Infostart.hu
eur:
363.32
usd:
314.58
bux:
148632.55
2026. augusztus 10. hétfő Lőrinc
Nyitókép: Veol.hu

Világra szóló ötlete támadt Kopár István vitorlázónak

A Balatonról indulva kerüli meg a Földet - igen, a Sió-csatornán indul el a Duna felé.

Kopár István, aki elsőként kerülte meg szólóban a Földet vitorlással, bejelentette, következő Föld-kerülése nem máshonnan, mint a Balatonról indul, amihez először is a Sió-csatornán kell kikecmeregnie a Dunáig, ahonnan a Fekete-tenger érintésével juthat ki a Földközi-tengerre, majd az óceánra - olvasható a Veol.hu portálon, amely a vitorlásszövetség beszámolója alapján írt cikket a vállalásról.

Kopár István kifejtette, nagy ötletei mindig akkor születtek, amikor valamelyik parti projektje elakadt. Most is van ilyen, egy álom, amit részben édesapjától örökölt, és maga is – ahogy fogalmazott – "hozzátett". Eszerint a Balaton hosszú távú jövője aggasztotta édesapját, és őt is, így kotorni szeretnék a tavat folyamatosan, szerinte a kotralék elszállítása egy hajózható Sió-csatornán történhetne gazdaságosan.

"Egész évben hajózható Siót szeretnék valahogy összehozni, ami egyedül nem megy, ehhez a nemzet, az ország akarata, hozzájárulása kell. Hogy ezt kicsit segítsem, motiváljam, kitűztem a negyedik Földkerülést is a tervek között, ami igazi magyar bravúrként a Balatonról indulna, a Sión, a Dunán, a Fekete-tengeren keresztül, és ezúttal nyugati irányban, mert nem szeretek ismételni" - mondta.

Szerinte fontos lenne, ha Magyarországon nem csak edzőképzés, de oktatóképzés is lenne.

Címlapról ajánljuk
Államfőválasztás, távozó legfőbb ügyész, Magyar Péter beszéde: sűrű napok előtt áll az Országgyűlés

Államfőválasztás, távozó legfőbb ügyész, Magyar Péter beszéde: sűrű napok előtt áll az Országgyűlés

Hétfőn és kedden kétnapos rendkívüli ülést tart az Országgyűlés. Hétfőn 13 órától Magyar Péter napirend előtti felszólalása nyitja a sűrű hetet, tárgyalnak az áfáról, a köznevelési törvényről, a szakképzésről és az agrárkamaráról is. Kedden megválasztják az új köztársasági elnököt, aki esküt tesz és beszédet is mond. A Tisza-frakció Baka Andrást jelöli, így várhatóan ő lesz az új államfő.
inforadio
ARÉNA
2026.08.10. hétfő, 18:00
Bíró Tibor
egyetemi tanár, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Környezeti Fenntarthatósági Intézetének vezetője, a Magyar Hidrológiai Társaság alelnöke
Tisza-kormány: rendkívüli parlamenti ülésen szólal fel Magyar Péter, eldől lesz-e másik jelölt köztársasági elnöknek

Tisza-kormány: rendkívüli parlamenti ülésen szólal fel Magyar Péter, eldől lesz-e másik jelölt köztársasági elnöknek

Hétfőn 13 órakor kezdődik az Országgyűlés kétnapos rendkívüli ülése, amelyen Magyar Péter miniszterelnök napirend előtti felszólalásával indul a program, a Tisza Párt frakciója pedig Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökét jelölte az államfői tisztségre – a szavazás várhatóan kedden lesz. A hétvégén számos kormányzati bejelentés is érkezett: Vitézy Dávid miniszter a 3550 milliárd forintos Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv elindítását jelentette be uniós forrásokból, a kabinet pedig 5,5 milliárd forinttal támogatná a regionális repülőtereket, és napirendre került a vényköteles gyógyszerek áfájának nullára csökkentése is. A kormány emellett elállna a zuglói irodakomplexum megvásárlásától, és visszaköveteli a korábban kifizetett több mint 300 milliárd forintot. Indul a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal vezetőinek kiválasztása.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. augusztus 9. 19:00
×
×