2019. szeptember 30. 05:20 Milliókat érő kincsre bukkantak egy kenyértartóban A mintegy tízezer font (3,8 millió forint) értékűre becsült felvételt egy ház takarításakor találták.
2019. szeptember 29. 10:01 Különleges fényfestés lesz vasárnap Vasárnap indul a harmincéves Kós Károly Egyesülés ünnepségsorozata. November 20-ig országszerte és a határon túl is számos kiállításon, színházi előadáson és koncerten vehetnek részt az érdeklődők.
2019. szeptember 29. 09:24 Újabb nemzeti színház lesz Magyarországon Nemzeti minősítést kap a kecskeméti Katona József Színház 2020. január 1-jétől - jelentette be az emberi erőforrások minisztere szombaton Kecskeméten.
2019. szeptember 29. 08:00 Most vasárnap van a kávé világnapja Az alkalomból kóstolókat, bemutatókat, szakmai előadásokat és baristabajnokságot is rendeznek szombaton az Akvárium Klubban.
2019. szeptember 28. 16:45 Időutazó alkalmazás kicsiknek és nagyoknak Kisfilm, gyerekeknek szóló füzet és egy vezetett sétákat is kínáló alkalmazás segít megismerni, milyen volt a világ 2700 évvel ezelőtt. A Duna-medence kora vaskori monumentális tájai című projektről és a magyarországi lelőhelyekről a Magyar Nemzeti Múzeum munkatársa beszélt.
2019. szeptember 28. 15:16 Tizenöt nagyjátékfilmet mutatnak be a 19. Filmtettfeszten Dokumentumfilmek és rövidfilmek mellett tizenöt nagyjátékfilmet tekinthet meg a 19. Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle közönsége október 2. és 6. között - közölték a szervezők.
2019. szeptember 28. 14:37 Clara Janés Nadal kapta a Janus Pannonius Nemzetközi Költészeti Nagydíjat Clara Janés Nadal spanyol költő kapta a Janus Pannonius Nemzetközi Költészeti Nagydíjat, amelyet szombaton adták át Pécsen.
2019. szeptember 28. 14:20 Pákh Imre: hamarosan a falamra rakom ezt a képet, siessen, aki látni akarja Egy eddig soha be nem mutatott festménnyel is bővült a Munkácsy Mihály-tárlat a pécsi Zsolnay Kulturális Negyedben. A rajzok, tanulmányok és vázlatok mellett csaknem ötven Munkácsy-kép látható Pákh Imre magángyűjteményéből.
2019. szeptember 28. 11:00 Szent titok a gyöngykészítés technikája Macedóniában Az Észak-Macedóniában élő ékszerészek már generációk óta őrzik annak az anyagnak a receptjét, amely nélkülözhetetlen a gyöngykészítésben.
2019. szeptember 28. 09:08 Ma lép fel Bryan Adams a Hősök terén Kifejezetten erre az estére készített, kétórás show-val lép fel ma a Hősök terén Bryan Adams a Skandináv lottó 20. születésnapja alkalmából meghirdetett Szuperkoncerten; a kanadai rocksztár koncertje előtt a Wellhello zenél.
2019. szeptember 26. 18:52 Erre számít a programgazda a mindennapos énekléstől A Balog Zoltán minisztersége idején kitalált kezdeményezés most új lendületet kap.
2019. szeptember 26. 16:57 Celine Dion-koncert lesz Budapesten A kanadai énekesnő bejelentette világkörüli turnéjának újabb állomásait, melyek között Budapest is szerepel.
2019. szeptember 26. 14:33 Távozik a Filmalaptól Havas Ágnes Távozik posztjáról Havas Ágnes, a Magyar Nemzeti Filmalap vezérigazgatója, a Filmszakmai Döntőbizottság elnöke
2019. szeptember 26. 07:43 Óriási bulit tartott Will Smith a Bazilikánál - képek Az amerikai színész-rapper a Szent István-bazilika előtt adott ingyenes koncertet, amelyen több ezren vettek részt.
2019. szeptember 26. 04:34 Különleges országimázsfilm bukkant elő Magyarországról – videó A sosem látott alkotás elsősorban a közel 100 évvel ezelőtti magyar vidék mindennapjait mutatja be.
2019. szeptember 25. 18:40 Az eredeti Jurassic Park-szereposztással készül az új film A BBC News szerint a Jurassic World 3-ban a három, 1993-as főszereplőn kívül Chris Pratt és Bryce Dallas Howard is szerepel majd.
2019. szeptember 25. 10:19 Káel Csaba: a világ legnagyobb művészei azt mondják, szeretnek itt lenni Szinte folyamatosan telt házzal működik a Müpa – ezt tartja az elmúlt 15 év egyik legnagyobb sikerének az intézmény vezérigazgatója. Káel Csaba az InfoRádió Aréna című műsorának vendége volt.
2019. szeptember 25. 07:42 Távozik a szexuális zaklatással vádolt Plácido Domingo a New York-i Metropolitan operaháztól Plácido Domingo "beleegyezett abba, hogy nem vállal szerepet a Met jövőbeni előadásaiban. Hálásak vagyunk neki, hogy felismerte, vissza kell lépnie" - mondta a hír bejelentésekor az Met menedzsere.
2019. szeptember 24. 16:37 Káel Csaba: nem filmben, hanem mozgóképben kell gondolkodni A tévéfilmek és sorozatok is fontosabb szerepet kaphatnak a jövőben a magyar filmgyártásban – ismertette az InfoRádió Aréna című műsorában az új filmügyi kormánybiztos. Káel Csaba szerint Közép-Európa felé kell fókuszálni a magyar filmgyártást és -forgalmazást.
2019. szeptember 23. 10:40 Emmy-díjak: pajzsként tartotta maga előtt a Trónok harcát az HBO A legtöbb Emmyt a hárombetűs gyártó vitte el. A Trónok harca egyébként eleve 32 jelölést kapott.
Szakértő az EU-költségvetésről: Magyarországnak nem érdeke az uniós politikákra jutó összegek csökkentése