít, Németország fizet

Két legyet egy csapásra – így foglalható össze leginkább Németország védelmi miniszterének az Egyesült Államokban tett látogatása. Boris Pistorius egyrészt határozott kommunikációval igyekezett hangsúlyozni, hogy a szövetségesek számíthatnak Németországra,. Másrészt nem hagyott kétséget afelől, hogy országa számít az Egyesült Államok támogatására.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.13. hétfő, 18:00
Csicsmann László
Közel-Kelet szakértő, a Budapesti Corvinus Egyetem tanára
Rég nem látott hosszú menetelésben az amerikai tőzsdék

Rég nem látott hosszú menetelésben az amerikai tőzsdék

A nemzetközi színtéren folytatódik a hét korábbi részében is látott pozitív momentum, emelkednek a vezető részvényindexek, a német DAX új történelmi csúcsot állított be, miközben az amerikai piacok is jól szerepelnek. A magyar piacon is jó volt a hangulat, a befektetők ma friss információkat kaptak az OTP és a Mol első negyedéves teljesítményéről, hiszen mindkét vállalat hajnalban tette közzé negyedéves gyorsjelentését. A vártnak megfelelő bevételt, de valamivel magasabb profitot szállított az OTP, a menedzsment nem is változtatott a márciusban kiadott előrejelzésein. A Mol számai messze elmaradtak azoktól az eredményektől, amiket az energiaválság okozta magas olajár-környezetben tudott hozni a társaság, viszont a stabilan alakuló Brent-Ural árkülönbözet és a rendkívül magasan alakuló finomítói feláraknak köszönhetően összességében erős számokat hozott az olajcég.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×