2021. október 10. 08:19 November 10-én rendezik a Versmaratont Csaknem száz kortárs költő várja majd az érdeklődőket. A rendezvényhez kapcsolódva szavaló és énekmondó pályázatot hirdetnek, és megrendezik a Költők futását is.
2021. október 9. 18:50 Bergendy Péter az Oscar-nevezésről: végre egy közönségfilm Bergendy Péter Post Mortem című filmje képviseli Magyarországot a nemzetközi filmek kategóriájában a 94. Oscar-díjért folyó versenyben. A Klem Viktor és Hais Fruzsina főszereplésével készült magyar horror eddig 13 díjat nyert rangos seregszemléken, a hazai mozikban október 28-tól lesz látható.
2021. október 9. 10:23 Két legendás Mészáros Márta-film nézhető meg hétfőig ingyen Ezzel tiszteleg a Nemzeti Filmakadémia az európai életműdíjas rendező előtt.
2021. október 9. 08:30 Elhunyt Böszörményi Zsuzsa Hatvan éves korában elhunyt Böszörményi Zsuzsa Balázs Béla- és a diák Oscar-díjas filmrendező - közölte a Magyar Filmművészek Szövetsége péntek este.
2021. október 8. 17:05 Elhunyt Marosi Miklós, a Magyar Művészeti Akadémia alelnöke Életének 79. évében elhunyt Marosi Miklós Széchenyi-díjas építész, a hazai középülettervezés kiemelkedő alkotója, a magyarországi építészközélet meghatározó személyisége, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) alelnöke - tudatta a köztesület pénteken az MTI-vel.
2021. október 8. 16:53 Nem szerénytelenség az adományozásról beszélni - kiadvány készült itthon a legnagyobbakról A magyarországi jótékonyság helyzetéről készített külön kiadványt a Napi.hu A legjótékonyabb magyarok címmel. A kötetben ismert üzletemberek mellett a civil szféra képviselői is megszólalnak.
2021. október 7. 16:22 Ismét Budapestre jön a Red Hot Chili Peppers A zenekar tavaly februárban Beverly Hillsben lépett utoljára színpadra, akkor már ismét velük volt John Frusciante.
2021. október 7. 13:46 Afrikai születésű alkotóé az irodalmi Nobel Abdulrazak Gurnah fő témája a gyarmati rendszer hatásai és a menekültsors.
2021. október 7. 13:12 Mészáros Márta kapja idén az Európai Filmakadémia életműdíját A világ filmművészetéhez való egyedülálló hozzájárulása elismeréseként Mészáros Márta kapja az Európai Filmakadémia életműdíját a 34. Európai Filmdíj átadó ünnepségén, december 11-én Berlinben. A MUBI nemzetközi streaming platform a magyar rendező életművének fontos filmjeivel tiszteleg a rendező előtt.
2021. október 6. 22:13 Máté Bence természetfotói bevették Strasbourgot A 600 képre 70 ezer LED izzó világít.
2021. október 6. 18:27 Csütörtökön nyit az Art Market Budapest képzőművészeti vásár Négy kontinensről 120 galéria, intézmény és művészeti projekt mutatja be több mint 500 magyar és nemzetközi képzőművész és fotográfus több ezer munkáját csütörtöktől vasárnapig a 11. Art Market Budapest (AMB) kortárs képzőművészeti vásáron a Bálna Budapest épületében.
2021. október 6. 17:45 Bemutatták a hamarosan nyíló Eiffel Műhelyházat - galéria a kulisszák mögül Több mint két és fél éves próbaüzem után, október 25-én hivatalosan is átadják a Magyar Állami Operaház Eiffel Műhelyházát, amelyet szerdán kulisszajáráson mutatott be Ókovács Szilveszter főigazgató.
2021. október 6. 13:50 Kiderült, melyik magyar film indul az Oscarért Bergendy Péter Post Mortem című filmje képviseli Magyarországot a 94. Oscar-versenyben a nemzetközi film kategóriában – közölte a Nemzeti Filmintézet (NFI).
2021. október 4. 09:28 Gépfegyverrel nem tudták megölni, most balesetben halt meg a Mohamed-karikaturista A svéd Lars Vilks 14 éve állt rendőri védelem alatt, kamionnal ütközött az őt szállító rendőrautó.
2021. október 3. 19:58 Ikonikus kastély újult meg Az 1930-as évek kastélyszállójának hangulatát megidéző digitális-interaktív kiállítás és a több mint 10 ezer négyzetméteres díszpark várja a látogatókat.
2021. október 2. 20:39 A magyar csapat nyerte meg a borfelismerés világbajnokságát A magyar csapat nyerte meg idén a dél-franciaországi Avignonban tartott borfelismerő világbajnokságot, megelőzve Belgiumot és Spanyolországot - közölték a szervezők szombaton.
2021. október 2. 18:00 Pásztor Erzsit a közönség tartotta távol attól, hogy visszavonuljon A Fergeteges látogatás című színdarab díszelőadásával ünnepelte Pásztor Erzsi 85. születésnapját a múlt hétvégén a Turay Ida Színház, míg a Tolnay Klári Emlékház életműkiállítással tiszteleg a teátrum örökös tagja előtt. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő azt mondta: bár elgondolkozott a visszavonuláson, de a közönség szeretete miatt a folytatás mellett döntött.
2021. október 2. 14:33 A Katolikus Karitász alapításának 90. évfordulóját ünnepelték Kazincbarcikán A Katolikus Karitász alapításának 90., újjáalapításának 30. évfordulóját ünnepelték szombaton Kazincbarcikán. Az eseményen Fülöp Attila szociális ügyekért felelős államtitkár ünnepi beszédében kifejtette: a helyes gondoskodáspolitika több lábon áll, a felelős állam feladata, hogy helyben megtalálja ehhez a szereplőket, a szereplők között pedig megkerülhetetlen az egyház.
2021. október 2. 12:04 Már több mint 780 ezren látogattak ki a vadászati világkiállításra Már több mint 780 ezren látogattak ki az október 14-ig tartó "Egy a Természettel" Vadászati és Természeti Világkiállítás rendezvénysorozatára, és az érdeklődés egyre csak fokozódik a különleges programok iránt - közölte a világkiállítás sajtóirodája.
2021. október 2. 10:51 Először mutatják be a Kabarét Vígszínházban A Vígszínház 125 éves történetében először mutatják be Joe Masteroff, John Kander és Fred Ebb világhírű musicaljét, a Kabarét. A darabot október 9-én és 10-én láthatja a közönség a nagyszínpadon.
Vitézy Dávid: hétfőn 14 órára teljesül a 6000 milliárd forintnyi EU-pénz hazahozatalának minden feltétele
13:19 KDNP-alelnök a teljes megújulásról – „Meg lehet unni ugyanazoknak az értékeknek a képviseletét”
12:44 „Hatalmas adatbuheráló gépezetet” bocsátott fel a NASA az űr egy kiváló pontjára – részletek Kiss László csillagásztól