2005. december 5. 13:06 Kórházba szállították Harold Pinter Nobel-díjas írót A 75 éves író három éve gégerákban szenved. Pinter már korábban jelezte, hogy betegsége miatt nem vesz részt Nobel-díjának átadási ceremóniáján.
2005. december 5. 12:59 Füst Milán-díjak Darvasi Lászlónak és Spiró Györgynek A Füst Milán Jutalom prózai kuratóriuma ebben az évben Darvasi Lászlónak kiemelkedő prózaírói munkásságáért, nemzetközi sikereiért, és Spiró Györgynek idei, nagyhatású regényéért, a Fogság című művéért ítélte oda a díjat. Az elismerést páros években költők, páratlan években - így idén is - prózaírók kaphatják meg.
2005. december 5. 12:58 Segítséget kért az orosz kormányzó Kormányzati segítséget kért Pekingtől és Moszkvától az oroszországi Habarovszk kormányzója a novemberi, kínai környezetszennyezés miatt. Viktor Isajev átfogó intézkedéseket követel az orosz Távol-Kelet lakóinak védelmében.
2005. december 5. 12:52 Mégsem lesz bírság a pótdíj? Az adóhatóság nem tud arról, hogy szabálysértési bírsággá minősíttetné a pótdíjat a Budapesti Közlekedési Vállalat. A BKV korábban az InfoRádióban azt mondta, hogy szerintük a bliccelés olyan, mint a lopás vagy a csalás.
2005. december 5. 12:40 A Sorstalanság Lódzban, a Szezon Antwerpenben nyert filmdíjat Pados Gyula a Sorstalanság fényképezéséért a lódzi Camerimage fődíját, Török Ferenc Szezon című filmjéért Antwerpenben a legjobb rendező díját nyerte el.
2005. december 5. 12:27 Olcsóbb lesz a parkolás a fővárosban A parkolási alapdíj 25 százalékos csökkentéséről döntött a Fővárosi Kabinet. A Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatója az InfoRádiónak elmondta: ezáltal a 120 forintos bruttó alapdíj januártól 100 forintra változik.
2005. december 5. 12:16 Ismét botrány a volt iraki elnök tárgyalásán A tárgyalás harmadik napján kivonultak a tárgyalóteremből Szaddám Huszein volt iraki elnök védőügyvédei. A lépésre azt követően került sor, hogy egyikük megkérdőjelezte a különleges iraki bíróság törvényességét.
2005. december 5. 12:15 Kína 150 Airbust rendel Jelentősen fellendítheti a nyugat-európai repülőgépgyártó konzorcium üzletmenetét, és növelheti az Airbus versenyelőnyét a Boeinggel szemben az a kínai repülőgép-megrendelés, amelyet a kínai miniszterelnök, Ven Csia-pao (Wen Jiabao) hétfőn kezdődött franciaországi látogatása alkalmából írnak alá.
2005. december 5. 12:06 Bírósághoz fordul a főváros a Csepel-sziget ügyében Bírósághoz fordul a Fővárosi Önkormányzat a Csepel-sziget északi részén lévő több mint 80 hektáros terület eladása miatt.
2005. december 5. 12:01 Öngyilkos merénylet Izraelben Izraelben az eddigi információk szerint öten meghaltak, harmincöten megsebesültek a Tel-Avivhoz közeli Netánjában délelőtt elkövetett merényletben. A robbantást egy kereskedelmi központ bejárata előtt hajtotta végre az öngyilkos terrorista.
2005. december 5. 12:00 Államadósságot csökkenthet a MOL-bevétel Szakértők szerint az állam egyértelműen a gyors bevétel reményében válik meg 10 százalékos MOL-részesedésétől. Az ugyanakkor továbbra sem tisztázott, hogy a kormány mire fordítja majd pontosan a 250 milliárd forint körüli vételárat, illetve hogy miért nem nyílt privatizációs eljárás keretében adja el tulajdonrészét.
2005. december 5. 11:57 Rendkívüli állapot Ukrajna egyes részein Már Ukrajnában is pusztít a madárinfluenza-vírus. A hét végén a Krím-félsziget három járásában összesen több mint másfél ezer baromfi hullott el. Viktor Juscsenko elnök rendkívüli állapotot vezetett be a fertőzés által érintett lakott területeken, és az agárminiszter társaságában hétfőn a térségbe utazott.
2005. december 5. 11:55 Célegyenesben az EU-költségvetés vitája Hétfőn ismerteti a brit kormány a 2007 és 2013 közötti uniós költségvetésre vonatkozó javaslatait a brüsszeli bizottsággal. A brit sajtó úgy tudja, hogy az előterjesztés az agrártámogatások lefaragását kezdeményezi a kelet-európaiaknak szánt támogatások visszafogása helyett.
2005. december 5. 11:43 Legalább nyolc autógyárát zárja be a Ford A második számú amerikai autógyár, a Ford legalább nyolc összeszerelő és részegységgyártó üzemét bezárja Észak-Amerikában, írta az Automotive News című szaklap hétfőn, vállalati bennfentesekre hivatkozva.
2005. december 5. 11:36 Elhunyt Hintsch György filmrendező Életének 81. évében elhunyt Hintsch György, több jelentős játékfilm és sorozat rendezője.
2005. december 5. 10:05 Kiújuló vita a kettős állampolgárságról A nemzeti felelőtlenség napjának tartja a határon túli magyarok kettős állampolgárságával összefüggésben egy évvel ezelőtt tartott népszavazást a miniszterelnök. A Fidesz konszenzust sürget és a Magyar Állandó Értekezlet összehívását kéri.
2005. december 5. 10:01 Összeütközött két villamos Budapesten Összeütközött két villamos a fővárosi Kálvin téren azt követően, hogy az egyik szerelvény kisiklott hétfőn délelőtt. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
2005. december 5. 09:57 Erősebben nyitott a forint Reggel az euró 251,60/70 Ft volt,míg pénteken 252,20/30.A nap során a piac kis Ft-gyengülést vár.A dollár 215,15/25Ft-on nyitott a pénteki 215,40/50 után, jelentette az MTI.
2005. december 5. 09:55 Húsz atomerőművet épít Irán Két évtized alatt húsz saját tervezésű atomerőművet épít Irán egy hétfőn kiadott kormányrendelet szerint. A perzsa állam ezzel váltaná ki a kőolaj és földgáz felhasználást.
2005. december 5. 09:45 Kreml-hű győzelem Moszkvában A jelenlegi moszkvai vezetéshez hű monopolpárt, az Egységes Oroszország elsöprő győzelmet aratott a moszkvai regionális parlamenti választásokon, megszerezve a mandátumok négyötödét. Rajta kívül csak a kommunisták és a liberálisok kerülnek be az orosz főváros törvényhozásába.
07:42 Elemző: nagy fordulat jöhet a migrációs politikában, saját kezükbe vehetik az irányítást az uniós országok