2018. március 5. 14:47 Enyedi Ildikó megszólalt: így érzett az Oscar-gála után Nagyon nagy kaland volt, és ami a filmmel történt, bizonyítja, hogy jól dolgoztunk - nyilatkozta az Oscar-díjátadó után Enyedi Ildikó a közmédiának.
2018. március 5. 11:49 Ez volt a meglepő az Oscar-gálán A papírforma szerint zajlott a 90. Oscar-gála – véli az InfoRádió által megkérdezett filmkritikus. Kárpáti György hozzátette: a transzneműség témáját feszegető chilei alkotás jobban illett ennek a díjátadónak a narratívájába, mint a Testről és lélekről.
2018. március 5. 06:38 Oscar-gála: sok a csalódás Tizenhárom jelölésből négyet váltott díjra A víz érintése a 90. Oscar-gálán helyi idő szerint vasárnap Los Angelesben. Guillermo del Toro fantasy filmje megkapta a legjobb filmnek és a legjobb rendezőnek járó elismerést is. A legjobb idegen nyelvű alkotások mezőnyében, amelyben Enyedi Ildikó Testről és lélekről című műve is szerepelt, chilei győzelem született az Una Mujer Fantástica révén.
2018. március 5. 05:22 Oscar: mexikói művész kapta a legjobb rendező díját A mexikói Guillermo del Toro kapta a legjobb rendező Oscar-díját A víz érintése című filmjéért az amerikai filmakadémia 90. díjátadó gáláján helyi idő szerint vasárnap este a hollywoodi Dolby Színházban.
2018. március 5. 03:46 Az Egy fantasztikus nő kapta a legjobb idegen nyelvű filmnek járó díjat A chilei alkotás kapta a legjobb idegen nyelvű filmnek járó díjat. Allison Janney, az Én, Tonya című film szereplője nyerte a legjobb női mellékszereplő Oscar-szobrát a helyi idő szerint vasárnap este Hollywoodban megrendezett díjátadó gálán.
2018. március 4. 22:14 Oscar-gála előtt: esélylatolgatás az utolsó pillanatban Magyar idő szerint hétfő hajnalban adják át 90. alkalommal az Amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia (AMPAS) díjait Hollywoodban. A legjobb idegen nyelvű film kategóriában Enyedi Ildikó Testről és lélekről című alkotása is esélyes az Oscarra.
2018. március 3. 14:57 Spiró György átverése befejeződött Egy ingatlanos átverésről szól Spiró György Széljegy című új drámája, amely közben naivitásról, kisstílűségről és a mai társadalom állapotáról is egészen pontos képet fest.
2018. március 3. 09:54 Tarolt a 120 dobbanás percenként Robin Campillo 120 dobbanás percenként című alkotása kapta meg a legjobb filmnek járó legjelentősebb francia elismerést, a César-díjat péntek este Párizsban. A 70. cannes-i fesztivál Nagydíját elnyert filmet hat kategóriában díjazták.
2018. március 2. 19:38 Jennifer Lawrence nekivetkőzik Egy Golden Globe-díjas felnövéstörténet és egy Budapesten forgatott amerikai thriller mellett számos új alkotás debütál a héten a mozikban. Ismét szélesvásznon nézhetik meg Enyedi Ildikó első filmének, Az én XX. századomnak a felújított, digitalizált változatát.
2018. március 2. 05:41 Nem akármilyen párossal dolgozik Tarantino Leonardo DiCaprio és Brad Pitt is szerepel Quentin Tarantino új filmjében, amely Hollywoodban játszódik a hippikorszakban és a hírhedt Manson család gyilkosságait idézi fel.
2018. március 2. 04:50 Így kerülnék el a blamát az Oscar-gálán Több változtatást is bevezetett a PwC a tavalyihoz hasonló baklövések elkerülésére a vasárnapi Oscar-díjátadó gála előtt.
2018. március 1. 17:41 Egy óra Arany Jánossal - és Kovács Ákossal Pénteken zárul az Arany János emlékév. A Zeneakadémián hangversennyel, a Petőfi Irodalmi Múzeumban Kovács Ákos előadásával, a Vigadóban pedig Kaláka koncerttel ér véget a rendezvénysorozat.
2018. március 1. 07:55 Arany iránti szeretetünk megerősödött - zárul az emlékév Arany 201 címmel ad ünnepi koncertet az Arany János-emlékév zárásaként péntek este a Kaláka együttes a Pesti Vigadóban. Az est célja, hogy minél sokszínűbben mutassa be a költő munkásságát; ezért a Kaláka Együttes más zenekarokat, költőket, színészeket, táncosokat és képzőművészeket hívott meg erre az alkalomra.
2018. február 28. 09:32 Vidnyánszky Attila marad a Nemzeti Színház élén Július 1-jétől újabb öt évre Vidnyánszky Attilát bízta meg a Nemzeti Színház vezérigazgatói teendőinek ellátásával az emberi erőforrások minisztere.
2018. február 26. 11:44 Becsődölt Weinstein filmes cége Nem sikerült megállapodniuk a befektetőkkel, ezért kénytelen csődeljárást kezdeményezni maga ellen a New York-i székhelyű filmvállalat, amelyet Harvey Weinstein és fivére, Robert Weinstein alapított - számolt be az esetről hétfőn a BBC News.
2018. február 25. 10:12 Zúzással indulunk az Eurovíziós Dalfesztiválon Az AWS és a Viszlát nyár című szám nyerte A Dal 2018 című show-műsort Budapesten.
2018. február 23. 21:39 Itthon is mozikba kerül a vitatott Oscar-esélyes film A héten debütál A víz érintése című 13 Oscar-díjra jelölt film a magyar mozikban, és akad még egy Meryl Streep és Tom Hanks főszereplésével készült oknyomozó újságírós alkotás valamint egy vígjáték.
2018. február 23. 11:42 Meghalt Halmágyi Sándor Elhunyt Halmágyi Sándor dalszövegíró, építész. Az alkotó, aki a hatvanas évektől számos táncdalelőadó, köztük Korda György, Zalatnay Sarolta, Poór Péter és Máté Péter számára írt szövegeket, 89 évesen halt meg szerdán - közölte a család.
2018. február 22. 19:36 "Titokzatos művész volt" - így emlékeznek Tahi Tóth Lászlóra "Jó humorú és mégis titokzatos művész volt, a legnagyobbak közül való" - emlékezett a csütörtökön elhunyt Tahi Tóth László Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművészre a Vígszínház igazgatója.